Fiuméből e napokban Pestre érkezett hazánkfia.

Teljes szövegű keresés

Fiuméből e napokban Pestre érkezett hazánkfia.
– Fiuméből e napokban Pestre érkezett hazánkfia Korbonics úrtól a következőkről értesültünk. Egész nov. 8-ikaig mindenütt még magyar nemzeti zászlók lobogtak. Ekkor váltatá föl azokat Bunyevácz illyrekkel, alkalmúl használván azon egyházi ünnepélyt, mellyet „pro rebellibus magyaris repulsis, anarchicis motibus repressis et pro legitimo ordine Vindobonae restituto” (a pártütő magyarok visszaverettetéseért, az anarchicus 632mozgalmak elnyomásaért és a törvényes rendnek visszaállításaért) rendezett. A megjelenési parancs a piarista-rendhez is megérkezett, mellynek nevezett hazánkfia tagja. Ő az ottani szokás ellenére ezt vonakodott aláirni; miért Bunyevácz elé idéztetett, nyilatkozás végett. Megjelenvén nála, előadá nyilatkozatát, melly szerint Fiumére nézve a horvát kormányt törvényesnek nem ösmeri, s e földnek csel általi elfoglalását még befejezettnek nem tartja. Midőn pedig kérdé, miért üldözik a magyarokat, holott ők, midőn ezt tehették volna a horvátokkal, még sem tették. A jellacsicsi biztos erre válaszolá: „hogy a magyarok a mostani körülmények közt nem kívánhatják, hogy türessenek. Fiume mindig szláv föld volt, és mindig szláv marad; habár a magyarok a tótokat és oláhokat az ő hegyeik közt elnyomják, mi horvátok és slavoniták fön tudjuk magunkat tartani.”
A fönebbi nyilatkozat következtében más nap elutasító parancsot kapván, sietett hazájába visszatérni.
A szellem, melly Fiumében uralkodik, legjobb. Midőn több izben hire szárnyalt, hogy Perczel Varasdot elfoglalta, az egész várost örömérzés töltötte el, és csak egy kis erő jőjön, Fiume ismét Magyarországhoz lesz csatolva.
Utjában a szegény osztrák népet mindenütt rettegésben találta, úgy, hogy a határon keresztűl menni, a világért sem vállalkozott volna valamellyik kocsis. Bizonyosan szép színekkel festettek bennünket azok a mi atyáskodó embereink, hogy e szelíd népet ellenünk felbőszítsék.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem