3
3
Semmi sem oly jó tükre a napnak, mint a kivont kardnak lapja. A sugár, mely róla visszaverődik: a dicsőség.
Néhány év múlva, hogy Valerián császárral elbukott nyugot dicsősége, aki nagy tettekről akart még hallani, kelet felé fordítá figyelmét.
Ott ragyogott két új név, mint két új csillag, sugáraival egymásba fonódva, Odenath és Zenóbia. Az elgázolt tartományok mint bosszúálló nemtőt látták e királyi párt megjelenni, ki láncaikat feloldá s a fölöttük civódó ellenségeket saját országaikba kergette.
Kétszer látta őket Sapor király Ktesiphon kapu előtt, hová futó seregeit beüldözék, s a római hadseregeken annyiszor diadalmas gótok dárdái ellen a fejedelmi pár pajzsa védte meg Ázsiát.
S amily messze a férj és nő győzelmeinek híre elhatott, elhatott szerelmöknek híre is: mindenütt egymás mellett lehetett őket látni, egymástól elválhatatlanul, a trónon úgy, mint a csaták zajában.
Szerelmök nem volt a galambok szerelme, kik szüntelen turbékolnak, csókolóznak, hanem a sasoké, kik egy évben csak egyszer szeretnek; hanem azontúl hűk egymáshoz.
S míg nyugoton Cato és Scaevola népének elkorcsult utódi asszonyruhákba öltözve piaci látványt csináltak a förtelemből, s felforgatva a természet rendét, kényszeríték a gyönyört undorrá fajulni, összetévesztve Vénuszt Cupidóval, addig a tündérregék honában, keleten, hol lágyabb a szív, forróbb a vér és a napsugár, tudott élni egy nő, ki még férjében is csak a lelket szerette s a vér indulatait leláncolva tudta tartani erős akaratával.
Amott a vénség undorító szenvedélye, itt az ifjú szüzesség. A római nép sóhajtva tevé az összehasonlítást s sajnálta, hogy nem született barbárnak. És a szenátus, melynek soraiba egyik császár kéjenceit nevezte ki, másik ugyanannyi számú kancsal, púpos és sánta vénasszonyt, a harmadik éppen jó nyerges paripáit, a patres conscripti, kiket majd pallossal, majd ostornyéllel, legutoljára éppen főzőkanállal kormányoztak, hódoló követeket küldöttek kelet királyi párjához, megerősítve őket azon trónban, melyet diadalaik által szereztek vissza az ellenségtől, ki Róma császárját kitömve tartotta templomában, míg annak édes fia Galienus csodálatos rántásokat főzött szakácsaival egy sorban s kinek midőn hírül hozták Fönícia elvesztét, csak azt sajnálta benne, hogy nem fog több menyhal-ikrát kaphatni onnan, s vállvonva kérdezé, hogy mit veszt Róma azzal, ha ezentúl az egyiptomi vásznat s galliai szőnyegeket nélkülöznie kell.
