A tiszahátról.
A tiszahátról.
Adott isten esőt, de nincs köszönet benne; régi felsohajtozása a magyarnak, midőn hosszas szárazság miatti sok imái után jégesők, záporok omolván, tönkre teszik a reményteljes mezőt. – Ekként kezd a tiszaháti törzsökös magyar előre aggódni azon szerencsétlen tervnek létesitésén, mellyet Paleocapa ur, Tiszánk szabályozására, ránk vészt árasztólag megalapitott, s már már foganatba is vétetett. – Mig e borzasztó tervvel meg nem ismerkedtem s kártévő hatásairól meg nem győződtem, addig nem fogtam föl tollamat; de most mar mióta Tárkánynál elkezdetett a munka, szemlélvén a sok szegény nemesek s adózók vallott kárait, kiknek élő földeiken a nagy töltés-vonal huzódik, a sok földhányás, gödrök miatt szántóföld s rét elrontatik, s Tisza 689kertjeik, honnan leginkább éltek a Tisza árjának tétetvén áldozatává, gyümölcs-fáik elperzselődnek s kiszáradnak stb.; – kénytelen vagyok az egész Magyarhon előtt följajdulva röviden nyilvánitani gondolatomat s érzelmeimet, mennyiben ránk is nehezedni fog az ostor; de mint régi lakosa is a Tiszahátnak, csekély ismeretet szerzettem magamnak e tárgyról, sok boldog s boldogtalan időket élvezve. – Megvallom, repesett a sziv örömemben, mikor hallám, hogy egy nagy tekintélyü külföldi mérnök hivatott a honba, ki, mint szakértő, érdemeiért rendczimmel is föl van diszitve; ki hát mint eszes ember képes leend benünket a Tisza rémitő árjai pusztitásaitól megmenteni, s azon vészeknek véget vetni, mellyek környékünket sujták.
De terve hallatlan s megfoghatlan, hogy Paleocapa ur a termékeny Tiszahátat, melly az árvizek alkalmával nekünk kenyeret adott; hol szakadásuk idején is bizton szánthattunk s vethettünk; minden földestül falustul 500, 1000, sőt talán 2000 ölnyire egymástól a lehető legrövidebb vonalokban épitendő töltésekkel kivánja bekeriteni. – Hova lesznek eddigi élőföldeink, faluink, hol fognánk szántani, vetni, lakni, kivált hol közelben még homokdomb sincs; bizonyosan a békák közt a posványban, mellyet a bőv esőzések eléggé eláztatnak vizár nélkül is. – Ámbár én hiszem részszerint bár szakértő nem vagyok is, hogy Paleocapa ur a Tisza és Szamos árjait olly nagy térben, minőt kijelel, négy sőt öt öl magas töltésekkel talán csak korlátozhatná; de kérdem a szakértőket, meddig felelne meg az ohajtott czélnak; kivált a mint hallom, hogy a felső Tiszán egész Tokajig, csak egyetlen egy átmetszést vagy vágást sem akar tétetni, min még az utolsó tiszaháti ember is bámul. – Mi lenne olly szabályozásnak következménye? Nézetem szerint kétféle vészes következményt gyanitok, de hiszek is; – vagy bétöltené a Tisza sok iszapjával nem sokára az egész töltésközti tért, végtelen hosszu s kanyarulatos medrével együtt; ekkor az egész vidék legnagyobb veszedelmére örökre magasbra kellene emelni a töltéseket. – Vagy pedig közel a töltésekhez az árviz, uj két medret vághatván magának, alkalmasint három tiszánk lenne egy helyett, mellyek elnyelnék az egész Tiszahátat; alámoshatván s veszélyeztethetvén egyszersmind a töltéseket is.
Szerencsétlen egy terv! ezzel nem fog nyerhetni Paleocapa ur érdemdiszjelt, sőt sok ezer megnyomorittatott tősgyökeres tiszaháti magyar átkát. És én nem is javaslanám Paleocapa urnak tervezett töltéseit felénk személyesen kijelölni; mert nehezen lehetne e még ki nem növelhetett népet féken tartani, melly földeért, rétjeért, mellyből eddig rendesen élhetett, háztüzhelyéért hol békésen nyugodt; isten tudja mit nem követne el? Ezeket, felgondolva, kénytelen vagyok magam is ekként kiáltani föl: adott Paleocapa ur tervet, de nincs köszönet benne; – de nemcsak én, hanem minden tiszaháti ezt hiszi és vallja, hogy az az ur a mi dolgunkhoz nem ért; és közönséges vélemény szerint más értelmesebb szakértőkkel vitatnám meg ujra e roppant költséggel járó vállalatot; ha hogy hazai mérnökeink csakugyan képtelenek lennének más jobb tervet késziteni, mit én hinni nem akarok. –
Részemről már mindegy lenne, akár jól ütne ki a terv, akár roszul, mert mint koros ember nem igen élvezhetem a Tiszaszabályozás jó vagy rosz sikerét; de mint a maradékról is gondoskodó lélekismeretbeni dolognak s egyszersmind 690hazafiui kötelességemnek tartám ebbeni hitvallásomat nyilvánitani. Czigándon, majus 14-kén 1847.
Nagy József év. ref. pap.
