A Tokay-féle lázadás.

Teljes szövegű keresés

A Tokay-féle lázadás.
1696-ban a vármegye kormányát ifj. Barkóczy Ferencz vette át, a kit a főispáni méltóságba Benkovics Ágoston leleszi prépost, mint királyi biztos, iktatott be. A rendkívül nagy teher, az idegen zsoldosok zsarolása és a vallásüldözés csakhamar általános elkeseredést keltettek Zemplénben, a mit Thököly katonái is titkon szítottak s ez 1697-ben véres lázadásra szolgáltatott alkalmat. A lázadás július 1-én Sátoraljaújhelyen vásári verekedésből származott; a vásárosok összevesztek a zsaroló németekkel s a küzdelemben némely forrás szerint 18, más forrás szerint (Thaly Kálmán) 40 zsoldost levágtak. A vásári verekedésből hamar általános mozgalom támadt a parasztok körében, a kik a Jakab-napi vásár hősei körül csoportosultak. Vezéreik: Tokay Ferencz, alig húsz éves ember, Szalontay György és Kabay Márton református pap voltak. A felkelők, első sikereiken felbátorodva, Sátoraljaújhelyről Patakra törtek, melynek őrségét lekaszabolták; majd Tokaj várát is kézrekerítették. A mozgalom hírére, herczeg Vaudemont lovassága és más ezredek rendeltettek Felsőmagyarországba, a hol július 19-én Tokajt és július 20-án Sárospatakot is visszavették. A felkelők egy része átmenekült a Tiszán, más része a szalánczi hegyekben talált búvóhelyet; de Tokayt és Kabayt elfogták s mindketten börtönben végezték az életüket. (Millenn. Tört. VII. 498. Thaly Kálmán. II. Rákóczy ifjúsága. 540. Gróf Bercsényi család. II. 173. Századok 1898. évf.)
Szavoyai Jenő, a kit ekkor a törökök elleni hadjárat foglalt el, nem igen bízván a vármegyékből szervezett felkelő-seregben, a brandenburgi és a dán ezredeket vezényelte Zemplénbe, a hol azok sok kárt okoztak. De a Deák Pál parancsnoksága alatt álló magyar lovasság sem volt jobb az idegen zsoldosoknál, úgyannyira, hogy a gyakori panaszok miatt Deák Pált visszahívták s a lovasság vezére Bercsényi Miklós lett. Az idegen ezredek csak 1698-ban kaptak rendeletet az elvonulásra, mely alkalommal a krajnyaiak többeket közülök meggyilkoltak, sőt néhány ágyújokat is elvették. (Szirmay i. m.)
1698-ban a kivetett hadi adóból 157.892 frt esett Zemplénre, de ezenfelül még más terhek is nehezedtek a vármegyére. I. József király esküvőjére, melyen a vármegyét ifj. Barkóczy Ferencz főispán, Szirmay István és Balogh István jegyző képviselték, Zemplén, a felajánlandó nászajándékra, 870 frtot szavazott meg.
Az 1699 január 26-án kötött karloviczi béke hírére, a vármegye, a fennálló adóteher könnyítése végett, küldöttséget menesztett Bécsbe, a hol a küldöttek 406ezúttal sikerrel jártak, a mennyiben Zemplén adóját jelentékenyen mérsékelték; e miatt azonban Zemplénnek a szomszéd vármegyékkel gyűlt meg a baja, a melyek 1700-ban e kedvezmény miatt tiltakoztak, mely alkalommal főleg a Hegyalja kedvező gazdasági helyzetét hangsúlyozták; pedig a híres hegyaljai szőlők, a folytonos háborúskodás következtében, jórészt parlagon hevertek, és felújításukra – mint azt a vármegye válaszában megjegyezte – az akkori gyér számú népesség nem volt elég. Mindazonáltal még 1700-ban is 55.114 frt 49 denárt kellett a nemességnek fizetnie, sőt e nehéz időkben a vármegye nemessége nem feledkezett meg a török rabságban sínylődő társairól sem, a kiknek kiváltása czéljából, rövid idő alatt ezerötszáz frt gyűlt egybe. Az elégületlenség, főleg a jobbágyok között, mindegyre nőtt, melyet azonban a bécsi kormány a földesurak ellen akart kijátszani. Heissler felvidéki főkapitány még 1693-ban ráírt a vármegyére és a ruthéneket a vármegye oltalmába ajánlotta; az 1697. évi hegyaljai zendülés után pedig herczeg Vaudemont, felsőbb meghagyásból közhírré tette, hogy az udvar a lakosok érdekeit minden túlhajtás ellen oltalmazni fogja; ezek azonban üres igéretek voltak. (Millenn. Tört. VII. 533.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem