Thököly Imre.
Thököly Imre.
Thököly, a kuruczok új vezére, az 1678–79. évi támadások sikereinek hatása alatt, csakhamar elárasztotta leveleivel a vármegyét, hol híveinek száma napról-napra gyarapodott, noha Drugeth Zsigmond főispán mindent elkövetett, hogy a vármegyét megtartsa a Lipót iránt való hűségében. A vármegye intéző körei, látván a közhangulatot, 1680-ban előterjesztést tettek az elviselhetetlen közterhek apasztása iránt, főleg pedig a nemességre kivetett adókat kifogásolták. Strassoldo tábornok azonban az e végből nála Kassán tisztelgő Szent-Ivány Mihály alispánt és Darnay Pétert bilincsbe verette. Ezzel természetesen csak a Thököly-pártiak számát gyarapította és a főispán helyzete súlyosbbodott a vármegyében, noha Szirmay István ebben az évben tárgyalásokba bocsátkozott Thökölyvel. Sőt másfelől is veszedelem fenyegette a király híveit, mert Tarczal és Tolcsva is behódolt a törököknek. (Adal. 1893., 92. l.)
A nagy erkölcsi siker, a mit Thököly elért, 1681-ben még fokozódott. Báthory Zsófia 1680 július 14-én történt halálával, immár semmi sem állott útjában a Zrinyi Ilonával kötendő házasságának, melylyel nagy vagyont, számos újabb híveket és Munkács várát kapta hozományul.
Az 1681 április 28-ára összehívott országgyűlés miatt a harczoló felek között egy időre fegyverszünet állott be, mely báró Saponara sárospataki kapitány közbenjárására, november 13-án megújíttatott. A vármegyét a soproni országgyűlésen Szent-Ivány Mihály és Szemere Pál képviselték; de az országgyűlés, főleg a vallásügyi sérelmek dolgában, nem vezetett eredményre. A fegyverszünet alatt Thököly török segítséget nyert, melylyel 1682 403nyarán hatalmába kerítette Tokajt, majd Ónodot, s innen Kassa felé vette útját, melyet Szirmay András július 20-án hatalmába kerített. (Millenn. Tört. VII. 362. – Szirmay András naplója. – Adalékok. II.–IV. évf.)
Bécsből gróf Cronsfeld Ferencz tábornok vezérlete alatt német ezredet küldtek Zemplénbe, mely azonban Varannónál tovább nem jutott. Thököly egy ízben kiűzte az idegen csapatokat, de szerencsecsillagának hanyatlásával újra visszatértek Varannóra, a hol 1702-ig élősködtek a nép nyakán. (Adalékok 1905. 45.) A pataki vár is császári kézben maradt, még az 1682 november 19-én kötött egyezség után is, noha Thököly a fegyverszünet tartamára jóformán egész Felsőmagyarország ura lett. (Millenn. Tört. VII. 364.)
Kara Musztafa, az új nagyvezér, 1682-ben szövetséget kötött Thökölyvel és a következő év tavaszán (1683) 250.000 főnyi hadával átlépvén Magyarország határait, vele egyesült. Ekkor egész Zemplént a táborában találjuk. Hasztalan intette Esterházy Pál nádor a vármegyét a Lipót iránt való hűségre, a Csicsva várában tartott közgyűlés, Thököly fölhívására, általános fölkelést rendelt s a fölkelés költségeire négyezer aranyat fizettek le. A mikor Thököly június 21-én formaszerűen felmondta a fegyverszünetet, útja valóságos diadalmenet volt Zemplénben. A magára hagyott Saponara tábornok kénytelen volt Sárospatakot feladni, melyet csakhamar Tokaj elfoglalása is követett. Június 27-én Thököly nagy kísérettel jelent meg Sárospatakon a református templomban, a hol Debreczeni Ember Pál tartott hitszónoklatot. Thököly megjelenésével a sárospataki jezsuitáknak is menekülniök kellett; vagyonukat, valamint a plebániát, iskolát és ispotályt szeptember 15-én foglalták le. A vármegye Szerencsen fogadta Thökölyt, a ki innen Tállyára ment és ott gyűlést tartott. Drugeth Zsigmond, a Thököly-párt nyomása alatt, Farkas Lászlót nevezte ki helyettes alispánná, míg a vármegye Klubusiczky Pált választotta alispánná, a ki a körülmények kényszerítő hatása alatt e nehéz feladatra vállalkozott is. Egyedül Klobusiczky Ferencz maradt meg a Lipót király iránt való hűségben és néhány köznemest és vitézt Tarczal városában gyüjtött egybe, de onnan Thököly elől Bécs felé vette útját. (Szirmay i. m.)
