a) 1833 február 20 A főrendek ülése. Tárgy: A magyar nyelv vitájának folytatása. Döntés: újból elútasítják a rendek kivánságait.
a)
1833 február 20
A főrendek ülése.
Tárgy: A magyar nyelv vitájának folytatása. Döntés: újból elútasítják a rendek kivánságait.
1833 február 20
A főrendek ülése.
Tárgy: A magyar nyelv vitájának folytatása. Döntés: újból elútasítják a rendek kivánságait.
(Folytatása a Fő Rendek 20-ik Februari ülésének.)
ALAGOVICS (Zágrábi Püspök) a RR kivánságának ellenére mondott beszédjét, Gróf Széchényi és b. Wesselényi ellen intézett Oratione in Catilinam kezdi, állitván, hogy részint inkább gyönyörködtetés végett, mint az ülés czéljára szóllottak, részint pedig dorgálólag jegyezvén meg „quod multa in hunc Excelsum Senatum injuriosa protulerint, quae magis suae Serenitatis censuram et Excelsi hujus Senatus indignationem, quam acclamationes meruissent.” – Ezután „indignando” szóllott a RR ellen is hogy kívánságoktol el nem állanak, s kérdé, hová vezetne a dolog? ha mindenbe amit kivánnak, s akár miként kivánják, megegyeznének a Fő RR, ő ezt a felső tábla méltóságával ellenkezőnek itéli.
A tárgyat illetőleg, megkülömbözteti a nép, és a törvényhozó test álláspontját, s úgy véli az élő honi nyelvnek helye a népnél van, de nem az illető tehetséggel felruházott kevés számú törvényhozóknál, azt hiszi, nem tartozik a nemzetiséghez hogy honi nyelven gyakoroltassék a törvényhozás, sőtt azt veszedelemesnek látná, példa gyanánt hozván fel Galliát, mellyről állitá, hogy a latin nyelv kiküszöbölése vólt boldogtalanságának kezdete, nem akar jóslásba ereszkedni, de kivánja hogy polgári alkotványunk legalább anyi tizedig álljon magyaron, ahány századig állott latin törvényhozás mellett.
Azt mondják a RR elő kell lépni ő is azt hiszi – de a közönséges életben, s nem a törvényhozásban, – tudva van úgymond minő kútfőből eredett a nemzetiségnek hirtelen kifejlése, már már eddig is kedvetlen kénszeritések történtek, az esedező levelek, hacsak magyarúl nem készültek, az igazságszolgáltatás nagy hátra maradásával el nem fogadtatnak, sőtt már a matriculáknak magyar nyelven vitelét is merik követelni, most azt kivánják hogy a Királyhoz magyarúl szóljunk, majd azt kivánandják, hogy a menyei felséghez is igy fohászkodjunk, ezt nem ok nélkül mondja, mert a másik táblánál egy követ, midőn az Egri Káptalan követének előadására, minden szerénység nélkül, s beszédjét kevés bölcseségi sóval füszerezve felelt (Palóczyt értette) ezen határt nem ismerő törekedésnek nyilvános példáját adá. Ő ugy hiszi, gátot, határt kell ezen előhaladásnak tenni, végre azt hiszi a RR kivánságában meg egyezni, anyit tenne mint megfosztani magunkat azon örömtől, hogy ő Felsége fölirásainkat eredetikép maga olvassa.
NÁDOR: Kötelességemnek ismerem az előttem szólló Püspök Ő Excelentiáját némellyekre emlékeztetni. 1.) Arra hivatkozott, mi mondatott a másik táblán, én úgy vélem az ottani egyes előadások nem tehetik tanakodás tárgyát, a RR táblája tagjainak enunciatiói birálatunk alá oly kevéssé tartoznak, mint a mi szavaink az ő birálatok alá, s azért azon hivatkozás rend ellen s nem helyesen történt. 2.) Már más izben is emlékeztettem a Fő RRket, hogy a király szentelt személyének emlitése minden képviseleti rendszerü országban ellenkezik a parlamentaris rendel. Egyébiránt kérem a fő RRket hogy a fenforgó tárgynál maradjanak, s ne lépjenek ki a tanácskozási rend sorompójábol.
