A jezsuiták törekvései a főiskola megszerzése iránt.
A jezsuiták törekvései a főiskola megszerzése iránt.
E nyilt parancsok alapján 1711-től 1714-ig négy ízben járt megyei bizottság egy-egy jezsuita kíséretében Sárospatakon, követelve még karhatalommal is, hogy az iskolai javak a jezsuitáknak adassanak. Első ízben báró 233Maixner Ferencz kir. kamarai főbiztos és tanácsos jelent meg Görgei Imre jezsuita társaságában, és hivatkozva az I. József 1710 nov. 10-iki rendeletére, követelte, hogy az iskola minden javaival adassék át a jezsuitáknak, a kiké az a háború előtt is volt. Füleky András, az akkori igazgató-tanár, a maga és a tanuló ifjúság nevében erélyesen megvédelmezte az iskolát. Előadta, hogy ők nem adhatják át az iskolát, mert az nem az övék, a rendelkezésre jogosított gondnokok és kegyurak pedig távol az ország különböző vidékein laknak. Kifejtette, hogy az iskola forradalomelőtti állapota az volt, hogy Kassán a kül- és belvárosban húzódott meg, de oda most a felség iránti hűség megsértése nélkül, vissza nem mehetnek. Kijelentette, hogy az erőszaknak, a mivel fenyegetődzik a bizottság, csak abban az esetben engednek, ha különös kir. rendeletet mutat elő.
Az iskola jövőjéért aggódó Füleky, hogy a jezsuiták aknamunkáját ellensúlyozza a bécsi udvarnál, azonnal arra határozta magát, hogy királyi oltalomért folyamodik. Ily czélból a bécsi ágens számára utasítást készít és felkéri, hogy annak szellemében folyamodást szerkeszszen. A folyamodást sikerült ő felségéhez juttatni, a mit a hollandi követ és herczeg Trautson közbenjárásával Savoyai Jenő eszközölt ki. Az iskola sorsa meghatotta a királyt és a folyamodókat kegyelemébe vette. 1711 márcz. 21-én, már József halála után, a főhaditanács útján rendelet érkezett gróf Pálffy János főhadtestparancsnokhoz, melyben utasíttatik, hogy az iskolai társaságot megvédelmezze és senki által háborgatni ne engedje s nagyobb biztosíték okáért szeptember 24-én maga Pálffy is védőlevelet adott az iskola számára.
Királyi oltalom alatt és Pálffy János védőlevelével néhány hónapig biztonságban volt az iskola, annyival is inkább, mert az időközben (május 1) megkötött szatmári béke III. pontja szerint a király „vallás dolgában az országnak törvényes szabadságait” megvédeni ígérte, sőt mint Ráday Pál a sárospataki iskola előljáróságához intézett levelében írja, a békepontok tárgyalásánál „specialis reflexio volt ezen collegium felől és assecuratio is … adodott, kit mélt. generalis Pálffy uram meg is vallhat”. Azonban a pataki jezsuiták az özvegy királyné 1711 szept. 28-án kiadott rendeletét újra felhasználták arra, hogy a régóta zaklatott iskola ellen újabb támadást intézzenek. Az özvegy királyné rendelete nem volt ugyan más, mint József 1710 nov. 10-iki nyilt parancsának megújítása, de a jezsuiták felfogása azt magyarázta abból, hogy az, mint későbbi rendelet, megsemmisíti a korábbiakat. Ilyen alapon kért Rajcsányi János sárospataki jezsuita házfőnök a varannai megyei közgyűlésen, 1711 decz. 10-én biztosokat a sárospataki iskola elfoglalására. Az iskola követei hiába mutatták fel az őket biztosító különös királyi rendeletet és Pálffy János védőlevelét. A megpuhított és régi szelleméből kivetkőzött Zemplénmegye készséggel osztozott a jezsuita felfogásban és kinevezte a bizottságot. Ez deczember 18-án a helyszínén megjelenvén, felhívta az iskolai társaságot, hogy a rendelet értelmében adják át az iskolát minden javaival a sárospataki jezusitáknak. Az iskolai társaság írásbeli előterjesztést nyujtott a bizottság elé, melyben kifejtette, hogy I. József 1711 május 21-iki rendelete és Pálffy védőlevele alapján biztosítva érzik magukat és az iskolát át nem adják mindaddig, míg ő felsége irányukban kimutatott különös kegyelmét egy másik különös rendeletben meg nem vonja tőlök és kérik írásba foglalt válaszuknak a megyére és onnan a király elé való terjesztését.
