4

Teljes szövegű keresés

4
Miután a lovagias mérkőzésnek olyan füstje volt már a városkában, hogy a rendőrkapitány kijelentette, hogy azt a szokásos táncteremben megvívni nem lehet, a helybeli laktanyát választották a szekundánsok a párbaj színhelyéül. Ifjabb Nyiry Berta csak aznap reggel ismerkedett meg a segédeivel, miután az apja dugdosta őket. Két öregúr volt a segéd, nyugalmazott vármegyei tisztviselők, akik örvendeztek, hogy még valamely szerephez jutnak az életben, amikor voltaképpen már félreállították őket. Az öregúr instrukciói szerint szerkesztették meg a jegyzőkönyveket, amiután id. Nyiry Bertának apránkint eszébe jutott minden momentum ama régi eperjesi párbaj idejéből.
– Ne írjátok bele mindig a jegyzőkönyvbe annak a korcsmának is a nevét, ahol a tárgyalási jegyzőkönyvet felvettétek. Ez félreértésre adhat alkalmat, ha majd bíróság elé kerül a dolog, mint ahogy reménylem is. A bíróság, látván a felvett jegyzőkönyveket a Betyárhoz meg a Hársfához címzett korcsmákból, azt hihetné, hogy nem voltatok mindig józanok. Elég a dátum meg az óra… Sajnos, nálunk nincs Nemzeti Kaszinó, hogy odabiggyeszthetnénk a jegyzőkönyv élére: felvétetett a Nemzeti Kaszinóban. A vezető segédet válasszátok meg, de ha ez nem megy simán: sorsoljatok. Kalapból vagy sapkából. A tallér feldobása már divatját múlta.
– Hát még? – kérdezték az öregurak.
– Ne engedjétek, hogy a fiam megölje Gagyákot, mert nekem is számolnivalóm lesz vele Kenézlő megsértése miatt – felelt félelmetesen id. Nyiry Berta. – Egy hordó sörrel várlak vissza benneteket.
Mindezek után természetesnek látszanak a következő események. Szegény Gagyák, aki józanul igen jámbor ember volt: oly izgatottságot érzett a párbaj idején a laktanya vívótermében, hogy szinte engedelmesen nyújtotta előre a bal karját, hogy azon ifjabb Nyiry karcolást vágjon. A helybeli orvosok kitágították a sebet, hogy az legalább vérezzen, aztán fekete kendővel Gagyák nyakába kötötték a karját.
Meg volt elégedve mindenki a párbaj lefolyásával. Még a nyugalmazott katonatiszt is, mert szerette lezárni a rábízott lovagias ügyeket.
A párbaj után a társaság átvonult a laktanyával szemközt levő478 vendéglőbe, ahol valóban csapra volt ütve már a söröshordó. Az extraszobában id. Nyiry pedergette a bajszát.
– Az első lépés a gavallérság felé – mondta id. Nyiry, amikor fiát sértetlenül megpillantotta.
– Az első lépés a gavallérság felé – ismételte ifjabb Nyiry, amikor az öregúr valóban kihozatta az ígért söröket.
A kibékült ellenfelek egymás mellett ültek az asztalnál. A diák megsimogatta a szolgabíró karját:
– Valóban nagyon fáj? – kérdezte, mikor Gagyák felszisszent. – Igazán nem akartalak bántani.
És örök barátságot kötött Gagyákkal, mint gavallérok között szokás.
(1929)479

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem