Fővárosi hirnök.

Teljes szövegű keresés

Fővárosi hirnök.
A szükség s drágaság egyre növekszik, és ennek nem a gabona hiánya vagy nem léte oka, hanem az embertelen nyerészkedők szükkeblüsége. 80, meg 100,000, meg több mérőről beszélnek, hogy van ez vagy amaz kupecz birtokában, de ezek az árakat mind eddig magasan fentartani elég összetartók. A szegények fohászait majd csak meghallgatja isten. –
A nm. m. k. helytartó tanács Pesten a gabona-kereskedőknél levő gabonát összeirni parancsolván, az illető kereskedőknél eddigelé 100,000 mérő buzánál, és 41,000 mérő lisztnél több találtatott. A megyei árszabályzat egy mázsa liszt árát 32 ftra, mint szinte a kenyér, zsemlye és dara árát is igen magasra határozta, miért azt a városi rendőrség, mig felsőbb helyre tett jelentésére más rendelet nem érkezik, kihirdetni s kiosztani vonakszik; a budai rendőrség azonban már ki is osztotta. Piaczon a legszebb liszt mázsáját 26 fton megvehetni, azért igen különös, hogy az 3 ftra határoztatik.
Mult hó közepe táján a mesterinasok és iskolás gyermekek a labdázáson összeveszvén, formaszerinti ütközetre került volna köztük a dolog, ha a városkapitány és iskolaigazgató jelenlétük által meg nem akadályozzák. A harczias 688tüz a gyermekekről a nagyobbakra is elragadt. Igy az ünnep második napján a zugligetben egy zsidó a birbicsen nagyban csalván, ez az ottani közönség egy részét annyira felboszantotta, hogy nemcsak a csalót és más birbics- s koczkajátékosokat kezdék el dögönyezni, hanem átalában a zsidókat minden különbség nélkül. Egy szóval közönséges lett a csetépaté, a pofozkodás, és futás, és Jeruzsalem pusztulása, végre is a katonaságnak kellett közbe lépni. A törvény (1791:31) a koczka vagy hazárdjátékot, mellyben minden a sorsra bizatik, játszókra, vagy azt lakjaikban megengedőkre 100 arany büntetést szab, és az illető rendőrség a birbics-koczka-, s más hazárdjátékokat a zugligetben nemcsak elnézi, hanem azt is megengedi, hogy az illető telekbirtokosok a birbics s más koczkajátékosoktól helypénzt szedjenek. A rendőrség kötelessége a törvényt megtartani és tartatni, s ha ezt elmulasztja, a felelet terhe inkább őt nyomja, mint a tetteseket.
A budai hajógyári munkások is nagyban viszik a kártya- s koczka-játékokat. A mint pénzüket kikapják, azonnal mennek az ottani korcsmai kártyatanyákra, honnan addig ki nem mozdulnak, mig utolsó fillérüket el nem játszák. Nem is emlitve az elerkölcstelenedést, mellyet a kártya-koczkajáték okoz, csupán az ez által történhető szerencsétlenségek is parancsolólag hivják fel a vármegyei rendőrséget, hogy e naponkint mindinkább terjedő métely kiirtását erélyesen munkába vegye. Igy nem régiben egy hajógyári munkás elvesztvén mindenét az emlitett kártyatanyákon, kétségbeesésből a szőlők közé ment, nyakát megmetszette, és egy nőt s két gyermeket hagyott maga után, martalékul az inségnek s terhül a közönségnek. A rendőrök is csak emberek, mindent nem tudhatnak, nem láthatnak, és ezért a jó szándékun figyelmeztetést ne vegyék hanyagsági vádnak, rosz akaratnak, hanem emberi végességük érzetében induljanak a figyelmeztetés után, s tegyék mit kötelességük parancsol.
A Noththeatert már egyszer a szél ledöntötte, de ez a hőskeblü vállalkozókat nem ejti kétségbe, hanem azt mondják: qui perdidit numerum, incipiat iterum, és igy csak ugy foly a munka mint az előtt; – nehány munkás kopácsol a gerendákon, nehány bámuló előre örül a deutsches Element mausoleumának – nehány pedig azt várja: mikor omlik megint le.
A polgári kórházban, ide számitván a fiók-kórházakat is, van jelenleg 628 beteg. A halottak száma naponkint kevesbedik, – ugy hogy már most napjára 6–7-et tehetni. –

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem