Hadház, nov. 5-én.
Hadház, nov. 5-én.
Holnap indúlunk Királyhágón túli rokonink segítségére Kolosmegye felszólítása következtében, mellyet hazafi érzelmű főkapitányunk october 28-án, mihelyt a sürgönyt kapá, azonnal közölvén mivelünk egyszersmind buzdító szavakkal hívott fel a minél elébbi intézkedésre. Másnap lelkes papunk hasonló szellemű egyházi szónoklat után zászlót ragadván, meghordá azt a nép között, mellynek lehetetlen volt meg nem győződnie, hogy a zászló, melly alatt papja, hadnagya s velök az egyházi és világi előljáróknak nagy része egyesül, a legszentebb ügyért lobog, mellyet tehát nem követni bűn volna a hazafiság, bűn az emberiség ellen.
E meggyőződésnek tulajdoníthatni, hogy ötezer népességű városunkban, melly a honvédek önkénytes nemzetőrök és a Bocskai-csapathoz többet adott már 200 egyénnél, ismét 200 ajánlkozott a bérczes Erdély völgyein békét eszközleni, hogy felvirúlhasson ott a szabadság fája, mellyet az oláhok, a pártütő szászok, az absolitismus vak eszközei, kiirtással fenyegetnek. Ha a többi városok is hasonló arányban járúlnak a szent czél kiküzdéséhez: úgy erdélyi rokonink a hajdúkerületből tekintélyes sereget várhatnak, melly az october 31-ki kerületi határzat következtében holnap Vámospircsen vonúl össze, együtt indúlandók onnan Somlyó felé, meddig minden város elszállítja a maga nemzetőreit. E sereg nem igen gyakorlott ugyan: de vértezve az igazság lelkesítő érzetétől, bátran szembe száll az absolutismus és reactio felbérelt ördögeivel; egyenruházva sincs, mint lajthai önkényteseink, sem idő, sem költség nem engedvén azt. De hiszem a nép, ha daróczban jelenik is meg a jog és szabadság harczain, kiomlott vére bíborrá változtatja azt, mig ama koronás bakók biborát az ártatlan vér, mellyet rablók és banditák által ontatának, elébb utóbb lerothasztja. Azért csak elő bűneidnek ösvényén te istentől elátkozott camarilla, uszítsd ellenünk vérebeidnek minden seregét, hadd omoljon a vér, mellyet úgy sem kiméltél soha, mig áradatként el nem sodorja kórhadt trónodat, mellyet e loyalis nemzet hasztalan igyekezett saját romlásával is támogatni.
Fegyverzetünk: részint szúronyos puskák, mellyeket az álladalomtól kaptunk 1187-et, de a mellyekből már önkényteseink 715-öt a lajthal táborba vittek; részint vadászfegyverek, többnyire ezek is szúronynyal ellátva; részint a városok által készíttetett lándzsák és fokosok. Jó volna most is, ha vagy két három ágyút vihetnénk magunkkal Puchner é s Urbán uraknak üdvözletére! Mert úgy látszik, hogy ezen urak csak úgy értik az igazság szavát, ha ágyúk dörgésében szól hozzájok. Többet a csatatérről. – Miskolczi Mihály, n. ö. orvos.
