Selyemügyi értesités,.
Selyemügyi értesités,.
A soproni selyemtenyésztő társaság igazgatósága hirdetést közöl a gubók vásárlása iránt. E társaság, mint már taval is, ugy szinte ez idén folytatandja vételeit. Selyemgubókat megveszen bármilly mennyiségben, s a lehető legmagasabb árakon. Ha a gubók osztályozva adatnak el: ugy az első osztályba vétetnek, mik elevenen 300, – fojtva pedig 375 gubóval nyomnak egy fontot; a második osztályba vétetnek, mik fojtatlanul 400, fojtva 500 gubóból adnak egy fontot; a még könnyebbek a 3-dik osztályba esnek. Ha osztályozatlanul fognak áruba bocsátatni, ugy a 3 osztálynak áraiból kiszámitott középárral fizettetnek. – Irásbeli ajánlatok is tétethetnek, miknek Hoffer Péter alelnökhöz kell utasitatniok Sopronba, bérmentesen.
Mi örvendve olvastuk a soproni selyemtenyésztő társaság ez elhatározását, mert meg vagyunk győződva, mikint a selyem-ügy hazánkban csak akkor fog isten igazában megindulni, s tetemesen előhaladni, ha minden vidéknek középpontján 640leszen egy, vagy a mi még jobb, több olly vállalkozó egyén vagy társaság, ki vagy melly a tenyésztőtül méltányos áron megveendi a gubókat. Addig, mig a tenyésztő sok szép remények között, s nem épen minden fáradság nélkűl nyert selyemgubóit eladni nem képes, – mig számos vidékeken, körűlbelűl fővárosunkban is hiában keres, hiában tudakol vevőket: addig nincs ösztön, melly selyembogártenyésztésre inditja a nép tömegét. Beváltó házakra van szükség. Bár dicsekedhessék velök minél előbb minden vidék. S miért is ne? Hiszen jövedelmező iparág ám a selyemgombolyitás. Ha példaul a selyemgubók egy mázsája 40 pft, mint közép ár szerint igy lehet fölvenni, akkor ugyan ezen egy mázsa selyemgubó legombolyitva, az az 10 font nyers selyemmé változtatva, már 100 pftot ér, mert egy font nyers selymet el lehet adni 10 pftért. Ha pedig a legombolyitott nyers selyem megczérnáztatik, akkor már 160–180 pftra emelkedik becse. Igazán, nem megvetendő munka a selyemgombolyitás és czárnázás. Csodálkoznunk kell, hogy kivált ezen a mi vidékünkön ugyszólván senki sem vállalkozik ez iparágra. Igaz, hogy egyelőre nem sokat válthatna be az itteni vidék tenyésztéséből, mert itt még nem nagy divatja van a gubótenyésztésnek. Hanem hiszen van annak más módja is, hogy valamelly selyemgombolyitó vállalkozó mi előbb nagy selyemtermesztő vidéket alkossan maga körűl. Mindenek előtt a vállalkozónak magának kell szedreseket bérelni hol vannak, ültetni, hol még nincsenek. Ez utóbbi esetben persze késő aratásnak fogná szórni vetését, – de ott, hol akár szedres kertek már vannak, akár a magánosok eléggé ösztönözve vagy meg szokva vannak szederfákat ültetni, ott hamari áldásra számithatni. A vállalkozó kibérli a fák leveleit, s juttat a szegény embernek zsebébe egy forintot. Előlegesen meg is fog elégedni a szegény ember e levélbérrel. De majd eszmélni fog későbben, hogy talán a vállalkozónak több hasznot is hajt az a levél, mint a mennyit érte neki fizetett, – s különben is szemléletből fogván majd ismerni a hernyók ápoléását, igen természetesen önmagát fogja arra határozni, hogy bogarakat tartson. Bogarait majd a vállalkozónak adandja el, már nagyobb haszonnal, mint mennyiért leveleit eladhatta. Ime igy következendik egy, vagy több selyemtenyésztési vállalat megtelepülése után, hogy a föld népe előbb ugyan szederfákat ültessen, miknek leveleit kibérelhesse, majd későbben bogarász legyen, hogy gubóit még jobb áron adhassa el. – Illy tervezettel volt, mint gondoljuk, a soproni selyemegylet is megalkkotva néhány év előtt. Akkor még magának kelle szederültetvényeket teremteni. Ime most már selyem-társasággá fejlődött és beváltott gubókat gombolyit. Még egyszer mondjuk, igen szivesen üdvözöljük e téren a tisztelt társaságot.