G. SZÉCHÉNYI ISTVÁN: Én törvény szerint akarok élni, s ezen háznak méltóságát nem kivánom sérteni, úgy hiszem nem is sértettem, de ha gyarlóságbol hibázok, Ő Herczegségétől mint törvényes Előlülőtől minden dorgálást térdet fejet hajtva elfogadok, a mint ennek jelét adtam 1826 februar 11-én, midőn ő Herczegsége engem méltóztatott megdorgálni, s én anélkül hogy egy szót szóllottam volna, halgatva leültem,* de mástol legyen bár az akárki is, sem rendre igazitást, sem dorgálást el nem fogadok. Ezt kivántam a Zágrábi Püspöknek értésére adni. Amint tisztelem személyét, s mint férfiu férfiútól tanátsát magános körben tisztelettel fogadom, de itt ezen teremben voksom szabadságát gátoltatni nem engedem, s dorgálását teljeséggel el nem fogadom.
Helyesen április 1-én, amidőn Széchenyi kifogásolta, hogy a felsőtábla mintegy elvből vonakodik a rendek érveinek engedni. Széchenyi, III. k. 36. l.
ALAGOVITS: Amicus personae, inimicus Causae.
SZÉCHÉNYI: Amicus personae inimicus Causae, (kezét az éghez emeli) de én bizok a magyarok Istenében, hogy mind e mellett is a Magyar nyelvnek, s nemzetiségnek egy szebb reggel hajnala virrad föl.*
V. ö. Zichy: Széchenyi beszédei, 109. l.
B. WESSELÉNYI: Ugy hiszem engemet illet inkább a felelet, azért én is tudtára adom a Zágrábi püspöknek, hogy a rendre igazitás hatalma ő Herczegségének Előlülői jusai közé tartozván rajta kivül mástól, légyen bár az akárki is, dorgálásnak semmi nemét el nem fogadom, szólási szabadságomnak akárki által is korlátolását soha el nem szenvedem, sőtt azon szabadságomat feltartatni akarom is, tudom is.
NÁDOR: Ismét emlékeztetem a fő RRket maradjanak a tárgy feletti tanácskozásnál, magam is kijelentem hogy a rendreigazitás igen is, egyedül az előlülő hatóságok körébe tartozik. – Egyéberánt azon urak, kik magokat megsértve találják, ugy hiszem ez úttal meg elégedhetnek a Zágrábi püspök azon nyilatkozásával hogy nem személyeik, hanem egyedül a thesis ellen kivánt szóllani.
Hogy kik szóllottak a tárgy mellet, kik ellene, már 18-ik számú levelünkben meg irtuk.* Jövendő gazdag reményekkel biztat az ifjú G. WALDSTEIN derék előadása, mellyet ily formán kezdett: Mielőtt 300 évek előtt ősei által szerzett helyét elfoglalná, nyilván kijelenti hogy külföld unokája s magyar nemzet fia, mindent mi a honi nyelvnek, s általa a nemzetiségnek elővitelére szolgál, védeni legszentebb kötelességének ismeri. Utóbb derekasan felfogván a hallott ellenvetéseket, azokat pontonként czáfolgatja, s kérdi ha a kir. előadások által is főképpen arra vannak az Ország Rendei felszóllitva, hogy a jobbágyság sorsán segítsenek, valjon csak mi nálunk ne legyen e gyakorlatban a természet törvényének azon rendszabása quod lex non promulgata non obliget? pedig non promulgare vagy oly nyelven hozni a törvényt, mellyet a nép nem ért, mindegy; s mi sujtjuk ugymond a népet azon törvény álthágása miatt, mellyet nem ért! Azon ellenvetést, hogy csak 4 millio beszél országunk lakosai közül magyarúl, procátori fösvénységnek tartja; mert ha mind a tizenegy millión nem segithetünk egyszerre, valjon legalább a négy millión ne segitsünk e? Alagovitsnak azon argumentuma hogy csak azért ne tegyük mert a RR kivánják, nem gondolja hogy itt valamit nyomhasson, s csak egy kebelben is viszhangra találjon, ő azt bizonnyal sajnálkozva hallotta. Beszédjét azzal végzi hogy nemzetünk keletről a világosság országából eredett, s azért kedvelni, terjeszteni köteles a világosságot, mint eredeti örökséget.
V. ö. 174. l.
B. PONGRÁCZ azon erőséggel álván elő a magyar nyelv ellen, hogy midőn Jósef császár a közigazgatás ágaibol ki akará küszöbölni a latin nyelvet, ahoz minden vármegyék menyire ragaszkodtak, ennek bebizonyitására Poson vármegyének akkoriban készitett fölirását hozta fel, s azt szórul szóra soká olvasá, mig végtére a NÁDOR azzal szakasztá félben az olvasást, hogy egyes törvényhatóság fölirásából, példa gyanánt enyit felhozni annyival is inkább elég, mivel az mindenki előtt tudva van. PONGRÁCZ menté magát hogy már nem igen sok van hátra, végre azzal végzi, hogy a latin, s magyar nyelvet testvérnek nevezvén, ha a magyart a közönséges használás dicsőségére felemeltük, illőnek véli a latinnak engedni honestum receptaculum in repraesentationibus et legibus.
