Török támadások.
Török támadások.
A török támadások mindegyre gyakoribbakká váltak. 1573-ban Rákóczy Zsigmond szendrői kapitány ugyan rajta ütött a szikszói vásárról visszatérő török portyázókra és ezzel a török támadások egy időre meg is szűntek, de 1579-ben a szolnoki pasa a Köröm község környékén elterülő falvakat végi sarczolta. Drugeth Miklós főispán, értesülvén a törökök közeledtéről, négyszáz válogatott vitézzel úját állotta a martalóczoknak. De a támadás balul ütött ki. A nagyobb számú török had csakhamar túlszárnyalta a magyarokat; maga a főispán, továbbá Eödönffy Ferencz, Nátafalusy János és Olchváry György török fogságba jutottak. A vármegye közgyűlése a főispánért követelt váltságdíj fedezésére portánként száz denárt szavazott meg, de mialatt a váltságdíj begyűlt, az időközben Konstaninápolyba hurczolt Durgeth Miklós főispán, alig 33 éves korában, elhalálozott.
Utána Drugeth Istvánt nevezték ki főispánná (1580), a ki mellett először Serkei Lorántffy István foglalta el az alispáni széket. Lorántffy alispánságának emlékét főleg az elszaporodott rablók és útonállók, továbbá az istenkáromlók ellen alkotott szabályrendeletek és intézkedések teszik emlékezetessé. Útóda, Szalai Barkóczy Lászlót, a kit 1582-ben választottak alispánná, rendkívüli erélyessége tette nevezetessé. Nemcsak a hatalmas Drugeth Györgyöt idézte törvénybe Tussai János megöletése miatt, hanem még a saját főispánját is törvény elé állíttatta, mert Terebes várában Drugeth Györgyöt megtámadta, a kinek neje a rémülettől idő előtt szűlt. Drugeth György nem jelenvén meg bírái előtt, számkivetették és csak midőn kegyelemért folyamodott, engedték meg neki a visszatérést, vérdíj-fizetés kötelezettségével (Szirmay i. m.) Ily erélyes ember nem sokáig maradhatott meg az alispáni székben. Már 1583-ban Rákóczy Ferencz lett az alispán. Az ő alispánsága végszakában (1588) lépett életbe Zemplén vármegyében a Gergely-féle 389új naptár, a mi meglehetős nehézségekkel járt, miután attól a vármegye túnyomólag protestáns vallású lakossága fölötte idegenkedett.
1588-ban megújultak a török támadások, ez alkalommal azonban a magyaroknak kedvezett a szerencse. Rákóczy Zsigmond, az uj egri kapitány, értesülvén a török had közeledtéről, magához rendelte a kassai, füleki, disógyőri őrségeket, továbbá Széchy Tamást, Homonnai Drugeth Istvánt a zempléni hadakkal, mire Rissel tokaji kapitány, a ki előbb nem mert szembeszállani a törökkel, szintén küldött vasas németeket Rákóczyhoz. A török had, valószinűleg Szinán pasa vezérlete alatt, Szentpéternél átkelvén a Sajón, Abaújba tört és Szikszó vidékét dúlta; Rákóczy azonban október 8-án elszánt támadást intézett ellenök. Heves harcz után, mely alatt Drugeth Istvánt is elfogták, a magyarok fényes győzelmet arattak a törökök fölött, a zempléniek pedig kiszabadították Drugeth Istvánt a törökök kezéből. (Millenn. Tört. V. 444.) A vármegye közönség négy hordó bort, ötven frtot, huszonöt köböl buzát, harmincz köböl zabot és százötven tyúkot szavazott meg a vitéz egri kapitánynak, kinek érdemeit Abaúj vármegye közönsége is kellőleg méltatta. Rákóczy helyett, 1588-ban, Paczóth Ferencz lett az alispán, a kit 1589-ben Sztáray Mihály követett.