Olvassuk továbbá hirdetésében, miképen a sopronmegyei bogártenyésztőknek jutalmakat is fog adni. Igér pedig két jutalmat. Az egyik két arany, a másik egy arany. S adatni fog azon tenyésztőnek, kinek gubói legszebbek és legdusabbak a selyemben.
Nem tudjuk mi eredményekkel s mi előzvények következtében biztatja magát a tisztelt társaság az iránt, hogy e jutalmaknak leszen hatásuk? Mi ugy vélekedünk, e jutalmakkal nem messze ugorhatunk. Pénzbeli tekintetben igen csekélység egy két arany. Ez meg nem fizeti a nagyobb gondot, fáradságot, – s nem kárpótolja a netalán szükséglett nagyobb költekezést, s ha csak mint pénz adatik át a 641megjutalmazandónak: akkor sem haszon, sem becsület mincsen benne. Pedig ha jutalmainkban fizetni nem vagyunk képesek, igyekezzünk a kitüntetés tiszteletével értékesiteni dijainkat. Kövessük e részben a franczia példát, melly minap a Hetilapban volt közölve. Adjunk emlékpénzeket 10–20 bakó forint helyett. Adjuk ez emlékpénzeket a hatóságok közbejöttével, ünnepélyesen, százak és ezerek becs-vágyát ingerelve, a helyett, hogy csaknem alkku és mércsikélés utján kongatjuk le a nyomoruságos alamizsnát. Okuljunk Hoffmann urék panaszaiból. Ők évenkint 100 aranyat osztanak ki jutalmakképen, – de mivel azokat a n. m. m. k. udv. kamara pénzbeli dijak gyanánt fizettei ki, semmi eredményét nem tapasztalhatják. Ne fizessünk, hanem dicsőitsük jutalmainkban mind addig, ig dicsőitéseink meg nem vettetnek, s fizetni busásan tudunk.
Mi elmondók igénytelen nézetünket: mások gondolják mg, ha nem szerintök kell e cselekedniök.
Örsy.
Fővárosi hirnök. A napokban volt alkalmunk látni Beimel és Kozma Vazul betű- és stereotyp-öntőjének mutatványait az első szállitásban. – Római betűkbűl mutat nomparaille, petit, garmond, burgois, cicero, ittel, tertia, text kis és nagy betűket; – továbbá keskeny egyptomi betükből petit, garmond, cicero, mittel, tertia, text, közép, canon, missal, sabon-mutatványokat. Gyönyörü tiszta öntés, melly megérdemli a hazai nyomdák pártolását. Valóban Beimel és Kozma urak nagy emelkedésre fejlesztették vállalatukat, – szivből ohajtjuk, hogy a minő technikai tökélyre vitték intézetöket, olly áldását lássák vállalkozásuknak.