Bécs felmentésével (szeptember 12) a helyzet lényegesen megváltozott. Míg a török had eszeveszett futásban keresett menedéket, addig Thököly Felsőmagyarországba vezette hadát s az év végén a Lengyelországba átvonuló Szobieszki hadára csapott; de a lengyel király kanczellárjának 1684 január 10-én kelt intő levelére, abbahagyta a támadást. A mint Thököly szerencsecsillaga hanyatlott, azok, a kik kénytelen-kelletlen hozzája csatlakoztak, az elsők voltak, kik pártját odahagyták. Ezek közé tartozott Homonnai Drugeth Zsigmond főispán is. Csakhogy Thököly, kinek ekkor még hatalmában volt Felsőmagyarország egy része, Drugeth főispánt Csicsva és Terebes váraitól megfosztotta, Homonnát pedig megadásra kényszerítette. Drugeth Zsigmond ezt már valószinűleg nem érte meg, mert 1684 április 14-én elhalálozott.
Az 1684. évben Zemplén még Thökölyt uralta, a ki súlyos szolgáltatásokat követelt a vármegyétől a hadjárat folytatására. Márczius 10-én 200 szekér szénát, 400 szekér fát és 500 köböl zabot rendelt (Adalékok 1897. 31); november 1-én Sárospatak várából kelt rendeletével pedig újból katonát és hadai számára élelmet kért a vármegyétől. A következő évben azonban megváltozott a helyzet. A labanczok ugyan még 1684-ben a Krajnyát dúlták, de tovább nem jutottak; 1685. év nyarán azonban, Eperjes eleste után, Thököly hatalma megtört, szeptember 29-én Tokaj is kaput nyitott gróf Schultz Bálint tábornok hadai előtt, a ki ezt megelőzőleg Homonnát, Vinnát és Sztropkót is elfoglalta és október 3-án Sárospatakot vette ostrom alá. A sárospataki vár vitézül ellenállt és csak Thökölynek, Váradon, október 31-én, történt elfogatása után adta meg magát; példáját csakhamar követte Regécz is. (Millenn. Tört. VII. 435. – Adalékok 1898. 280.)
Thököly elfogatásának hírére nagy rettegés szállotta meg a kuruczokat. Petneházy hétezer főnyi hadával átpártolt Caprara Aeneas táborába, felajánlván kardját a török ellen; attól kezdve vállvetve működött közre a törökök kiűzésében. Thököly elfogatásának tulajdonképpeni okozója Szirmay István volt, a ki Lipót rendíthetetlen híve lévén, ki akarta békíteni Thökölyt az urával. Thököly hajlandónak is mutatkozott az alkudozásokra, a mikor 404a jószándékú Szirmay, még mielőtt valamely eredményt elért volna, Bécsbe utazott, hogy küldetéséről beszámoljon; ott pedig, miután kikérdezték eljárásáról, elfogták és Szirmay vallomása alapján értesítették a törököt, hogy Thököly alkudozásokba igyekszik bocsátkozni Lipóttal. Az utolsó évi vesztes hadjáratok miatt megrémült török ezután úgy akart a bécsi udvarnak kedvében járni, hogy Thökölyt lánczra verette. A török ugyan hamar megbánta tettét és Thökölyt szabadon bocsátotta, csakhogy ekkor már egész Zemplén ismét táborában volt.
Alig helyezkedett el a császári sereg Zemplén területén, megkezdődött az adónak irgalmatlan behajtása. (Adalékok 1901. 75.) Az új korszak báró Barkóczy Ferencz 1685 október 30-án történt kinevezésével kezdődik, a kit Benkovics Ágoston leleszi prépost, váradi püspök iktatott méltóságába. Klobusitzky Pál lett ismét az alispán, kinek székfoglalóján gróf Csáky István, Caprara Aeneas és gróf Schultz Bálint tábornokok is jelen voltak. Az alispánválasztás alkalmával tartott megyegyűlésen általános bűnbocsánatot hirdettek, egyszersmind azonban a munkácsi várral, melyet Thököly hőslelkű neje, Zrinyi Ilona védett, mindennemű összeköttetést, hűtlenségi per terhe alatt, eltiltottak (Szirmay i. m.). Klubisiczky Pál nem sokáig maradt az alispánságban és azt hozván fel ürügyül, hogy őt csak a Thököly-párt erőszakoskodása kényszerítette az alispáni tisztség elvállalására, lemondott; példáját követték a szolgabírák is. 1686-ban tehát Szent-Ivány Mihályt választották meg másod-alispánná, kire az egész közigazgatás nehezedett. Az első alispán, Klobusiczky Ferencz, továbbra is megmaradt a hivatalában és az előző években tanúsított hűségéért Zétény várát, továbbá Abarát és Bést nyerte Lipót királytól.
Egyúttal azonban a felekezeti harcz is megújult. A Patakra visszatért jezsuiták már 1686 folyamán nagyon ügyeltek a katholikus ünnepek megtartására, sőt az ily ünnepeken dolgozó protestánsokat katonai erővel hajtották haza a mezőről, s ily alkalommal gyakran marháiktól is megfosztották őket. A pataki templomot 1686 október 5-én foglalta el Klobusiczky Ferencz a katholikusok számára, sőt ezt 1687-ben az ottani református iskolának fegyveres erővel való elfoglalása is követte. Csak 1687 június 6-án nyertek a protestánsok gróf Csáky István főispántól engedélyt, hogy templomépítésre helyet szerezhessenek. (Adalékok 1898. 63.)
