A magyar mérnökök ügyében.
A magyar mérnökök ügyében.*
E czikket már nehány hét előtt a „Pesther Zeitung” szerkesztőségéhez küldtem be, de az szives volt ki nem adni, okul hozván föl, hogy neki Novák D. ur dolgozó társa. Illyen tacticát volt szerencsénk látni már régóta az „Allgemeine Zeitung”-nál is. No, – német loyalitásnak csak megjárja. –
M. F.
A „Pesther Zeitung” 331-dik számában 1846-dik oct. 29-dikén Novák D. ur nagy örömmel üdvözli a királyi József-ipartanoda megnyitását, mint előzőjét egy fölállitandó polytechnicumnak, mellyet s egy szinte fölállitandó képző 235művészetek academiáját hisz egyedül képesnek a fönemlitett ur, magyarországi épitészek nevelésére. Fölhozza a N. szebeni igazgatóságot, melly az ottani épitészeti hivatalokra alkalmazandó egyéneknél főföltétnek állapitotta meg, hogy azok a megkivántató tudományokat a bécsi polytechnicumban végzették legyen. Dicséri azon eszélyes szülőket, kik épitészekké képezendő fiaiakt a bécsi polytechnicumba küldik. Bemutatja önmagát személyesen mint ki hat egész évig kanálozta Bécsben az okosságot, s miután ugyanott ezenfelül még egy évig künstlerkedett, egy utazásában meglátogatta Europa legnevezetesebb monumentalis éptészeti műveit. Végre rég bebizonyult igazságnak állitja azt, hogy a magyar királyi egyetemben csupán földmérők (Feldmesser) képeztetnek nem pedig valóságos mérnökök; innen származtatja a magyar mérnökök ellenében általánosan mutatkozó bizalmatlanságot, melly okozza, hogy Magyarország minden nagyobbszerű épitészeti munkáinál idegen föld fiaira szorul. –
A Józsefipartanoda létesültén minden becsületes magyar örül, s egy polytechnicum fölállitásában már régóta nyilatkozott nemzeti forró ohajtást teljesülnék. A szebeni épitészeti igazgatóság rendszabálya tán tulzott német symphathián alapszik. Azon szülők gondossága mindenesetre méltánylandó, kik az itt elő nem adott tudományok hallgatása végett fiaikat bécsi polytechnicumba vagy pedig a képző művészetek academiájába küldeni, pénzöket nem sajnálják. Hogy Novák ur Bécsben hét esztendeig szorgalmasan tanult, az igen szép tőle; s ha még egy ollyan anacharsisféle utazásra tán kedve volna, arra a legtisztább szivvel szerencsés utat kivánok neki. Ámde hogy a magyar királyi egyetemben csupán földmérők képeztessenek, és hogy mi magyarok minden nagyobbszerű technikai vállalatainknál külföldi vezetőkre szorulnánk: ezt már a legkiméletesebb kifejezéssel sem lehet nem igaznál egyébnek mondani.
Igen örültem volna, ha vagy N. D. ur nem ád vala okot ezen fölszólalásomra, vagy más nálam tekintélyesebb ember utasitotta volna őt rendre, s vártam is azt eleinte. No de illyen pogányul lefőzni mindazon mérnököket, kik az igéret földére Bécsbe nem zarándokoltak, tehát az országos épitészeti igazgatóság személyzetének kétségkivül nagyobb részét, valamint nagyobb részét a megyei, kamarai és privátmérnököknek: ez már, engedjen meg N. D. ur, teljességgel nem egyez meg azon szerénységgel, mit egy olly udvarias városban mint Bécs, annyi sok ideig magát müvelt egyéntől, s olly sokat utazott művésztől, minőnek N. D. ur magát előttünk bemutatta, vártunk volna. – A bécsi polytechnicum belszerkezetét párvonalba téve a mi egyetemünk mérnököket képző osztályáéval, ez utóbbi mindenesetre messze hátra marad. A hiányokat nem volna érdemes előhordani, mert azok már régóta föl vannak mutatva; és én leghitelesebb kutfőből tudom, miszerint már kész a munka, mellyet az illető oktatók a mérnököket képző osztály belszerkezetének javitása körül legfelsőbb helyrőli megbizatásuk következében kidolgoztak. És bizton remélhető, hogy ugyanazon legfelsőbb helyen, a kimutatott hiányok jóvátevése is czélba van véve, s legközelebb a kivitel terére jutand. – Ámde szeretném én látni azon oktatót, kivel a gyakorlati mértan és vizépitészet előadásában a mi Petzeltünk ki nem állja a versenyt, kiről Förster ur a bécsi képző művészek academiájának sok ideig széltiben ismert jelességű professora nekem 236azt mondá, miszerint a Prágában ezelőtt pár évvel gyülést tartott épitészek és mérnökök, Petzelt urnak önszerkesztette cathetometruma tárgyában tartott fölolvasása után csudálkozva kérdezték