A NEMZETŐRSÉG ORSZÁGOS RENDEZÉSÉRŐL.
A NEMZETŐRSÉG ORSZÁGOS RENDEZÉSÉRŐL.
Midőn pár hét előtt fölszólaltam azon rendetlenségek ellen, mellyek folytán a nemzetőri szolgálat olly súlyosan nehézkedik a szegényebb osztályra, miszerint ezeknek alig marad hetenként egy pár napjok , mellyet két kezökkel táplált családaik föntartására, mindennapi kenyerök megkeresésére fordíthatnak, s figyelmeztetém egyszersmind az illetőket, hogy ez által a proletariátus elégedetlensége idéztetik elő: e lapok t. szerkesztője, véleményemmel egybehangzó következő megjegyzését tette szavaim alá:
„A nemzetőrség eszméje, egyik legnagyobb gondolata századunknak, s azt népszerűtlenné tenni ártalmasabb szabadsági ügyünkre nézve, mint bármi reactionáriusi ármány. Tanácsos volna, ha a nemzetőrség átalános rendezés alá vétetnék egyenesen a törvényhozás által, mert e részről nem kis veszély kerekedhetik.”
E figyelemreméltó szavak még inkább megerősítették azon szándékomat, miszerint már akkor megigértem, hogy e tárgyban egy javaslatot terjesztek a közvélemény biráló széke elé. Most beváltom igeretemet, tervem vázolatát im itt közölvén.
A nemzetőrséget, az alább előadandó tekinteteknél fogva czélszerűnek vélném mindenek előtt két részre osztani föl: mozgó és álló seregre.
A mozgó seregbe soroztatnának azok, kik a szolgálatok állandó teljesítésére önkényt vállalkoznak. Ezek aztán mintegy katonai lábra állíttatnának, mennyiben az úrszolgálatokat egyedűl ők teljesítenék, s fegyverben folytonosan gyakoroltatnának; minélfogva mesterséget vagy egyéb munkát nem folytathatván: a status által kellene díjaztatniok; melly napdíj lehelne valamivel nagyobb, mint a rendes katonaságé.
Az álló seregben maradnának azok, kiknek viszonyaik ollyanok, hogy tűzhelyeik mellől gyakrabban nem távozhatnak, vagy az imént körülirt mozgó osztályba állani kedvök nincs. Ezek nem tennének semmi szolgálatot, s fegyverben csak vasárnaponként gyakoroltatnának. Tehát meghagyatnék kiki, a szerint a mint kézműves vagy földmivelő, saját munkájánál, s élelemkeresésében nem volna háborítva.
E rendezést életbe lehetne léptetni minden városban és faluban. És általa, mint én hiszem, tömérdeket nyernénk.
Nyernénk mindenek fölött jelen hadviselésünk tekintetében. Mert az illykép alakított mozgó nemzetőrségben, mind megannyi kész tartalék csapatai lennének az országnak, kik, ha – honvédeink elégtelensége esetében – táborba szállíttatnának bennöknem fölkelő népre, hanem betanúlt seregre találna az ellenség (Magától értetik, hogy midőn ők a vég szükségben kimozdíttatnának, a rend föntartása a honmaradt álló nemzetőrök kötelessége volna).
De sokat nyerne az ország e rendezéssel státusgazdasági tekintetben is. Mert igy nem vonatnék el a különben terhes szolgálatok által műhelyétől a kézműves, dolgától a napszámos, ekéjétől a szántóvető; tehát az ipar és gazdálkodás a maga rende szerint, minden fölakadás nélkűl folyna; s megszünnék azon elégűletlenség, mellyet az iparos osztálynál a nemzetőri szolgálattétel eddigelé fölidézett.
A mozgó nemzetőrségnek adandó napi díj nem volna olly nagy teher az ország pénztárára, mint egyelőre látszik, mert hiszen az a mesterember, kitől egy héten két napot vesz el a szolgálat, az üzletében ez által szenvedett veszteségnek egy ötödét vagy többet is örömest oda adja a mozgók napi díja fejében, hogy igy a négy ötödrészt magának gazdálkodhassa meg. Lehetne tehát az álló nemzetőrökre egy kis úgynevezett „szolgálatmentességi” adót róni.
Van még egy látszó nehézség, mellyre e rendezés életbe léptetésére nézve akadhatna tán valaki, hogy t. i. falukon nem igen vállalkoznék illy mozgó csapat, melly a munkát elhagyva, egyedűl csak e foglalatosságának akarna élni.
Én az ellenkezőt reménylem. Mert alig van olly kis helység, mellyben 10–12 ugynevezett ármás vagy kisbiró ne volna, kik éjt napot a falu vagy város házánál tölteni, s ott leszolgálni kötelesek. S kikből állanak ezek? Nagyobb városokban a paraszt gazdák fiaiból, helységekben pedig kivétel nélkűl mindenkire elkövetkezik a sor. És a 10–20 bankó forint fizetésért nemcsak örömest kihuzzák az egy évi szolgálatot, sőt legtöbbnyire büszkék reá. Igy, én hiszem, miszerint a kisebb falukban is akadna 24, nagyobbakban aránylag több több, ki magát a mozgó őrseregbe egy, vagy legfölebb két évre beiratná, (ennyi lehetne a mozgó őrség szolgálatideje) ennek elteltével pedig visszalépnének az álló nemzetőrök közé; midőn helyöket mások foglalnák ismét el; – s igy lassanként a nép begyakorlása által valódi katona-nemzetté alakúlnánk át. Mi, hogy valóban legyünk is, a mutatkozó nehéz körűlmények, úgy látszik, nagyon fogják igényleni.
Ez volna tervem; ajánlom azt, ha méltó reá, a nemzet képviselőinek figyelmébe. – Szatmári K.