Sok gondot okozott a vármegyének az idegen zsoldos had is. Még 1686-ban Tarczal városában egy ezred vasas-német volt elszállásolva, de gyalogosok is tanyáztak e vidéken, a kik valóságos útonállók voltak. 1687-ben Gyöngyösi Istvánt, az újonnan választott tarczali lelkészt, a mint új székhelyére igyekezett, két-háromszáz német „talpas” útközben megtámadta s miután mindenéből kifosztották, nejét egy ingre vetkőztetve bocsátották útnak.
Gróf Caraffa Antal, a vármegyében kihirdetett bűnbocsánat ellenére, Eperjesen vértörvényszéket állított fel és kínos halálra ítéltette mindazokat, a kikre a hatalom gyanakodott. Az áldozatokat egy Tábori Erzsók nevű Újhelyből való nőszemély szolgáltatta, kicsalva az áldozatokból az áruló szót, mely őket a kínpadra hozta. De a zempléniek mégis kikerülték a kínoztatást, mert báró Barkóczy Ferencz közbenjárására, a vármegye urai négyszáz aranyat adtak össze, melyet nagyobb mennyiségű tokaji aszú bor kíséretében Klobusiczky Ferencz alispán és Benkovics Ágoston leleszi prépost vittek el Caraffához, a kit ekként kiengeszteltek s a vérszomjas tigris lemondott a zempléniekről. A vértörvényszék működése országszerte általános felháborodást keltett, minek báró Barkóczy és Bercsényi Miklós nyiltan kifejezést is adtak a nádor előtt. Az 1687. évi országgyűlés, melyen Ferenczy Ferencz és ifjabb Szent-Ivány Mihály képviselték a vármegyét, az eperjesi mészárlásnak véget vetett és a még fogva levő néhány zempléni, mint Szirmay Andrást, Nagymihályit, gróf Pethő Lászlót, Szemere Pált, Apagyi Gábort szabadon bocsátották. Még az országgyűlés folyamán a vármegye 295 lovast küldött Munkács ostromára, mely vár 1688 január 13-án kaput nyitott. Zrinyi Ilona Bécsbe költözött, a Rákóczy árvák gondnokává pedig Klobusiczky Ferenczet nevezték ki. Klobusiczky ekként lemondván az alispánságról, helyébe 1688-ban négy jelölt közül, Ferenczy Ferenczet választották meg.
405A következő évek ismét a törökök elleni háborúval s a Thököly bújdosóival folytatott csetepatékkal teltek el. Várad, mely 1689-ben került ostrom alá, csak 1692-ben adta meg magát s ez egész idő alatt a Hegyaljáról kellett élelmet szállítani az ostromló seregnek. 1691-ben Szent-Ivány Mihály lett az alispán, a ki a bekövetkezett súlyos időkben, közel húsz éven át viselte az alispáni tisztet. (Szirmay i. m.). Mindjárt hivataloskodása kezdetén rendkívül súlyos új adózási rendszer lépett életbe, melynek megváltozatása végett gróf Nádasdy Lászlót, a sátoraljaújhelyi pálosok priorját, és báró Barkóczy Lászlót Bécsbe küldték, de ezek onnan eredménytelenül tértek vissza.
Thököly mozgolódásainak híre már 1690-ben zavarta a vármegye intéző köreit; a mikor pedig hívei egyikének: Petrőczy Istvánnak a támadásáról szállingóztak a hírek, a vármegye díjat tűzött ki Petrőczy elfogatására; de a hír ezúttal hamisnak bizonyult. Kurucz támadástól tehát nem kellett tartania a vármegyének, de adót annál többet kellett fizetnie, miért is a vármegyének adószedőkről is kellett gondoskodnia, mely nem irigylendő tisztségre Szirmay Miklóst választották meg, míg a számfejtési teendőket Kazinczy András végezte. E mellett 1693-ban Váradra a katonaságnak kenyeret, Selmeczbányára pedig napszámosokat kellett szállítani. A nemességre kivetett óriási hadiadón kívül, 1694-ben elemi csapás is sujtotta a vármegye birtokosait, mert a sáskák mindent elpusztítottak. A rendek hasztalan szólaltak fel a súlyos adóteher ellen, sőt 1695-ben gróf Bercsényi Miklóst is felküldték Bécsbe, a hol engedményként megigérték, hogy ezentúl csupán három ezred fog a vármegyében állomásozni; de azért 1696-ban téli szállásra még a gróf Solari-féle ezredet is a Hegyaljára vezényelték. (Adalékok 1902. 76.)
