A XVIII. század. Id. Csécsi János. Ákáb István. Láczai Szabó József. Szatmári Mihály és Pál. Szatmári Sámuel.
A XVIII. század. Id. Csécsi János. Ákáb István. Láczai Szabó József. Szatmári Mihály és Pál. Szatmári Sámuel.
Érdekes, hogy még öreg Csécsi János is felcsap „poétának”. 1705-ben, ugyanabban az esztendőben, mikor végleg elhagyja Kassát, hol az iskolával 1695 óta ette a számkivetés kenyerét, és mint a zempléni ekklézsiák követe, Patakról Szécsénybe, a kuruczok gyűlésébe utazik, megszállja vén fejét az „ihlet” és versbe foglalja a Pataktól Szécsényig útba eső községeket.
1. Patak, Petrahóra, Olaszi, ’Zadányra,
Viszen út Lizskárúl Bodrog-Keresztúrra,
Tarczalnál Mád mellett Zombori Pusztára,
Szerencsrűl el Bekecs puszta falujára.
Viszen út Lizskárúl Bodrog-Keresztúrra,
Tarczalnál Mád mellett Zombori Pusztára,
Szerencsrűl el Bekecs puszta falujára.
– – – – – – – – – –
11. Ellenben Szécsénnyel Hegyek közt Hollókő
Építtetett szép vár: Ipoly mellett Pető.
Mező végin penig vagyon falu Szecső.
És így mind ezeket végzi el az ő. Finis.
Építtetett szép vár: Ipoly mellett Pető.
Mező végin penig vagyon falu Szecső.
És így mind ezeket végzi el az ő. Finis.
(Az Acta Conventus Szecsenyiani czímű munka végén a Szombathynál: Biogr. Prof. Coll. Sp. pag. 376–8.)
Szombathy János szemelvényül közli ezt az egész versezetet, hadd lássék, hányadán állott a magyar poézis a XVIII. század elején a pataki iskolában. A költészet múzsája tiltakozik ellene, hogy efféle dolgokat neki tulajdonítsanak, de abban az időben a legtöbben poézisnek tartják a puszta verselést, poétának a versifikátort és az öreg rektor poétai merénylete után ítélve, azt kell hinni, hogy a magyar verselés az exiliumból hazavergődő iskolában elég kedvezőtlenül állhatott. Ezek a darabos, döczögő sorok valóságos anakronizmusok a XVIII. század elején, mikor a Gyöngyösi zengő, pompás őszi tizenkettősei már bejárták az országot és a népköltség üde, szép alkotásai, a „Most jöttem Erdélyből” és a többi, ott élnek az egész világ ajkán. Valószínű, hogy Szombathy hibázott, mikor a vén, a multhoz tartozó, nemsokára oda is távozó mester iromba próbáját állította oda mutatványul. A pataki iskolai magyar „poézis”-nek csak iránya testesült meg benne és aligha fejlettséget is egyszersmind. Tényleg Patakon szerették Gyöngyösit és csaknem egy hosszú századon át lelkesedtek érette. Ha nem írná is 251Szombathy a század végén, hogy Gyöngyösi a magyarok legnagyobb költője, a mit különben országszerte a nagyobb rész vitatott, népszerűségéről akkor is tanúságot tennének az ifjúság alkalmi kísérletei, melyek nem sokkal későbbről kezdve a XIX. század elejéig össze vannak gyüjtve az iskola kézirattárában: annyira uralkodó vonásuk a Gyöngyösi verselésnek utánzása. (V. ö. Kazinczy Ferencz ifjúkori versét a Sárospataki Füzetek 1904. 1. számában.) Sőt tovább mennek: akárhányszor előveszik az énekeskönyv vagy az élő népköltés egyéb nemzeti sémáit s nem egyszer kiváló ügyességet fejtenek ki pompásan pattogó és rímelő verseik, rendszerint köszöntők és búcsúztatók írásában. Ezek a ritmusok azonban, mint a N. szűz Dobai Zsuzsánna teste feletti, Ákáb Istvántól († 1786), ki egyéb költeményes maradványokat, többek közt „Énéás és Dídó szerelmes történetjek” czímű „személyes játék”-ot is hagyott hátra: csupán elvétetve kerülnek sajtó alá, írók rendszerint megelégednek azzal, hogy elmondják vagy rajzokkal ékesítve koszorú helyett a koporsóra tűzik őket, hogy beírják a coetus halottas emlékeit őrző közös albumba, vagy szépen lemásolva odaadják emlékül azoknak, kiket legjobban megilletnek: a megholtak családjainak. Nyomtatott gyüjteményt pedig effélékből csupán a XIX. század elején bocsát közre Láczai Szabó József, pataki fi, 1791-től pápai tanár, 1805-től lepsényi, 1808-tól sárospataki lelkész és theologiai tanító, a nyelvújításnak és ízlésnek nagy ellensége különben hasznos író és szorgalmas, nem is egy, hanem két – utóljára mesékkel megtoldott – kiadásban. (A halhatatlanság oszlopa, vagyis némely halotti versek. Vácz. 1807. Sárospatak, 1813.)