Rövid értesitést vettünk „az első magyar szaru- és fémáru-gyár” állapotáról is. Igen élénken folynak munkái. Eddig 39 emberrel dolgozott, – most megint 3 gyakorlott munkást hivott meg külföldről. Még kezdetben csak 60–70 csomag (gros) (egy csomagban van 12 tuczat) gombot készitett, most már 5–600-at állit ki hetenkint, s mielőbb még többet is fog producálni. – Forgalmi tekintetben igen kevező eredményeknek örvend. Igen számos vidéki kereskedő ügybarátul csatlakozott hozzája, – nála látja el magát gombokkal, csatokkal, órakulcsokkal stb még akkor is, ha egyéb szükségeit Bécsbe ment is vásárolni; ott gombokat s efféléket nem veszen, hanem lejövet innen viszi kellékeit. Ennyire jók és jutányosak készitményei. Sőt külföldi készleteket itt nálunk már már nem is lehet eladni, hanem ha ezen gyárnak firmája alatt ajánltatnak. S valóban szépek és jók művei, láttuk a novemberi iparműkiállitásban, hol különösen a czimeres gombok mindenkinek feltűntek. – Minap egy jó emberünk azt beszélgette Augsburgban, mikint hazánkban nem lehet industria; – ime e kis gyárnak nem egészen egy év ótai fenléte, terjeszkedése és hitele mi igen bizonyság arról, hogy a szegény, jámbor augsburgi sógor mi okos legény! –
A király-utczának a csatornán-tuli részén, hol eddig az üres telkek feltöltésére az egész város szemetjét és ganéját halmazák egybe, már tegnap ott találtuk a fekete táblát, melly szigoru fenyiték alatt tiltja oda hányni ezután a piszkokat. A sétálók érdekében szivesen köszönjük a rendőrség e gondoskodását, és csak kettőt ohajtunk még. Egyiket, bár hamarább gondoskodott volna erről, mert már most ha ujat nem hoznak is, ott büzhödik a régi rakomány. Másik, 642hogy parancsoltatnék meg az oda hordott ganajnak büztelen földdel betakarása. Harmadik, hogy Steindl ur háza mögött csak 5–10 ölre födessék be az az iszonyu csatorna. Ebben nem lehet semmi nehézség, mert hiszen ha az ut szélessége alatt be lehetett baj nélkül födni, miért ne lehetne egy két öllel szélesebbre vonni a hidat; ez költség tekintetében sem volna elviselhetlen teher. – Kettőt akartunk ohajtani, aber alle gute Dinge sind drey. – Azért már nem is szaporitjuk kivánataink számát, hanem egyet kérdezünk:
A kerepesi ut gyönyöürü széles járást kelést enged, – olly tágas, olly jó kövzetü, s ezután egy kis zöldje is leszen. Ellenben a királyutcza első része szűk, szorult levegőjü, s tele büzhödt gőzökkel; ezenfelűl az emberek, koscik, szekerek tolongása benne rettenetes, akadályozó, sőt veszélyes. – Nem volna e tanácsos a város-erdői séta-utat a kerepesi utra vonni az által, hogy ebből a nagy és kisdiófa-utczán jó kövezeten, tiszta utczán lehetne a királyutcza szélesebb, tisztább, egészségesebb részébe jutni. Vagy még kevesebbé költségeset mondunk. A kis mező-utcza már kövezve, tisztázva van, s igy már csak a kerepesi ut s a dobutczai – ugyan micsoda nevü? – térig kellene egy utczácskát kikésziteni. Még egyszer kérdjük, nem volna ezen vonal ajánlatosabb a mostaninál? Emelné az élvezetet a kisétálásban, mellyet most a királyutcazi iszonyu büzök között nagyon drágán vsezünk meg, s visszajövet megint elvesztünk; – emelné a kerepesi ut élénkségét, forgalmát, tehát telkeinek értékét is, mig a királyutcza ez által semmit sem vesztene; – a magyar szinház is a legnépesebb vonalak egyikének közepébe helyeztetnék, mig most a szabad levegőt élvezettekre nézve, mondhatni, veszve van. – Ennyi érdekért nem volna jó megfontolni egyszerű kérdésünket? –
Hogy a medárd-vásár közelget abból láthatni leginkább, hogy az utczákat ugyan csak derekasan túrják felfelé. Már minálunk t. i. az a szokás, hogy illyenkor a kövezetet mint most is a servita-téren, uri-utczában, váczi-uton, országuton, s egyéb olly helyeken, hol sok nép fordul meg, felturják, a mint pedig a vásárnap vége, a kövezők serege a kis kereszt-, könyö-, diófa-, stb. utczábka takarodik munkára. Fogadni mernénk, hogy a váczi- és uri-utczában lgalább egy pár házfedelet a cserepező még e napokba kijavitás alá veend, mert a medárdvásár közelget.
