SÁMUEL GYERMEKKORA

Teljes szövegű keresés

SÁMUEL GYERMEKKORA

Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Sámuel első könyve 1.9

Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Sámuel első könyve 3.11

Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
Sámuel és Éli (Sámuel első könyve 3.1)
Abban az időben Éli volt a silói szentély főpapja, ama szentélyé, ahol a Szövetség ládáját őrizték. Izrael fiai mind oda járultak, hogy áldozatukat bemutassák az Úrnak.
Történt egyszer, hogy Éli a szentély ajtajában ült, és felfigyelt rá, hogy egy asszony az áldozati lakomát odahagyva, a szentélybe jő, s térdre borul, de nem fennszóval imádkozik, hanem csak a szája mozog.
– Hordd el magad, s igyekezz kijózanodni! – szólt rá haragosan, mert azt hitte, részegségében motyog az oltár előtt.
– Nem ittam én semmi részegítőt, uram – felelte az asszony –, csak nagy szomorúságomban könyörögtem az Úrhoz. Mert évről évre hiába áldozunk neki férjemmel, a Rámából való Elkanával együtt, nem áldott meg engem gyermekkel. Engem Hannának hívnak. Uram másik asszonyának, Peninnának pedig Isten bőven adott fiakat és lányokat, s ezért uram szíve is már-már elfordul tőlem. Megfogadtam a Seregek Urának, hogy ha fiút ad nekem, őneki szentelem, hogy beretva ne érje a fejét.
– Menj hát békével, leányom – mondta az agg főpap megenyhülten –, kérésedet bizonyosan meghallgatja az Úr.
 
És úgy lőn, ahogy a főpap mondotta: Hanna gyermeket fogant, és amidőn eljött a napja, szép kisfiút szült, és a Sámuel nevet adta neki. Mikor a gyermek hároméves lett, áldozati ajándékokkal egyetemben felvitte Silóba, és Éli főpap elé állt vele.
– Megismersz-e, uram? – kérdezte tőle. – Én vagyok az az asszony, aki szemed láttára könyörgött a szentélyben. Lássad hát, ezért a gyermekért imádkoztam, őt adta nekem a Mennyek Ura. Elhoztam őt ezért, hogy az Úr szolgálatára szenteljem egész életére. Kérlek, vedd gondjaidba gyermekemet!
Így került a kicsi Sámuel a silói szentélybe, Éli pedig szeretettel nevelte, és megtanította őt az Úr szolgálatára. Édesanyja esztendőről esztendőre feljött a szentélybe férjével, Elkanával együtt, hogy bemutassák áldozatukat, s kis köntöst hozott fiának minden alkalommal, hogy a vászonefódra öltve abban állhasson az oltár elé. Éli megáldotta az istenfélő szülőket, és azért imádkozott, hogy kárpótlásul a kis Sámuelért adjon nekik más gyermekeket az Úr. Imája meghallgatást talált, s Hannának még három fia és két lánya született.
 
Hajlott korára terhessé lett már Élinek az Úr szolgálata, ezért két fia, Hofni és Pinkasz látták el a papi teendőket. Ők azonban nem sokat törődtek azzal, hogy tisztükben a Törvény parancsa szerint járjanak el, inkább azt nézték, hogyan orozhatnak el minél többet az áldozati ajándékokból maguknak és övéiknek. Bűnös üzelmeiket oly arcátlanul és olyan erőszakosan folytatták, hogy a felháborodás nőttön nőtt Izraelben, s a botrány híre végül Éli fülébe is eljutott. Az agg főpap keményen megfeddette méltatlan fiait, s azok színleg meghunyászkodtak, de továbbra sem hagytak fel megbotránkoztató tetteikkel.
A kis Sámuel pedig növekedett bölcsességben, jámborságban és kegyelemben. Már nevendék ifjú volt, amikor egy éjjel hangot hallott: a hang őt szólította. Fölkelt hát fekhelyéről, amely a szentélyben volt, és Élihez ment.
– Szólítottál, uram, itt vagyok – mondta.
– Nem hívtalak, fiam – felelte Éli –, feküdj vissza, és aludj.
Hanem Sámuel másodszor is hallotta a hangot, amely nevét szólította, és Éli ismét helyére küldte őt. Mikor ugyanaz harmadszor is megesett, és az ifjú ismét Élit rázta fel, a főpap végre megértette, hogy az Úr hívja Sámuelt, ezért így szólt hozzá:
– Térj nyugovóra, fiam, és ha ismét hallod a hívó szót, felelj ekképpen: „Szólj, Uram, mert hallja a Te szolgád!”
Sámuel úgy tett, ahogy mestere mondotta, s valóban megjelent neki az Úr, ekképp beszélve hozzá:
– Bizony olyasmit cselekszem Izraelben, hogy aki hallja, a füle cseng belé. Keményen büntetem Élit és házát az undokságok miatt, amiket fiai művelnek, és amikről atyjuk is tud, mégsem büntette meg őket. Többre tartotta fiait, mint az én oltárom tisztaságát. Eltörlöm ezért őt és fiait a föld színéről, és haragomat semmiféle áldozat meg nem engesztelheti!
Így szólott az Úr. Sámuel pedig reggel fölkelt, hogy kinyissa az Úr házának kapuit, de azon igyekezett, hogy ne kerüljön mestere elé. Hanem Éli rátalált, és így szólt:
– Mondj el tüstént mindent, amit rád bízott az Úr, és ne adjon soha jót neked, ha egyetlen szavát is elhallgatod!
Sámuel elmondta híven az Úr szavait, az agg főpap pedig azt mondta lecsüggesztett fejjel:
– Ő az Úr, úgy cselekszik, ahogy jónak látja.
 
Akkoriban már régen nem szólott senkihez az Úr, s nem is jelent volt meg senkinek sem álomban, sem látomásban. Most elterjedt hát mindenfelé a hír Izraelben az északi Dántól a déli Beérsebáig, hogy íme, próféta támadt Silóban, hogy az Úr szószólójának rendelte Éli tanítványát, az ifjú Sámuelt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem