Haldokló körüli szerelem

Teljes szövegű keresés

Haldokló körüli szerelem
A csíziós könyvek ugyan nem tudnak róla, de annál inkább az elgyötört, hosszadalmasan virrasztók. Váratlanul jön, mint a lódobogás. Ismerősöm így beszélte:
*
– Fiatalember koromban egy kedélybeteg öregembernél voltam házi mulattató, betegápoló, könyvtáros, titkár, hopmester – már amilyen állása egy magamfajta, ambíció nélküli fiatalembernek akadhat. Egy felvidéki kastélyunkban végre utolérte a másvilági futár a főurat. Bekötötte a lovát az istállóba, ő maga leült a folyosón, hogy még a festmények is megdermedni látszottak jelenlététől.
Akkor már három asszony ápolta a haldoklót, három asszonyhúga, akik a sürgönyeimre az ország különböző tájairól idesiettek, nehogy ellopjak valamit a hagyatékból. Az egyik asszony hercegné volt, a másik grófné, a harmadik báróné. Különben jelentéktelenek voltak, mint ősanyáik, akiknek arcképei alatt közömbösen járogattam el.
Az asszonyok, hogy egymást is ügyelhessék, persze egyszerre ápolták a haldoklót. Nem mondhatnám, hogy ez a tömeges ápolás kedvező hatással lett volna gazdám szívbajára. Azonkívül éjszakára megint csak nekem kellett egyedül maradni a beteg mellett, aminél mulatságosabb dolog úgysem akadt az elhagyott házban, de éjszaka mégiscsak aludni szerettem legjobban.
Csináltam tehát egy órarendet a kegyelmes asszonyok számára, amely órarend szerint a napunk bizonyos óráiban mindig csak egyenként inspekcióznak a haldokló mellett. Ügyesen felosztottam a huszonnégy órát, piros betűkkel, az aranyat sem kímélve, órarendet414 rajzoltam, amelyet a folyosóra függesztettem. Kegyelmes úrnőim azt mondták, ügyes ember vagyok.
Felváltva ápolták az öregembert, aki ennek megörült, és tovább élt, mint vártuk.
*
A hercegné volt az első, aki megunta a dicsőséget. A hajnali órák voltak az ő inspekciói, mert különben is korán kelő volt.
– Elaludt – mondta suttogva, amint kisurrant a folyosóra, ahol a káplánnal együtt vártuk azt a pillanatot, amikor istenhez kívánkozik gazdánk.
A hercegnét persze alaposan megviselte a napok óta tartó ápolás.
– Igazán nem tudja az ember, hogy mi volna jobb egy ilyen szerencsétlen, nagy betegnek… Tovább kínlódjon vagy…
Így szólt a hercegné, bizalmasan, egyszerűen, mint a házicselédség előtt szokás.
– Ha legalább valami jó könyv volna itt a könyvtárban, gyorsabban múlna az idő!
Kívánsága parancs volt, nyomban talpra állottam a karos gyertyatartóval.
– A könyvtár az emeleten van.
A hercegnének világítottam a lépcsőkön. A fehér falon olyan volt az árnyékunk, mintha lopni mennénk. A kék ápolónői ruha, amely még a háború alatt került a hercegné ruhatárába, egykedvűen mendegélt mellettem, mint valami keserves, de elmulaszthatatlan kötelesség.
De mire a régi kastély elhagyott folyosójára értünk, a hercegné leült egy hordágyra, amelyen az öregembert szoktuk a levegőre cipelni. És a kísértetekről, házipletykákról, a helybeli cselédség ügyes-bajos dolgairól tudakozódott. Különösen örült, hogy a kastélybeli szobalányok az egykori várbörtönben szokták lebonyolítani szerelmi találkozásaikat. Éppen úgy meg lehet értük halni, mint a színésznőkért.
Csak a költők hiszik, hogy a hercegnék másformák, mint a többi nők.
Megígérte, hogy a temetés után pártfogásába vesz.415
*
A grófné délutánonként szökött ki a folyosóra a nyűgös beteg embertől.
– Nem bírom – jelentette ki tragikusan, és hollófekete haját piros kendővel kötötte át. – Megbolondulok, amikor rám néz, és azt mondja, hogy én is olyan életrabló vagyok, mint a többiek. Ki akarja itt az ő drága életét elrabolni?
Gyanakodva nézett rám, majd meg a káplánra. A káplán lesütötte a szemét, mert nemrég került ki a papneveldéből, de én régebben megszöktem már onnan. Így tehát ő is csak azt kérte, hogy valami mulatságos könyvet szerezzek neki, valami naptárt, amelyben borsos adomák vannak…
– Könyvtárunk szigorúan tudományos – aggodalmaskodtam. De ő nem sokat törődött velem, utánam jött az emeletre, és amikor a hordágy mellett elhaladtunk, váratlanul megtelepedett.
– Sok a kísértet ebben a régi házban? – kérdezte.
No, ennek bizonyosan a hercegné szólott a hordágyról és az elhagyott folyosóról, azért nyomban áttértem a házi pletykákra, a szobalányok kalandjaira. A grófnék éppen úgy kedvelik a vidám történeteket, mint akárki mások. A grófnékra éppen annyit lehet utólagosan is gondolni, mint azokra az egyszerű nőkre, akiket valahol guzsaly mellett láttunk, és sohasem felejthetünk. Pártfogását ő is megígérte.
…A báróné délelőttönként strázsálta a gazdag öregembert, de egyszer ő is megszökött a digitálisz szaga elől. Rémült arccal jött ki a szobából:
– Emberfeletti szegénynek küzdelme…
Az ablakmélyedésbe vont, és így szólt hozzám:
– Mondja, hol van az a folyosó, ahol olyan jókat lehet nevetni?
*
Bevallom, hibát követtem el, mikor megsemmisítettem az órarendet: a lustaságom volt az oka. Minek mulattassam én külön a kegyelmes úrnőket, amikor együtt is tarthatom őket? Az asszonyok ismét együtt és egyszerre ápolták az öregembert, és egyszerre szöktek ki a betegszobából, hogy az elhagyott folyosóra jöjjenek, ahol társaságomban sok vidám órát töltöttek.
Egyszer javában kacagtak a hordágyon üldögélve valami pajkosságon, a cigarettafüst megtöltötte a folyosót, amikor a lépcsőkön416 hörögve, hosszú ingben, mezítláb felkapaszkodott az őrizetlenül hagyott haldokló. Kidülledt szemeivel végignézte a jelenetet, aztán a férfiak szokásos bölcsességével így intézkedett:
– Titkár úr, még ebben az órában el fogja hagyni a házat.
Ezután összeesett, és a hordágyon levittük a holtat. Utolérte a futár.
A nők azonban megtartották nagybátyjuk végső parancsát, kidobtak a kastélyból. De nem sokat bántam, mert úgyis meguntam kegyelmes úrnőimet.
(1923)417

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem