3
3
Ha nem említettem volna, most pótolom, hogy a bársonytáska már Gödöllőnél lekerült a poggyásztartóból, miután ott egy alulról jövő vonat mellett állottunk meg éppen, mégpedig az étkezőkocsi szomszédságában. Kocsinkból kényelmesen benézhettünk az abroszokkal fedett asztalokra, amelyek mellett utasok ültek. Egy gallérgombját kinyitott úr (akinek szakálla ollóval volt rövidre nyírva) éppen akkor hajtott fel egy nagy pohár sört; csak egyet mozdult a gégéje, mégpedig a söröspohár tartalmának a végén. Egy másik úr egyik kezében szalvéta volt, és vele homlokát, feje búbját törölgette, míg másik kezével kettesével tömte magába a vékonyra vágott szalámiszeleteket. Többet nem kellett P. B.-nek látni, hogy maga mellé készítse a bársonytáskát az ülésre.
A táska és gazdája tökéletesen hasonlítottak egymáshoz. Testvéreknek látszottak, akik sohase hagyják el egymást. A táska tömött volt, oldalán mindenféle dudorodások voltak láthatók. P. B.-n is voltak dudorok, hátul a nyakán, a mellénye alatt és a tenyerén, amelyet a táskára helyezett, és várni látszott valami jeladásra, amely talán majd a táskából hangzik, vagy máshonnan.
Újszászhoz közeledtünk, amikor P. B. megkapta a jelt, és a bársonytáska szíját kibontotta, majd a zár felnyitásához látott.
– Nono – dörmögte, amikor a zár nem engedett nyomban, mint efféle régi zárak szoktak.
De aztán kétfelé nyílott a táska, és a vasúti kocsit olyan illat töltötte meg, amilyent téli időben vidéki élelmiszeres kamrákban érezni, ahol a közfelfogás szerint minden van, a rudakon száradó kolbászoktól a téli almáig; de még sárga homokba dugott, frissen tartott hagyma, fejeskáposzta és kalarábé is. Igen, mintha egy kamaraajtót nyitott volna ki P. B., vagy egy száradó gyümölccsel teli padlást204 vagy pincét, ahol a káposztáshordó áll, vagy vermet, amelyben ugyancsak télire való élelmiszereket ásnak el. Csodálatos egy táska volt, jól megcsinálta, aki kigondolta.