GRÓF ZICHY KÁROLY (Vas V[ármegye] Administr[átora]) a Pongrácz által felhozott példára azt válaszolá, hogy nagy külömbség van a Jósef ideje, s a mostani kor közt. Akkor a régi szokás által felszentelt latin nyelvet, nem a honi, hanem nemzetiségünket örök halállal fenyegető német nyelv ellen védé a haza. De azt is tudjuk hogy maga Jósef Császár sem vólt nagy barátja a latin igazgatásnak, mert azt német tartományaibol kiküszöbölte, s nálunk is azt czélzotta, s helyette a magyart akarta béhozni, de a Cancellaria oly véleményt adott, hogy honi nyelvünk nem eléggé mivelt, ezen véleménynek lett következése a német nyelv erőszakoltatott béhozatala.* Ő ha Királyunknak a fenforgó tárgyban bébizonyitott mindenkori kézségét megfontolja, nem hiheti, hogy ő Felségét a RR. kivánságának elfogadása távolrol is sérthetné, s nem is fél atol, hogy a Cancellaria most hasonló káros véleményt adjon.
A körülmények, amelyek közt II. József a németet tette a közigazgatás nyelvévé, aktaszerűen ismeretesek (Marczali H.: Magyarország története II. József korában. Budapest, 1885. II. k. 384. s köv. l.) s így Zichy tévedése kétségtelen.
VURUM Püspök nem gondolja valónak hogy Jósef Császár a magyar nyelvet szándékozott volna béhozni.
G. ZICHY KÁROLY felel, hogy ő ezen thesist ugyan német profesoroktul tanulta, de bizonyosan tudja hogy a Pesti Universitásban is igy tanitják, nyilvános oktatásban, tessék ő Excellentiájának a rendes tanitási könyvet meg szerezni, abbol megláthatja hogy úgy van.
ORSZÁGBIRÓ: Nem kiván oda ereszkedni valyon az országunkkal egy idős nyelv szorossan idegennek mondathatik e, valjon holt nyelv e az, mellyet akkor midőn alkotványunk veszedelemben forgott, a Haza Rendei oly erővel védelmeztek, azt sem vizsgálja, más nemzeteknél is akkkor kezdődött e az ujon születés, midőn a latin nyelv „e Curia” kiüzetett, sőt megengedi hogy a RR kivánsága mellett bőséges okok szóllanak, mellyeknek nevezetes részét férfias őszinteséggel, s általa örökkön becsülendő honszeretettel hallá felhordatni. Alkotványunk, a jelenkorban leginkább az által külömbözik minden mástol, hogy nem egy napnak, s hirtelen fellobbanásnak gyümöltse, hanem 800 éveknek lassu kifejlése. Csonkává tétetnék a törvényhozás, hogy ha az elkülönöző kőfal, ily hirtelen ledöntetnék, tudjuk hogy a magyarázat hatalma, Király és nemzet közt osztva van, ismerjük azon alapos záradékot hogy törvényeink meg tartása felől úgy kezeskedik a fejedelem prout de usu et intellectu eorum conventum fuerit, – már ha az eredetileg latin nyelven hozott törvények értelme felett is oly külömböző gyakran a vélemény, mivel inkább lesz a forditás iránti megállapodás felett, s kérdi oly csekély tekintet e ez, hogy a honi nyelv szeretetétől elragadtatoknál figyelmet sem érdemel, nem mondja hogy nem kell tenni, hanem csak azt, hogy annak idejében rendszeresen kell tenni, mert valóban fél, hogy a hol constitutiónk véd kőfalát képzeljük, ott sirját találhatjuk.*
V. ö. Kölcsey, VII. k. 124, s köv. l., Széchenyi, IV. k. 364. l. Széchenyi naplójába a maga és Alagovich felszólalásának napjául febr. 21-et jegyezte be.
NÁDOR: A többség világos hogy előbbi állapodások mellet kivánnak a Fő RR megmaradni. Itélő Mester Úr fel fogja tenni a választ, úgy vélem nem sok okoskodásokkal kelletik élni csak röviden. (Az ülést eloszlatá ő H[erczeg]sége a nélkül hogy maga véleményét ki jelentette vólna.)
Februar 21. a tegnap meghatározott válasz izenet megrostáltatván, s elfogadtatván, a KKhoz és RRhez által küldetett.*
Szövege: Iratok, I. k. 93. s köv. l.
