Vezércikk: (Adjunk a szavaknak valódi értelmet.)
Vezércikk: (Adjunk a szavaknak valódi értelmet.)
Elleneink szótárában, főkép mióta országgazdászati fejtegetésekbe bocsátkoznánk, igen különös értelmezését vesszük észre némelly szavaknak, annyira, hogy jó szolgálatot tenne valaki a közögynek, ha ezen elfacsart értelmű szavait leginkább a B. P. Hiradónak lajstromozná. Különben félős, hogy nagy rész, minthogy vagy ösztönszerűleg lejteni kezdi a tekintélyek által meginditott tánczot, vagy a kimondottak fölötti gondolkodásban és további fejtegetésben keveset szeret fáradni, sokkal kényelmesebb levén a hivés a gondokodásnál, könnyen tévutra tér. Azért náluk valamint politikában ugy közgazdászati tudományunkban igen üdves Constant Benjamin állitása, miként a „szavak valódi értelmének meghatározása az értelem működésének meginditása.”
Amonnan a másik oldalról közvagyonosodás érdekében dohány-monopolium inditványoztatik, de a közteher-viselés mellett szó sincs, sőt törekvések mutatkoznak ellene, s a naponkinti aggasztóbbá váló urbériségből való kibontakozás ellen egyenes fellépéseknek vagyunk tanui; sőt egy nem rég meglepőleg megjelent, hozzánk közel állani látszó progressista programmban, mellynek előcsapatát egy harczban, de nem a magyar alkotmányos életben edzett derék férfiu vezérli, a népről, az adóról az urbériségből a status közbejőttéveli kibontakozásról még csak emlités sem 226tétetik, és igy ez utóbbiak fen akarják a robotot s dézmát tartani, mig az a privát örökváltsági uton nehány ezred mulva szép lassu progressioval meg nem szünik.
A dohány-monopoliumról mennyire lehetett elmondtuk nézeteinket, s főkép az amalgamisatiora kevés hajlamunkat lapunk 94. száma vezérczikkében.
Azoknak pedig, kik programmot irnak, s ebben a népről szót sem tesznek, ámbár kérdenünk kellene tőlök, miért hogy ők a népnek semmit sem akarnak? röviden csak azt mondjuk, hogy a ki a programmot ad ki, s adóról, robotról hallgat programmjában, az nem adott ki programmot, az csak gyümölcsszedője a jelennek, de koránsem alakitója a jövőnek, mert az idővel és viszonyokkal teendő számvetéshez vagy nem ért, vagy ignoralja azt; az csak vándor e hazában, kit a közvélemény nem ismér, és az illy vándor fölött, mint ő a pusztának pora fölött, nyom nélkül ahalad el az idő hatalma: mi ellenben akarjuk, hogy győzzön a hitvallás, mellyhez tartozunk, vagy győzessék le, ha lenni kell, de el ne haladjon fölötte az idő hatalma, mint elhalad vándor a pusztának pora fölött.
Ne higyünk a külszinnek. Az a dohány-monopolium mint az indirect adózásnak egy neme, milly kecses alakban állitatott előnkbe! Ha az adózásnak baráti vagytok, a barátság tettetést nem ismér, ne keressetek mellék-utakat, tüzzétek ki a lobogót, mellyre irva legyen, „osztozzék a nemesség a népnek minden eddig viselt terheiben” és mi áldjuk neveteket, és követünk benneteket példátlan hűséggel. Mert mi az elsőségi dicsőséget nem irigyeljük senki fiától; mi csak a hazát s ennek barátit szeretjük. A haza vagyonosodásának alapját és felvirágzásának csiráját pedig a közteherviselésben látjuk. Azért alkalmat veszünk magunknak a közvélemény kérdőjelére ezuttal felelni, s meg mondani hittársainknak, meg elleneiknknek nézetinket, mennyire körünk engedi.
1) Kívánjuk, és a legszükségesb teendőnek tartjuk, hogy a nemesség megosztozzék a népnek minden, eddig általa egyedül viselt közterheiben. Tehát házi adóban, közmunkákban, hadi adóban, katonai élelmezés megváltásában, vagy ha meg nem váltatnék, deperditáiban.
2) Kivánjuk, hogy azon erő, mellyet az adózó nép 227az által nyer, hogy a nemesség, minden eddigi közadóban aránylag megosztozik, mindenek előtt arra forditassék, hogy a nép az urbéri adózásoktól országos közbelépés utján általában megszabaduljon.
3) Kivánjuk, hogy azon erőszapodorásból, mellyet nép és nemesség az által nyertek, hogy az urbéri viszonyokból kibontakoznánk, annyit áldozzunk együtt és közösen az ország közjólétének előmozditására, a mennyit megbirunk és mennyire időnkint, s idő szerint hazánk jólétére szükségünk van.
Ezekben adó iránti programmunk leglényegesb része ki van mondva. Idő s értekezés folytán kifejtendjük a kapcsolatos részletekre is nézeteinket következetesen. De nekünk ez a teendők alapja; ezek nélkül haszontalan foltozásnak tartunk mindent.
Magyarázzunk:
A nép itt van, és itt vannak annak terhei. Ezt ignorálni lehetetlen. Hazánknak sok uj szüksége kiált kielégitésért a nemzethez. De mielőtt uj terhekről szólanánk, hozzá kell szólanunk azon terhekhez, mellyek már meg vannak – a meglevő terhek iránt a néppel liquidálnunk kell.
És mi a statusszükségek bár melly uj nemének fedezésérőli gondoskodást, hiu, czéltalan, igazságtalan törekvésnek tartjuk, ha nem azon kezdődik, hogy a nép már létező közterheiben megosztozzunk.
És pedig ezt semmi kikötésektől nem feltételezzük.
A házi adót, s annak rovataiba okszerüen besorozandó közmunkákat nem, mert ezt különben is magunk kezeljük, tehát a számoltatás és felelősség csak tőlünk függ.
A hadó adót s azzal rokon élelmezési terhet nem. Mert ám javitsjuk országvédelmi rendszerünket, követeljünk számadást, felelősséget, minden erővel, egyetértünk; – szabályozzuk igazságosabban a kivetést – szivesen; de mind ezt a nép számára nem kevesbé, mint a magunk számára; ámde ha országvédelmi rendszerünket nem javithatnók, ha számadást, felelősséget ki nemvihatnánk, ha a kivetést igazságossá nem birnók tenni, és mind ezt nem a nép miatt, mert hiszen – boldog Isten! a népnek mindezekhez még szólója sincs, mind ebből azt következtessük, hogy tehát tovább is csak a nép adózzék; ezt igazságtalanságnak tartjuk, épen ollyannak, mintha mondanánk: N. N. csődtömegén nem birjuk követelésünket megvenni; tehát a g–i jobbágyok fiezessék a sütőnél kenyerünk árát, a mészáros pedig adjon ingyen hust. – Nem, mi követelünk minden javitást, minden biztositást a hadiadó körül, de követelünk a nép számára ugy mikint a magunkéra; s a minő feltételek mellett kénytelen lesz azt a nép viselni, olly feltételek mellett mi is viseljük. Jól ha lehet, rosszul ha kell, de minden esetre együtt.
És pedig tesszük ezt annyival inkább, mert ezen adónak destinatiója előttünk, mint mindnyájunk előtt, ismeretes.
Ellenben ha azt mondjátok: „a hazának több és uj szükségei is vannak” azt feleljük: ha megosztoztunk a nép terheiben, mi ezeknek fedezésére is szivesen adózunk, de először akarjuk, egyezzünk meg abban, mire adózzunk? és akarunk biztositatni, hogy számot adnak, s odafordításáról felelni fognak, – e nélkül nem adunk egy uj fillért sem, s nem akarunk kivettetni a népre egy uj fillért sem. – Tehát uj 228adót, csak olly feltétel alatt, hogy a hovaforditásról a nemzet rendelkezzék, s a felelős kezelők a nemzetnek számot adjanak. Különben egy fillért sem!
Ez a mi hitünk a közadóról.
Már most logicánk ekkint következik:
Ha mi a nép közterheiben megosztozunk, ez által azt eszközöltük, hogy a nép mintegy 5 millió fttal kevesebb adót fizetend évenkint. Ennyivel tehát a nép financialis ereje gyarapodott. Kérdjük, isten, igazság és józan logica szerint, hova kell ezen meggazdálkodott erőnek forditatnia? felelet: közvetlenül azon nép sorsának könnyebbitésére, mellynél ezen meggazdálkodott erő leend.
Mellyik teher pedig az, melly az adózó nép legnagyobb részét – a földmivelő osztályt – a közadó mellett, legközvetlenebbül, legmindennapiabban terheli? felelet: az urbéri adózások. Tehát: a közadónál meggazdálkodott néperőt, az urbéri adózások megszüntetésére kell mindenek előtt, s minden mások felett forditani.
