Ésa. 64.
Ésa. 64.
A nép bűnbánata.
Ésa. 64,1
Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának; mint a tűz meggyújtja a rőzsét, a vizet a tűz felforralja; hogy nevedet ellenségidnek megjelentsd, hogy előtted reszkessenek [Zsolt. 18,8. 10.] a népek;
Ésa. 64,2
Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, a miket nem vártunk; leszállnál és előtted a hegyek elolvadnának.
Ésa. 64,3
Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, a ki így cselekszik azzal, a ki Őt várja.
Ésa. 64,4
Elébe mégy annak, a ki örvend és igazságot cselekszik, a kik útaidban rólad emlékeznek! Ímé, Te felgerjedtél, és mi vétkezénk; régóta így vagyunk; megtartatunk-é?
Ésa. 64,5
És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink, és elhervadánk, mint a falomb mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordának el [rész 1,4. 10. 28. 30. 57,13. 59,12. 13. 17,6. Jób. 27,21.] bennünket!
Ésa. 64,6
S nem volt, a ki segítségül hívta volna nevedet, a ki felserkenne és beléd fogóznék, mert orczádat elrejtéd tőlünk, és álnokságainkban minket megolvasztál.
Ésa. 64,7
Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája [rész 29,16. 45,9.] vagyunk mi mindnyájan.
Ésa. 64,8
Oh ne haragudjál [Zsolt 79,8.] Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságinkról; ímé lásd, kérünk, mindnyájan a Te néped vagyunk.
Ésa. 64,9
Szentségednek városai pusztává lettenek, Sion pusztává lőn, [Zsolt. 74,3. 7.] Jeruzsálem kietlenné.
Ésa. 64,10
Szentségünk és ékességünk házát, hol téged atyáink dicsértenek, tűz perzselé föl, és minden a [2 Kir. 25,9.] miben gyönyörködénk, elpusztult.
Ésa. 64,11
Hát megtartóztatod-é magad mind e mellett is, Uram; hallgatsz-é és gyötörsz minket felettébb?