1712 január 14-én újabb megyei végrehajtó bizottsággal jelent meg Rajcsányi János Sárospatakon. E bizottság az iskolába akart menni, de az ifjúság elzárta előtte az ajtót és így csak künn, a bezárt kapu előtt, folyt a párbeszéd. Az iskolai társaság most is csak a József-féle 1711 május 12-iki rendeletre támaszkodva, megtagadta az átadást. A jezsuiták hiába érveltek azzal, hogy a József-féle rendeletet hatályon kívül helyezi az özvegy királyné későbbi rendelete, az iskolai társaság azt felelte, hogy az előbbi, általánosan szóló rendeleteket eltörlik a későbbi szintén általános rendeletek, de a korábbi különös rendeletek csak akkor vesztik el érvényöket a későbbi általános rendeletek által, ha ezekben amazokra hivatkozás van. Hosszas vitatkozás után ez a bizottság is eredmény nélkül távozott, magával vivén az iskolai társaság erélyes nyilatkozatát, melynek jegyzőkönyvbe vezetését és ő felsége elé terjesztését kérelmezte.
234E bizottság eredménytelen eljárása bosszantotta a jezsuitákat és azért két hét mulva, 1712 január 27-én magát a főispánt, gróf Gersei Pethő Mihályt hívták ki, úgy gondolkozván, hoy a bécsi kormány hű szolgája hivatalos tekintélyével majd elvégzi azt, a mit a bizottságok nem tudtak megtenni. De csalódtak, mert a velök szembesített iskolai képviselők a főispán előtt sem hunyászkodtak meg, kinek szégyenszemre szintén eredmény nélkül kellett távoznia.
Sokkal nagyobb veszély fenyegette a sárospataki iskolát a III. Károly 1714 április 28-án a katholikus főpapság ösztönzésére kiadott rendelete következtében. Nem volt ugyan ez sem egyéb, mint az I. József- és Eleonóra-féle nyilt parancsok ismétlése és magyarázata; nem érintette ugyan a sárospataki iskolát, mely különös kir. kegyelem oltalma alatt állott: mindamellett az iskolai társaság megdöbbenéssel fogadta azt, mert a várbeli jezsuiták eddigi viselkedése és kapzsisága következtében meg volt győződve arról, hogy ismét hajszát fognak kezdeni az iskola ellen. Csakugyan, a Gálszécsen 1712 június 15-én tartott közgyűlésen kierőszakolták a jezsuiták, hogy végrehajtó bizottság menjen Sárospatakra, melynek vezetésével Kossovics Márton másodalispán bízatott meg. Kossovics június 22-én érkezett Sárospatakra a jezsuitákhoz, a hol Zorger György egri kanonok az újhelyi és mádi plébánosok s többek társaságában várta őt a jól kifőzött tervvel. Abban állapodtak meg, hogy az iskolát erőszakkal foglalják el. E végből Lehner Ferencz udvarbírónak a vár hajdúival s a helyben állomásozó kapitánynak összes legénységével közre kellett működniök. Másnap, június 23-án Kossovics Márton maga elé idézi az iskola előljáróit, de ezek visszaizennek, hogy mindaddig meg nem jelennek előtte, míg a katonaságot el nem küldi, mert úgy tudják, hogy sem királyi rendelet, sem a megye nem hatalmazta fel, hogy katonaságot használjon, mi ellen tiltakoznak is. Végre, miután biztosítást nyertek a felől, hogy sem a katonaság, sem a kíséret részéről nem lesz semmi bántódásuk, megjelennek előtte. Most Kossovics a rendeletet felolvassa és kijelenti, hogy annak értelmében az iskola minden javaival együtt a jezsuitáknak adatik át. Erre az iskolai társaság képviselői, a tanárok és néhány főbb diák kijelentik, hogy ők most is, mint a közelebbi foglalások alkalmával, a József-féle különös kegyelmes rendeletre támaszkodnak, melynek hatályát a mostani általános rendelet sem rontja le és kívánják tiltakozásuknak jegyzőkönyvbe vételét s annak alapján ügyöknek a megyére s onnan a király elé terjesztését. Kossovics ezt megígérte, de a foglalástól el nem állott.
Most a megyei küldöttség, jezsuiták, papok, Lehner a hajdúival, katonai fedezet alatt, trombitaharsogás és dobszó mellett, az iskola kelet felőli kapuja felé indul, melyet az ifjúság, hogy a veszélyessé válható összeütközést kikerülje, már jó előre elzárt és eltorlaszolt. Csak mintegy 16 diák állott künn a kapu előtt, hogy tiltakozzék az erőszak ellen, melyre sem Kossovicsnak a megyétől, sem Lehrernek herczeg Trautsontól, sem a katonaságnak a felsőbbségtől, nem volt felhatalmazása. Hiába volt a tiltakozás. Kossovics hajthatatlan maradt. A kapitány legénységét az iskola kapuja előtt sorba állítja, Lehner hajdúinak parancsot ad, hogy törjék-vágják a kaput. Ez azonban nem ment olyan könnyen s így, a papok és jezsuiták ösztönzésére odarendeli a kerülőket és molnárokat a Bodrog partjáról, a kik fejszékkel, bárdokkal mennek neki a kapunak. Erre nagy lárma kerekedik, az iskola sorsáért aggódó közönség szitkozódik, átkozódik. Végre a nagy számmal összecsődült asszonyok nem tűrhetvén a méltatlanságot, megrohanták a hajdúkat, de látván, hogy puszta kézzel nem boldogulhatnak, a szomszéd házakba szaladnak és hamarosan a mit felkaphattak, szénvonóval, lapáttal, piszkafával felfegyverkezve térnek vissza és kőzáport szórva maguk előtt oly erővel támadják meg a kaput döngető molnárokat és hajdúkat, hogy azok az ostromot kénytelenek voltak abbahagyni s maga a küldöttség is jobbnak látta odébb állani.
Az iskolai előljáróság megörült ugyan annak, hogy a nagy veszélyt elhárították magukról, de másrészéről bántotta őket az a gondolat, hogy a történteket felsőbb helyen talán nyilt ellenszegülésnek fogják tekinteni s a király iránti hűségtelenségre magyarázzák. Nem bíztak a Kossovics jelentésének tárgyilagosságában, féltek különösen a jezsuitáktól, hogy a bécsi 235udvart ellenük fogják ingerelni. Ezért Füleky, az iskola igazgatója nyilatkozatot terjeszt a megye elé, melyben a Kossovics eljárását híven előadván, tiltakozik az erőszakos eljárás ellen, melyre felhatalmazása nem volt. Ezenkívül gondoskodott arról is, hogy a bécsi udvart a történtekről és az iskola helyzetéről felvilágosítsa. Sikerült megnyernie Monaky István tekintélyes úri embert, hogy a herczeg Trautsonhoz és a királyhoz írt folyamodást személyesen vigye fel Bécsbe. Bécsben már tudták a sárospataki esetet és a kanczellár dorgálódzott is miatta, de a derék Monaky addig járt s kelt herczeg Trautsonhoz és a befolyásos udvari emberekhez, hogy utoljára is sikerült neki a döntő köröket kedvezőbben hangolni. Bizonyára nem történt volna ez, ha most is I. György angol király, Frigyes Vilmos porosz király és a szövetséges belga rendek a svájczi köztársaság megkeresésére, közben nem jártak volna. Így történhetett meg, hogy III. Károly személyesen fogadta Monakyt és átvette tőle azt az emlékiratot, melyben a tanárok és tanulók híven előadván a rajtok évek óta elkövetett erőszakosságokat, királyi oltalomért esedeznek. A király csakugyan kegyelmébe fogadta őket és 1714 augusztus 1-én adott rendeletében meghagyja és parancsolja Zemplénmegyének, hogy Sárospatak törvényes helynek tekintessék, hogy a sárospataki tanárokat és tanulókat templomuknak, iskolájuknak használatában s vallásuk szabad gyakorlatában ne háborgassák.