Elmondottuk e lapokban, mikint a magyar országgazdászatnak nincs roszabb, nincs kártékonyabb része, mint az urbéri viszonyok. Robotnak, kilenczednek kártékonyságáról könyvek irattak. És általánosan el van ismerve, hogy az urbéri rendszer, – melly már természeténél fogva nem lehet normalis és örökös, hanem csak átmeneti állapot a földhöz ragadt szolgaság állapotjából a szabad földbirtok állapotára – el van mondjuk ismerve, hogy valamint egy részről a jobbágyra, ugy más részről a földes urra is, nem lehet valami bohaszntóbb, gyülöletesebb s kártékonyabb mint az urbéri viszony. És azért, de tapasztalás után is állitani merjük, hogy igen kevés földes ur lehet az országban, kinek vagyoni állapota ne javulna, ha a robotos s kilenczedes gazdálkodástól méltányos kárpótlás mellett megmenednék, és igen sokan vannak, kik ha tehetnék, inkább ma mint holnap szeretnének ezen gyülöletes köteléktől megszabadulni.
De elmondottuk különösen azt is, hogy az urbéri viszonyok a nemesség s jobbágyság között az örökös surlódásnak, örökös ingerültségnek olly magkövét képezik, hogy mig a kölcsönös gyülöletességnek ezen magköve el nem háritatik, a népnek a nemességgel érdekben, érzelemben egyesülése lehetetlen.
Pedig ezen érdekegyesülés képezi hazánk jövendő biztos létének alapfeltételét, és mivel ezen érdek-egyesülés az urbéri gyülöletes viszonok fentartása mellett lehetetlen, az azokbéli kibontakozás nélkül hazánk jövendője okvetlenül compromitálva van.
Elmondottuk tehát, hogy e kérdésben magára az ország nemességére nézve is sokkal több fekszik, mint az 52 robotnap és a kilenczed, mert mindene, jövendő létele e kérdéstől függ.
Azt is megmutatánk, hogy az örökváltság azon ösvényén, mellyen indultunk, századokig sem bontakozunk ki ezen gyülöletes kötelékekből, s még akkor sem bontakoznánk ki, ha a mostani törvény helyébe, melly a földes ur tetszésétől függeszti fel az örökváltságot, a földes ur kötelezettségét tetőőnk a jobbágy kivánságára.
És következteténk, hogy magány-szerződésekkel nem, hanem csak általános status-intézkedés által lehet e bonyodalomból kibontakozni.
229És el nem mulasztánk végre hazánk nemességét, a szomszéd viszonyokra figyelemztetni, mellyeket ár hónapok előtt akkin tláttuk alakulni, hogy bizonyosnak mertük vala jósolni, mikint a jobbágyi viszonyok átalakitása, nemcsak kikerülhetetlen, hanem el nem is halasztható. És figyelmeztetjük hazán nemességét, ragadja meg a szabad indulatból igazság, a józan status-politika perczét, s egyenlitse ki a jobbágyi viszonyokat ugy és addig, s mint s meddig a kiegyenlitéssel nemcsak az ország jövendőjét és saját birtoka biztositását, hanem egyszersmind a jelenre nézve is saját anyagi jobblétét eszközölheti.
És ime – figyelmet kérünk! – jóslatunk teljesedett, hamarébb mint gondolánk. „A gallicziai robotváltsági patens ki van hirdetve, s az időszaki sajtó organumai nyiltan hirdetik, mit privát tudósitásaink is igazolnak, hogy f. é. jan. 30án már kihirdettetett a legfelsőbb helyen az örökváltsági törvény az austriai monarchia minden tartományaira, hol még az urbéri viszonyok fenállanak.”
Ezek a mi okaink, miérthogy programmunk első pontjának corollariuma gyanánt az urbéri viszonyokból status-intézkedés által a földes urak kármentesitéséveli kibontakozást tevénk második pontul.
Ezek ellenében ekkorig a B. P. Hiradó hasábjain két szó hallatszott.
Az egyik azt mondá: „nem lehet, mert ha urbér nem lesz, elvész a magyar nemzetiség.” Igen uraim illy szót mondott a B. P. Hiradó! Tehát az urbér tartja fel a magyar nemzetiséget!! – Kor és viszontagság meghütötték vérünk melegét, de villanyosan szökdel fel ereinkben minden csepp, ha meggondoljuk, hogy akadhat magyar, ki a magyar nemzetiséget illy módon értelmezi. – Álljon fel a világ három szöglete nemzetiségünk ellen, megóvjuk azt.
