Tatárjárás.
Tatárjárás.
Batu khán hada 1242-ben a Duna jegén átjutva, a Dunántúlra is kiterjesztette pusztításait. Esztergom elpusztítása és Fejérvár sikertelen vívása után, míg az egyik rész toronyirányban ment Szlavóniába, Béla királyt felkeresendő, addig egyes rablócsordák Győrt dúlták fel, onnan a II. Frigyes által IV. Béla királytól zálogul kicsikart Vasmegyébe törtek, a virágzó Rábaközt és Szombathelyt elpusztították.
IV. Béla király a tatár-csordák kivonulása után, az ország helyreállításán fáradozva, összes igyekezetét a várintézmény megerősítésére fordította s e végből Vasvármegyében Roland nádor (1254), majd Pál pozsonyi prépost (1257), jelent meg a karakói várföldek visszaszerzésére. De a visszafoglalt 179földek nem jutottak mind a várispánságokhoz, például Urai-Ujfalut a Jaák-nemzetségtől a király bírái elvették, azonban IV. Béla e földeket a domonkosoknak adta.
IV. Béla a várjobbágyság és nemesség között levő válaszfal lebontására törekedvén, ezáltal végcsapást mért a várispánságokra. A várjobbágyok fölött, II. Endre zavaros uralkodása alatt, a főispán gyakorolt joghatóságot, de most, midőn a várnép megtartja földét tulajdonul, megszünik a válaszfal e két osztály között. Már 1248-ban egyesül a nemesek collégiuma megyénként s az 1267. évi vasmegyei itélő levél szerint, a bűnösök fenyítésére kitűzött gyűlésen együtt találjuk a nemességet a várjobbágyokkal.
