2 Kor. 1.
2 Kor. 1.
Üdvözlet; hálaadás a nyomorúságból való megszabadulásért. Az apostol saját munkálkodását jellemzi. Tervben volt látogatásának elmaradását megokolja.
2 Kor. 1,1
Pál, Jézus Krisztus apostola az Isten akaratjából, [1 Kor. 1,1.] és Timótheus az atyafi, az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, mindama szentekkel egybe, a kik egész Akhájában vannak:
2 Kor. 1,2
Kegyelem [Róm. 1,7. 1 Kor. 1,3. Eféz. 1,2. 3.] néktek és békesség Istentől a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
2 Kor. 1,3
Áldott [Eféz. 1,3. 1 Pét. 1,3.] az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden [Róm. 15,5.] vígasztalásnak Istene;
2 Kor. 1,4
A ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, [Kol. 1,24.] hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket.
2 Kor. 1,5
Mert a mint [Zsolt. 34,20.] bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, [Zsolt. 94,19.] úgy bőséges a mi vígasztalásunk is Krisztus által.
2 Kor. 1,6
De akár nyomorgattatunk, a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért van az, [rész 4,15. 17.] mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, a melyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért van az. És a mi reménységünk erős felőletek.
2 Kor. 1,7
Tudván, hogy [2 Thess 1,4. 7.] a miképen társaink vagytok a szenvedésben, azonképen a vígasztalásban is.
2 Kor. 1,8
Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk felől, a mely Ázsiában [Csel. 19,23.] esett rajtunk, hogy felette igen, erőnk felett megterheltettünk, úgy hogy életünk felől is kétségben valánk:
2 Kor. 1,9
Sőt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk [Jer. 17,5. 7.] mi magunkban, hanem Istenben, a ki feltámasztja a holtakat:
2 Kor. 1,10
A ki ilyen nagy halálból [1 Kor. 15,31. 2 Tim. 4,18.] megszabadított és szabadít minket: a kiben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani;
2 Kor. 1,11
Velünk együtt munkálkodván [Róm. 15,30.] ti is az érettünk való könyörgésben, hogy a sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék sokak által háláltassék meg mi érettünk.
2 Kor. 1,12
Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk bizonysága, [Zsid. 13,18.] hogy isteni őszinteséggel [Mát. 10,16.] és tisztasággal, nem testi bölcseséggel, hanem [1 Kor. 2,4.] Isten kegyelmével forgolódtunk a világon, kiváltképen pedig ti köztetek.
2 Kor. 1,13
Mert nem egyebet írunk néktek, hanem a mit olvastok, vagy el is ismertek, sőt reménylem, hogy el is fogtok ismerni mindvégig;
2 Kor. 1,14
A minthogy némi részben el is ismertétek rólunk, hogy [rész 5,12. Fil. 2,16.] dicsekvéstek vagyunk, a miképen ti is nékünk az Úr Jézus napján.
2 Kor. 1,15
És ezzel a bizodalommal akartam előbb hozzátok menni, hogy másodízben nyerjetek kegyelmet;
2 Kor. 1,16
És köztetek általmenni Macedóniába, és Macedóniából ismét hozzátok térni vissza, és tőletek elkísértetni Júdeába.
2 Kor. 1,17
Hát ezt akarva, vajjon könnyelműen cselekedtem-é? vagy a mit akarok, test szerint akarom-é, hogy nálam az igen igen, és a nem nem legyen?
2 Kor. 1,18
De hű az Isten, [1 Kor. 1,9.] hogy a mi beszédünk hozzátok nem volt igen és nem.
2 Kor. 1,19
Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, a kit köztetek mi hirdettünk, én és Silvánus és Timótheus, nem volt igen és nem, hanem az igen lett ő benne.
2 Kor. 1,20
Mert Istennek valamennyi igérete ő benne lett igenné és ő benne lett Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk.
2 Kor. 1,21
A ki pedig minket ti veletek egybe Krisztusban megerősít [1 Kor. 1,8. 1 Pét. 5,10.] és [1 Ján. 2,20. 27.] megken minket, az Isten az;
2 Kor. 1,22
A ki el is pecsételt minket, és a léleknek zálogát adta [Róm. 8,16. Eféz. 1,14.] a mi szíveinkbe.
2 Kor. 1,23
Én pedig az Istent hívom bizonyságul [Róm. 1,9. Gal. 1,20.] az én lelkemre, hogy titeket kímélve nem mentem el eddig Korinthusba.
2 Kor. 1,24
Nem hogy uralkodnánk a [1 Pét. 5,3.] ti hiteteken, hanem munkatársai [1 Kor. 3,5.] vagyunk a ti örömeteknek; mert [Róm. 11,20.] hitben állotok.