A másik pedig abban fáradozik, hogy a magyar parasztot capacitálja, mikint nekie az egész világon minden parasztok közt legjobb dolga van. – No csak hagyjuk a jámbort, hadd emelgesse lábát a taposó malmon; egész naponon nagyokat lépdel, szinte izzad bele homloka, ha megáll a malom majd észre veszi, mikint ép ott áll, ahol tegnap befogták. – Majd kiábrándul. Csak hadd capacitálja azt a parasztot: s ha tetszik neki capacitálja a földes urakat is, hogy az urbér lehető legjobb állapot. – Illyen emberekkel kár volna vesződni; – egy nemzet sorsát nem illy ábrándok intézik el.
Más ellenvetést még nem hallottunk.
Mi tehát e mondók vagyunk:
1) Adózzunk, azaz: Osztozzunk meg a nép minden közterheiben.
E szóba „minden” erőt helyezünk, mert semmi egyes adó aránylagos elvállalása nem adna a népnek annyi erőt, mennyi kell, hogy ezáltal az urbéri viszonyokból kibontakozzunk.
2) A néphez ekkint szólunk; „Fizették ekkorig mint egy 10 millió adót; s azonkivül a jobbágyság viselte az urbéri terheket: – Adódból mintegy 5 milliót a nemesség leveszen vállaidról. – Te a 10 milliót és az urbéri terheket együtt nem birtad, 5 milliót most megkimélsz, forditsd ezen öt milliót arra, hogy az urbéri tartozásoktól magad megváltsad. Ezen 5 millió törlesztési alapján a status olly tökére teszen szert, mellyel a földes urakat tökéletesen kártmentesiti. Te tehát még vagy 20–25 évig fogod fizetni az 5 230milliónyi közadó mellett ezen urbér-váltsági 5 milliót is, az az annyi adót, mennyiet ekkorig fizettél; de füstpénzt nem fizetsz; robotra nem jársz, dézsmát nem adsz, és ha 20–25 év alatt amortisáltatik azon tőke, melly a földesuri osztályt urbéri adózásaidért kármentesité; a mint a robot és dézma most mindjárt megszünt: ugyan az 5 millió adó is megfog szünni.
Ez a mi tervünk: – a ki jobbat tud, mondja el. – Ezt most szükségesnek tartánk imigy szárazon kitálalni. Értekezéseink folytában elmondjuk, ezen országos örökváltság előkészitési, kiviteli s felosztási módját; aztán szólandunk az adókivetés azon módjáról, melly a nemesség eladósodott részének aggodalmát talán megszüntetheti, miszerint örömest azt mondaná „adózzunk”, ha attól nem félne, hogy nem csak attól a mije van, hanem attól is a mije nincs, t. i. adósságaitól kénytelen volna adót fizetni.
Ezek az adóról, ezek a vele szoros kapcsolatban levő urbéri kibontakozásról nézeteink, mellyeket addig is mig bővebben kifejthetünk nyilvánitani a kötelesség-érzet hozta magával, miután a szavaknak igaz értelmét megadni az idő is nyiltan parancsolja. A nemzetnek pedig van egy erkölcsi személyessége, mellyet közvéleménynek nevezünk. E szóval nem egyetemes vélemény-öszhangzást akarunk mondani, – mint e szót sokan, egykor a Keletnépe szerzője is balul értelmezék, balul fogták fel50 hanem akarjuk azt mondani, mit más nyelven: „Öffentliche Meinung” „opinion publique” nem pedig „allgemenien Meinung-Übereinstimmung” stb. szóval jelölnek. Ezen közvélemény van. Ezt nem tagadhatni. Ama láthatlan hatalom az, mellynek legbüszkébb fitymálói még azon perczben is hódolnak, mellyben lételét hetyke fenhangon tagadják. És e közvélemény egy nagy országos kérdőjel gyanánt fordul minden párthoz s a lelkiismeret hangjával kérdi: párt! szólj, ki vagy? mit akarsz?
És a pártok érzik, hogy a kérdésre felelni kell. És felel kiki a maga módja szerint. És igaz, hogy a láthatlan hatalom gyámolására – melly nélkül nincs, nem lehet tartós győzedelem – csak az számolhat, a ki felel. Kérjük: használjuk feleletünkben a szavakat mindig mindenben valódi értelmükben.
A gyáralapitó részvénytársaság, f. é. mart. 15. a bilanx és kormányzási rendszer vég megállapitása végett közgyülést tartand, mellyre a t. cz. részvényes tagok, az alapszabályok értelmében eleve figyelmeztetnek. Pesten, febr. 14. 1847. Kuthy Lajos, m. k. egyesületi jegyző.
