13 Ferdinánd és a jó spanyol aranyak
13
Ferdinánd és a jó spanyol aranyak
Ferdinánd és a jó spanyol aranyak
Szerette-e Ferdinánd a jó spanyol aranyakat, amelyekről utalványt hoz vala kezeihez: testvérétől, V. Károly császártól Toledóból Don Mendozza lovag, akit Szent Antal nevéről kereszteltek, és valóban hűségesen megérkezett vala a százezer aranyforintról szóló császári utalvánnyal, különböző veszedelmes országokon keresztül. Szerette-e az aranyakat Ferdinánd? A bécsi palota szobáiban, kancelláriáiban az arcok mozdulatlanok maradtak, még arra a hírre is, hogy a zsidók egyelőre csak ötvenezer aranyat fizetnek ki a római császár utalványára. Pénzszűke volt; V. Károly folytonosan háborúzott Ferenccel, a francia királlyal és Itáliával, magával a Szentszékkel. Ilyen háborús időben talán még a felét sem éri a legjobb utalvány sem! A zsidók elhozták az ötvenezer aranyat, a többit későbbre ígérték. – A magyarországi hírekre hagyta abba mindennapi ájtatosságát Ferdinánd; az aranyaknak oda sem nézett. Don Mendozza Antal, az annyi viszontagságon keresztülesett utalványhordozó, veszélyes élményeit legfeljebb azokban a bécsi fogadókban beszélhette el, ahol mindig akadnak jámbor emberek a mesemondások meghallgatására. A császári palotában egyetlen szemrebbenés nem árulja el a lovagnak, hogy már hetek óta várják vala érkezését. De a magyarországi hírek zamatosak voltak. Még a gyóntatóatya is várakozott az előszobában, amikor egy-egy sáros, álmatlan arcú, zsiradéktól és verejtéktől fénylő homlokú, nagy fáradtságot színlelő hírnök megérkezett vala Pozsonyból. Vasárnap este volt, december 16-án.
Garetze, aki Ferdinánd megbízásából darab ideig testőrködött Mária királyné mellett, már estére megérkezett a bécsi várba a pozsonyi királyválasztó „Rákos” eredményével. Igaz, hogy a német zsoldos tiszt agyonnyargalt egy lovat, de Bécsben volt, mielőtt Ferdinánd nyugovóra tért volna. Garetze csak azt a kegyelmet kérte, hogy személyesen adhassa át Ferdinándnak Mária királyné levelét. A levél „Magyarország elválasztott királyának” volt címezve borítékán.
Ferdinánd karosszékében, bő házi öltönyben és foltos papucsokban üldögélt az alig pislogó kályha mellett, mint valamely fösvény öregember.421 Korántsem lehetett volna ráismerni e nyugalmas polgárban a Szent István-templombeli fejedelemre. Valamely orvosságos edény volt a kályhára készítve, és láthatólag nagy passzióval piszkálta meg előbb a sovány tüzet, mielőtt a nagy fáradtságtól alig eszméleten levő testőrtisztre egyetlen pillantást vetett volna.
– Te ott voltál a gyűlésen? – kérdezte végre Ferdinánd.
– Ott, felség. Egy gyóntatófülkében állottam Mária királyné háta mögött, aki a rácsozaton át figyelte a „rákosozó” magyar urakat.
Ferdinánd alig észrevehetőleg, kedvetlenül lepittyesztette amúgy is mindig előrenyomakodott alsó ajkát. Tehát Mária mégis elment a királyválasztó gyűlésbe, holott ezt megtiltotta neki. Kár volt a magyaroknak megmutatni, hogy királyválasztásuk érdekelne valakit az ausztriai házból. Az udvari etikett az első!
A testőr jó darabig állott helyén, amíg Ferdinánd lusta szempilláit felvetette, és egykedvűen végignézett a szálas férfin.
– Hát mért nem mondod meg végre, hogy mi a kívánságod? Aki Magyarországból idejön, annak kérése van.
– Én szolgálni akarom tovább is felségedet. De most már nem Pozsonyban, hanem Bécsben – felelt a testőr.
– Annyian jöttetek el már Pozsonyból a mi szeretett húgunk mellől, hogy meggondolandó kérésed, vajon nem marad-e udvartartás nélkül a mi húgunk? Szolgálatomba fogadtam már Batizt, a felséges királyné lóidomárját, Peremontit, az orvosát. Apránként az egész pozsonyi udvar átszivárog hozzám. Vajon nem ártunk-e többet e szívélyességünkkel húgunknak, mint amennyit használni vélünk? – szólt most Ferdinánd, és láthatólag számvetést tett magában szaporodó udvartartásáról.
– Egy hű testőr, felség… Nem lehet felesleges ennél a háznál – esdekelt Garetze.
Ferdinánd a fogai között szűrte a szót:
– Miért van arcodnak pipacsszíne?
– A sok bosszúságtól, felséges uram. Éjjel-nappal mérget etettek velünk a magyar urak a pozsonyi házban. Ha kevés volt ebédnél a bor, ha kozmás volt az étel, ha böjtös napon elmaradt az asztalról a főtt tehénhús: mindjárt azon fenyegetőztek, hogy Esztergomba iramlanak, ahol nagy konyhája van János királynak, mert maga is szereti a jó falatokat. Hiába ruháztuk ki a magyar urakat, akik Mohács után néha csak egy szál kabátban menekedtek hozzánk, hiába tápláltuk őket, amikor éhesebbek voltunk a tél madarainál, hiába fizettünk nekik hópénzt422 azért, hogy a felséges királynét látogassák: örökös volt a civódás, az irigység, a búslakodás vagy a fenyegetőzés. Ezért lett idő előtt a haragtól pipacspiros az arcom.
– Én azt hiszem, hogy a bornak se voltál ellensége, te vitéz – mond Ferdinánd lusta egykedvűséggel, és a testőr hiába akart válaszolni, a hálóköntöse bő ujjával távozást parancsolt neki az új magyar király. Ha régebbi időből nincsenek vala jó ismeretségei Garetzének a bécsi várban, bizony fedél nélkül kell tölteni vala az éjszakát a nyaktörő lovaglás után. Hm, itt nem vágják az ember fejéhez az ajándékot, kétszer is meg kell azt szolgálni.
…Valóban olyan egykedvű ember volt Ferdinánd, amint a történetírók mondják? Aki a magyarok szilajkodásait ásító unalommal vette tudomásul, és nyugalmában olyan megrendíthetetlen volt, mint egy kőből faragott címer? Honnan tudhatta volna az egyszerű testőr, hogy Ferdinánd már bealkonyodáskor aludni szokott menni, és éppen az ő hírei miatt töltötte karosszékében az estalvásnak szentelt idejét? Igaz, hogy egy királyi korona megér annyit, hogy darab ideig virrasztunk érte. Ámde a királyok dolgain eligazodni még azok sem tudnak, akik közvetlen közelükben töltik életüket. Mit tud az őrtálló az ajtó küszöbén túl, hogy mit gondol a küszöbön belül a király?
Másnapon, a pozsonyi királyválasztás után, december 17-én nagy zörgés, dörgés, tumultus keletkezik vala a bécsi királyi várlak előtt. Ferdinánd a havas várkapu felé tekintett ablakából, miután ezen a napon különböző látogatásokat várt a pozsonyi királyválasztás alkalmából. Szemügyre kellett venni a látogatókat, akiket maga elé bocsát.
Bánffy uram és András prépost voltak a korai látogatók, akik valamiképpen megszöktek a vendégfogadóból, ahol hetek óta őrizetben voltak. Az osztrák tisztek is abbahagyták a folytonos ügyelést a két Zápolya-követre, amikor a késő esti órákban a külvárosi vendégfogadóba megérkezett az első pozsonyi posta a királyválasztásról. A követek őrizetére rendelt katonatisztek nagyobbat ittak a kelleténél, és mélyen elaludtak. Nyilván nem tartották érdemesnek többé a felvigyázatot János király embereire. Mit tehetnek most már azok a pozsonyi királyválasztás után?
Ferdinánd ablakából felismerte a kapuőrséggel hadakozó követeket. Akkoriban még olyan idők jártak, hogy a fejedelmek tudták, hogy mire valók az ablakok palotáikon. Néha kipillantottak rajtuk. Aztán parancsot adott, hogy az urakat bocsássák színe elé.
Bezzeg most már tudott latinul Bánffy János, nem is nyújtogatta kézfogásra423 kezét, mint a Szent István-templomban. András doktor pedig úgy beszélt németül, mintha Bécsben született volna. A követek Ferdinánd szobájába lépve, a kegyes különkihallgatás felett való örömükben egymást előzték meg mondanivalójukkal.
– Felséges király és kegyelmes úr – kezdte az erdélyi Bánffy ékes deák nyelven –, őfelsége a magyar király felhatalmazást adott nekünk, hogy mindazokat a dolgokat hűségesen elmondandjuk, amelyek az ő szívét nyomják. A mi királyunk az egész kereszténység miatt aggódik, amely kereszténységet romlással és enyészettel fenyegeti megint a pogány. Bali bég már ismét a határokon van. Segedelmet, szövetséget kér felségedtől, mint a kereszténység jóságos fejedelmétől, hogy a maga hadai élén a török ellen indulhasson. És a pogányt a mindenható akaratából örökre elriassza Magyarország és a véle határos országok közeléből.
Ferdinánd, aki aranyos karosszékében üldögélt, és egész idő alatt nem vette le szemét Bánffy uram vásott csizmájáról, most András préposthoz fordult.
– És mi a mondanivalója főtisztelendő úrnak?
András prépost papos alázattal felelt:
– Ugyancsak segedelmet, hadakat, pénzt kérek felségedtől János király részére, hogy az új pogány veszedelmet elháríthassa Magyarország felől.