A szikszói győzelemtől egész 1593-ig a vármegye területe nem igen volt kitéve a török támadásoknak. Midőn azonban a szultán Perzsiával békét kötött, Konstantinápolyban harczias hangulat támadt Rudolf ellen. A háború még 1593 őszén kitört. Zemplén vármegye felkelt nemességét ott találjuk a Kishont vármegyei Szabadka ostrománál, a hol vezére, Homonnai Drugeth István, igen kitüntette magát. A zempléniek közül az őszi hadjárat folyamán már Rákóczy Zsigmond, a ki Füleket foglalta el, és Monaky János szereztek babérokat. A következő évben (1594) újból kitört a harcz. Ebben az évben Soós Albertet választották meg a vármegye alispánjává, a ki lelkesedéssel karolta fel a török elleni háború ügyét. A vármegye négyszáz lovast és kétszáz gyalogost állított ki a török ellen, mely felkelt sereg Horváth Miklós és Doroszlay György vezetése alatt, Hatvan alá vonult és Teuffenbach hadában részt vett az 1594. évi hadjáratban.
Az 1594. évi pozsonyi országgyűlésre Ráskay Mihályt és Butkay Lászlót választották követekül és ellátásukra száz forintot szavaztak meg. Miután a követek a vármegyének sok költségbe kerültek, az 1596. évi országgyűlésre egyedül Ráskay Mihályt küldték követségbe. Még az 1595. évi országgyűlés alatt, a Rudolf és Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem között létrejött egyezség következtében, Báthory lemondott Erdély fejedelemségéről s a következő évben személyesen vezette az erdélyi hadat Miksa főherczeg következő évben személyesen vezette az erdélyi hadat Miksa főherczeg táborába. Zemplén, Soós Albert vezérlete alatt, négyszáz kopjás lovast és Butkay László alatt kétszáz gyalogost küldött. A szerencsétlen kimenetelű mezőkeresztesi csata (1596 október 26-án) azonban az új szövetségbe vetett reményeket meghiusította. Az általános fejetlenség közepett egyedül a zempléniek őrizték meg fegyelmezettségüket, és noha a lovasság vezére, Soós alispán is halálosan megsebesült, teljes rendben Kassáig vonultak vissza, honnan a hozzájuk csatlakozó Báthory Zsigmondot Tokajon át Szatmárig kísérték. Visszavonulási útjokban Butkay Lászlót választották meg alispánná, a kit 1597-ben Körtvélyessy Zsigmond követett. A mezőkeresztesi csatavesztést a következő, 1597. évben Győr visszavívása némileg kárpótolta, a hol a vármegyei felkelt nemesség is részt vett.
Az 1593–1599. évi hadjáratok folyamán mindegyre gyakoribbá vált török becsapásokat rendkívül megsinylette a vármegye. 1598–1604 között az adózó házak száma 10.293-ról 3019-re hanyatlott. E válságos időkben halt meg a vármegye főispánja, Homonnai Drugeth István, a kit fia László követett volna, de miután ő még a beiktatást megelőzőleg meghalt, helyette Homonnai Drugeth Bálint lett zempléni főispán, a ki 1600 május 3-án tette le az esküt a vármegye közönsége előtt. A közgyűlés ez alkalommal Barkóczy Lászlót választotta alispánná, Szent-Ivány Zsigmondot és Vásárhelyi Tamást pedig országgyűlési követekké.
A hosszantartó háborús világ közepett csakhamar feléledt az ököljog is a vármegyében; már-már oly állapotok kezdenek mutatkozni, a minőket 390közvetlenül a mohácsi vészt követő években tapasztalunk. Telekessy Mihály, Zétény várának ura, 1600-ban megtámadta az Erdélyből jövő királyi kocsikat, a melyek, a Báthoryak kincseivel megrakodva, Bécsbe igyekeztek, és azokból Báthory bibornok óráját és több más drágaságot elrabolt. (Adalékok 1900. 76.) Homonnai Drugeth György özvegye, Dóczy Fruzsina, férje halála (1584) után évtizedeken át, valóságos harczban állott a szomszédaival, a kiknek kapzsisága ellenében férfias erélylyel védte az árvák örökségét. A folytonos zaklatást megúnva, hajdúival és csatlósaival rátámadt Bánóczy Simon és Szokolay Péter házinépére, mire ezek az 1600. évi országgyűléshez fordultak panaszukkal. De az országgyűlés kegyelmet adott az özvegynek, oly feltétel alatt, ha Terebes várát átadja a királyi kincstárnak.