egymástól, mikint lehet valakinek Magyarorszában ennyire menni, – szegény Magyarország! – Szeretnék ösmerni a bécsi polytechnicumban oktatót, ki ne resteljen heteket folyvást szabad ég alatt tölteni, beavatva tanitványait ugyszólva egyenkint a mérnöknek szükséges gyakorlati munkálatokba, daczolva majd a nap hevével majd pedig az esővel és sárral, fáradatlanul, szüntelen vidor kedéllyel. – Aztán szeretném én látni, ki mulja fölül a mi Petzvalunkat genialis modorában, mellyben ő a fölsőbb mathesist bizony-bizony igen laicus tanitványai fölfogásáig popularizálva előadja. Salamon urnak a bécsi politechnicumban nagyobb a tekintélye mint volt hajdanában bölcs Salamoné, és ez ellen kár is lenne kifogást tenni; de Salamon urnak mind elemi mind fölső methesisi előadásait csak a hallgatóság felé élvezheti, mert olly nagyszámú az, hogy a terem nem levén elég tágas az egészet befogadhatni, a másik fele egész évben kénytelen az assistens előadásaival beelégedni, tehát ezen második fele a hallgatóságnak, mellynek mindenesetre nagyobb ingere volna Salamont hallgatni, mint assistensét, tulajdonkép csak portraitjából ösmeri őt. Miután tehát két illy általánosan elösmert jelességű októ adja elő azon tudományokat, mellyek nemcsak földmérő, de mérnök sarkalatos tudományai; ebből az következik, hogy N. d. ur csálére jár, midőn a magyar egyetem mérnököket képező osztályát csupán csak földmérőket képezőnek állitja.
Lássuk mennyiben nem igaz azon második állitás, miszerint olly általános a bizodalmatlanság Magyarországban a honi mérnökökkel szemközt, hogy minden nagyobbszerű vállalat kivitele külföldi vezér kezére szorul. – A pesti lánczhidnál, az igaz, nem igen sok vigasztalót láttunk, kivált eleinte e részben. Clark ur kezére jutván ezen igazán nagyszerű vállalat, első gondja volt bennünket szegény magyarokat hasznavehetlen együgyü népfajnak találva, a legjelentéktelenebb munka végbevitelét is ide transportált idomtalan angoljaira bizni; azon mysticus udvarba bejuthatni már ugyan csak nagy szerencsémnek tartottam, – jaj de oda még a legutolsó szeg is Angliából került, már csak azt vártam, mikor jut eszibe Clark urnak ezt a mi szegény Dunánkat kimerve angol vizzel megtölteni. – Elég szomorúan fagyott be Beszédes ur Duna-Tisza csatornája is, mert hiába, a részvényes urak szebbnek tartották irtóztató honorariumokkal ide csalni nehány világhirű külföldi celebritást (köztük főhelyet foglalt Klenze Leo ur, kit a Lajoscsatorna derék épitője Pechmann ur, decorateurnak nevezett el.) Ezek egy-két nagy képet csinálva, bölcsen kinyilatkoztatták, hogy Beszédes ur terve ki nem vihető; s mi természetesebb, minthogy a tekintélyes birák fölmarkolván a sok pénzt rövid de velős vizsgálataik dijaul, Beszédes urnak a terv évekig tartott kidolgozása fejében bizony csak három ezer pengő forint jutott. – Hanem aztán mégis csak történt valami vigasztalóbb dolog is. A Tiszaszabályozása – ha ugyan megengedi N. D. ur ezt a nagyobbszerű vállalatok közé sorolnom – Vásárhelyi urra bizatott, kinek olly hirtelen és olly korán elhunytát minden ember ki őt ismerte, mélyen fájlalja. És ha derék Vásárhelyinknek engedi vala az ég, jeles tervének kivitelében az atyai örömöt izlelni; akkor Keczkés ur vezérlete alatt a vukovár-fiumei vasut előmunkálataiban 237már jó előre volnánk. A propos vasut, – hallotta valaha N. D. ur hirét Hieronimi mérnök urnak, erről is azt tartjuk, hogy magyar, s ugy látszik, mintha a Pozsony-nagyszombati vasutat Reiter, Lechner és Kovács szinte magyar mérnökökkel együtt ő épitette volna. – Ezen utóbbi adatokból az látszik ki, hogy legyen hála a magyarok istenének már csak birunk előmutatni nagyobbacska vállalatokat is, mellyek kivitelénél magyar mérnökök az igazgatók, s lehet reménységünk, hogy kedves hazánkfiai végre nem fogják azt rosz néven venni, hogy épen itt Magyarországban születtünk, mert arról mi nem tehetünk0 s lassankint majd megfognak győződni arról, hogy miután sok magyar mérnök és nem mérnök a levegőben már a nélkül is olly régóta és olly sokat épitett, elvégre belejövünk annak is gyakorlatába, mikint kell szilárd alapokra hasznost, állandót és szépet épitani. –
Mikolay Ferencz.
