Az ipar akadályai Németországon.

Teljes szövegű keresés

Az ipar akadályai Németországon.
Elmondjuk ezeket mind ugy, mint a badeni országgyülésen egy követ elmondá. Nem alkalmazhatók ugyan mind a mi körülményeinkre, de mivel a szomszéd bajait csak óvakozás végett is jó tudni, de meg a közgazdászati elvek tisztázása körül is hasznos tudni, mi mindenféle akadályok adódhatnak elő: azért czélszerünek hittük nem válogatni az elmondandókat.
Az akadályok legelső sorában állanak bureaucratia, rendészet, jezuitismus, obscurantismus, mik a harmincz éves háboru óta ugy dulakodtak Németországon, hogy ha istennek küldéséből Németország helyeit Anglia csak 10 évre is kapná meg azokat, mi bizonyosan örömest nélkülöznénk ellene minden védvámokat.
Elavult, külföldi, többnyire római természetű törvényeken rendeleteknek, leiratoknak, intézvényeknek, szabályzatoknak, mik tömegestől a nemzet tanácsa nélkül, legtöbbnyire érdekei ellen adatnak ki, kellene segiteni.
Ezekkel szoros kapcsolatban van a czéhügy, az időnek e caput mortuumja, mellynél a kormánynak azon dicsősége van, hogy az elvtelenségből elvet csinált, mert mig a miniszteriumban azt mutatják, mintha a leglehetőbb iparszabadságnak hódolnának, addig a hivatalnokok épen az ellenkezőben törik fejöket.
1313Az óványi törvényhozás is egy további akadály. Épen mint az anyagi tulajdon: ugy volna oltalmazandó a találmány az ipar mezején, miután meggyőződésem szerint, a fölébresztett találmányi szellem az emberiség legnagyobb jóltevőjevé válandik az által, hagy az ipar, legmagasabb hatányában, minden mechanicus eszközléseket magára veend, a kényelmes életnek minden szükségeit a legolcsóbb áron szerzendi be, s igy az embert képesitendi, hogy minden idejét szellemi mivelődésére fordithassa.
Az iparadó is hamis elvekre van alapitva, midőn az első öt munkást magasabb adó alá veti, mint a többieket, s minden fiókvállalatot uj vállalatnak tekint.
Postai rendezkedésünk, váltó s kereskedelmi törvényünk, folyam-, uti, hid- s kövezetvámjaink, pénz- és mérték.- különségeink, az accisák, az octrois-k, mind épen olly akadályok, mint a lotteriák s játékbankok, mik a vállalati szellemet ölik meg, mert azt a szerencsés véletlenre bizzák, mit csak a szorgalom és takarékosságtól kellene várni.
Az ünnepek nagy száma. Francziaországban sok ünnepet eltörültek, s a legközelebbi vasárnapra tették által, mert számadás szerint ugy tapasztalták, mikint minden illyen ünnep 40,000,000 franknyi kárt okoz a nemzetnek.
Járható utak hiánya. Bank-nemléte, melly hitelt adva s váltókat leszámolva vállalatokat segit.
Hiánya az iparstatisticának, melly a már létező gyárokat, a fogyasztás s behozatal mennyiségét előadva, azokat, kik gyárnokok akarnak lenni, figyelmeztesse, mellyik ág volna még haszonnal üzhető.
Nálunk a czéhügyeknek ok- s czélszerü rendezése, minél előbbi óványtörvény, jobb, rendesebb postajárás, a kis lotteriák eltörlése, az ünnepek kevesbitése; közlekedési eszközök, nemzeti bank, jól rendezett statisticai hivatal: mind ez olly szükséges az ipar előmozditására mint a mindennapi kenyér.
Mesterffy.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem