Őskora.

Full text search

Őskora.
Szentendre, ősrégi szabadalmazott koronaváros, rendezett tanácscsal, a szentendrei Dunaág jobb partján, domboldalban fekszik. Már messziről feltünik sok templomával s a hátterében emelkedő, befásított hegységgel. E helyen állott Ulcisia castra név alatt egyike ama kisebb méretű táboroknak, melyekben a rómaiak a segédcsapatokat helyezték el. Az itt talált bélyeges téglák s feliratos kőemlékek alapján kimutatható, hogy a tábort a cohors miliaria nova Severiana Surorum sagittariorium lakta. (Szilágyi: A magy. nemz. tört. I. CLXIII–IV.)
Az avarok idején is lakott hely volt; legalább erről tanúskodik a szentendrei avar sírlelet, I. Justinus (518–527) és Phokasz (602–610) arányérmeivel. E lelet legnagyobb nevezetessége a két kengyelvas, mely e szerint a VI. vagy VII. századig viendő vissza. Bizonyos, hogy a klasszikus időkben a kengyelvasat nem ismerték, mert a stapes egy keresztfa volt a lándzsa végén, melyre a lovas rálépett, hogy magát könnyebben a lóra vethesse. A kengyelt az avar és turk népek hozták szokásba. A római emlékekben s íróikban nyoma sincs, a szentendrei eddig a legrégibb. (Pulszky: A magyarországi avar leletekről.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me