5
5
Az asszonyság a szalmán feküdt, Szilvórium szomszédságában, és halkan megbeszélte a lóval a másnapi eshetőségeket.
Az elvarázsolt Szilvórium elég értelmesen nyilatkozott helyzetéről.
– Első versenyemben nemigen számíthatok nagy pártfogásra, mert hiszen kevesen ismerik múltamat, képességeimet, származásomat, amelyről megsúghatok annyit, hogy elég közeli a Rascaléval. Ha ugyanis a Stud Book-ot és a Racing Calendar-t alaposan szemügyre vesszük: megtalálhatjuk azt az aranyvonalat, amely Rascalhoz vezeti egyéniségemet. Persze, ezt csak a szakértők tudják – mond Szilvórium, most ló korában is oly fennhéjázva, mint akár abban az időben, amikor a Verseny és Vadász munkatársa volt, és azt híresztelte, hogy mindent legjobban tud a városban, mert hiszen a foglalkozásához tartozott.221
– Tehát érzése szerint megnyeri a versenyt? – kérdé remegve Kétévesyné, aki „versenydolgokról” titkosan beszélgetve, mindig úgy remegett, mint a szívbajos, aki életéért remeg.
– Az én érzésem a régi, asszonyom, bár helyzetem megváltozott; mi, férfiak, hívek maradunk azokhoz, akik hozzánk kedvesek, hűségesek, jótékonyak voltak. Ez az érzésem, asszonyom, ha már azokról beszélni lehet és szabad – felelt az egykori sporthíresség, aki szavaival világosan elárulta, hogy ló korában sem változott.
– Igen – folytatta az asszonyság. – Tehát azt gondolná, hogy köthetnék bizonyos fogadást a gépnél, holnapi győzelme alkalmából? Érdekes volna tudni, már csak azért is, mert magától a futó versenyparipától még sohase kaptam tippet arra nézve, hogy játsszam, vagy ne játsszam? Kérem, beszéljen nyíltan velem, hisz én már annyi pénzt vesztettem a lóversenyen!
Szilvórium éppen felelni akart, amikor a gézengúz Lókötő, aki a holdfényes éjszakában egész idő alatt az istálló falának lapulva hallgatózott, hogy kikémlelje, miért is tölti az asszonyság éjét az istállóban lovak között, kivágta az ajtót, és lámpással a kezében belépett.
– Remélem, nem gondolja, asszonyom, hogy itt istállótitkokat megtudhat, amelyek semmi körülmény között nem valók arra, hogy azokat mások is tudhassák? – kérdezte Lókötő olyan szigorral, mint ahogy általában a rábízott lovak között viselkedett. – Szilvai úr múltja elfelejtődött, mióta lóvá lett és az én gondjaimba került. Lehetett így vagy úgy régebben, de most már úgy van, ahogy én akarom. Szíveskedjék távozni, asszonyom, az istállóból.
Kétévesyné szomorodott szívvel szedte össze magát, hogy a kegyetlen Lókötőnek engedelmeskedjen. Búsan nézett rá Szilvórium is, de többet nem szólhatott, se szerelméről, se a verseny lehetőségéről. Mert megint lóvá változott, amint az asszony elment mellőle.