Ferdinánd arcán se Bánffy, se András beszéde alatt semmi meglepetés nem tükröződött; mintha nem is csodálkozott volna azon, hogy a „jöttment” király éppen őhozzá, az immár törvényes királyhoz folyamodik pénzért, fegyverért, segedelemért. Olyan idők voltak akkor, hogy senki sem tudhatta, hogy mit hoz a holnap. Lám, Zápolya hogyan forgatja köpenyegét! Amint a szél fújdogálja a madárijesztőt! Maholnap talán még nagyobb dolgokat is megérünk. Ferdinánd olyan mélyen ereszté le mozdulatlan arcán szempilláit, hogy szeméből csak két fekete pontocska látszott. De ez a két pont a követ urakat fúrta:
– Miután az erdélyi vajda hozzám intézett kérelme igen nagy és fontos – felelt most Ferdinánd –, a szükség azt kívánja, hogy e kérelem megbeszélése a birodalmi gyűlés és az országok és a tartományok tanácsa elé vitessék, ott megvitattassék, és iránta olyan utak és eszközök találtassanak, határoztassanak, amelyek úgy az ausztriai háznak, mint a szent birodalomnak, tartományainak és embereimnek, mind végre a magyar koronának is hasznosak, egyszersmind a török meggátlására foganatosak és alkalmasak lehessenek. Én most nektek semmi alapos választ nem424 adhatok, hanem gondolkodó időt veszek magamnak a legközelebbi Szent György-napig. Akkor jöjjetek el a válaszomért.
– És ha mi addig a törökkel megegyeznénk? – kiáltotta el magát most váratlanul a vérmes Bánffy János, akinek Ferdinánd beszéde alatt megint csak úgy a fejébe igyekezett minden vére, mint egykor ott, a Szent István-templomban. – Ha általános kegyelmet, az előbbi hivatalokban való megmaradást és különböző roppant jutalmakat ígérünk országszerte – persze a pozsonyi királyválasztók és Batthyány Ferenc volt horvát bán kivételével? Ha felfogadjuk azt a hatezer rácot, amely most a fekete cárt szolgálja, és bejövünk fenséges tartományaiba, mielőtt a török bejönne? Ha megengedjük Erdődy Simonnak, hogy az egri püspökség mellett a zágrábi püspökséggel is rendelkezhetik, mint néhai nagybátyja, az esztergomi bíbornok, Bakócz Tamás? Ha közhírré tesszük, hogy a közelgő karácsonyi ünnepekre az udvarnál lévő főurak régi hivatalaikba visszatérhessenek? Ha az országból valamit kivinni akar a német, akár más vonalakon: mindent megtiltunk?
Ferdinánd szemrebbenés nélkül hallgatta végig az erdélyi nemes beszédét, aki nem okult az őrizetben tartástól, és nyakas, öklelő szavakat pattogtatott itt a cseh király, az immár elválasztott magyar király, ausztriai főherceg és spanyolországi fejedelemfi kabinetjében! Mit érne azzal Ferdinánd, ha meghúzná a csengőzsinór bojtját, amellyel keze játszadozott? Az új testőr, Garetze igyekezne magát kitüntetni. És jutalmat várna. Legjobb az ilyen bolond embert útjára ereszteni – hadd bolondítson másokat.
– Mondd meg otthon királyodnak, akihez most még kegyelemben elbocsátalak, hogy ha majd idejét látom, jó spanyol aranyaimból is szolgálni fogok neki, de mostani viselkedését sérelmesnek ítélem, amely viselkedés részünkről nem érdemel meg jutalmazást.
János király követe egyik lábáról a másikra állott. De nagyon kiveresedett az arca András doktornak is, holott ez a pap tudott uralkodni magán.
Ferdinánd szempilláit még lejjebb eresztette, és egykedvűen fűrészelt tovább hangjával:
– Ami pedig a vajda fenyegetéseit illeti, azokra válaszolom: miután ő Nándorfejérvár cserbenhagyásával mintegy önmaga adta át az ország kulcsát szövetségesének, a töröknek, azonképpen az elveszett kulcsért magamnak más kulcsot szereznék. Ez a kulcs pedig a vajda szepesi ingatlana, amelyet csak az ő hite szerint őriz megbízhatósággal a szepesi vár.425 Nem lesz nehéz rábeszélnem nagybátyámat, a lengyel királyt, hogy a nála zálogban levő tizenhárom szepesi várost nekem átadja, ahonnan jó gyalogosokkal, főleg maszoviakkal, csehekkel, sléziaiakkal, morvákkal, luzsiciakkal, akik szabad nyereségért mindig hajlandók egy kis csetepatéba keveredni, akármikor elfoglalhatom a vajda egyik tárházát, a szepesi várat. Innen már csak egy ugrásnyira, két mérföldre van az első kerített város: Kézsmárk. Szepesben, Árvában, Turócban, Liptóban mindenütt az ellenség földjén járunk. A Vág gyors vizén pedig talpfákon könnyen elérhetünk a Dunához. Hát én ezt üzenem „királyotoknak”. Egyéb válaszomért pedig Szent György-napján jöjjetek. Vagy aranyat, vagy vasat kaptok.
Ferdinánd ezután lehunyta szemét, mintha nem érdekelné, hogyan takarodnak el a követek színe elől. Akkoriban még olyan világ volt, hogy a fejedelmek nem tartották véka alatt haditerveiket.*
L. a szerző „Festett király” és „Mohács” c. regényét.
