Az országgyűlési ellenzék
Az országgyűlési ellenzék
Ferenc királyt az országos forrongás a törvény útjára térítette s összehivatta vele a nevezetes országgyűlést, mely a nemzeti nagy reform-korszakot megnyitotta. A hosszú ideje elnyomott nemzeti érzés természetes felzajdulása a reform munkájára nem volt még alkalmas; de a közszabadság, az alkotmány biztosításával legalább alapot vetett neki s törekedett előkészíteni. Ez a lelkesedés a magyar nyelv iránt szólította a közélet terére a nemzet leendő vezérét, gróf Széchenyi Istvánt, ki november 3-án nagy adományával alapját vetette meg a magyar akadémiának. Attól kezdve, hogy 1830-ban Hitel című röpiratában rendületlen hitét fejezte ki a nemzet ifjúságában, erejében és jövőjében, de a melyet csak nemzetiségünkhöz való erős ragaszkodás, avúlt nézeteinkkel és intézményeinkkel való szakítás, mívelődés és munka biztosíthatnak: ő lett ennek vezérévé, irataival, beszédeivel, izgatásaival és vállalataival. Az ellenzék az 1832-piki országgyűlés nagy többségéből reform-, vagy későbbi nevén liberális párttá szervezkedett s 1838-ban a felső táblán is megalakúlt; amott Széchenyin kivül Deák Ferenc, Kölcsey Ferenc, Beöthy Ödön, majd Kossuth Lajos, emitt gróf Batthyány Lajos és báró Eötvös József állottak élén. A kormánynyal és konzervatívekkel vívott lelkes és szivós harcaiban egymásután vívta ki régi intézményeinknek a kor által követelt átalakítását: emberiesebb szellemben szabályozza az urbéri viszonyokat, a vallásfelekezeteknek egymáshoz való viszonyát, az eddig adómentes nemességre is terheket rótt, kimondta a nem-nemesek hivatal és birtokképességét. Lépésről lépésre haladva lankadatlan kitartással küzdötte ki a magya nyelv jogát az 1843–44-diki végső diadalig, mely a magyart a törvényhozás, közigazgatás, biráskodás és közoktatás nyelvévé emelte. Eddig, a negyvenes évek elejéig Széchenyi, ki korának legmíveltebb, legmunkásabb és legmagyarabb magyarja, megtartja vezéri szerepét.
