Ányos Pál: Kónyinak
Kónyinak
| Már a tél érkezik scythák mezejéről, |
Ez űz el engem is tündérek kertyéről,
Hol arany gyümölcs függ fáknak vesszejéről.
| Visszahoz Budának tudós bércekére, |
Könyves szemmel nézzek mindegyik szivére,
Áldozatot tévén Muzsák tüzhellyére!-
| Mint midőn a tavasz mosolygó képével |
Elhagyja pacsirta fészkét, s kis mejjével
Röpdöz, a szép tavaszt áldván énekével-
| De mihelyt éjszaka hallja komor szelét, |
Ott haggya Ceresnek kalászos telekét,
S borzasztván tollait, lakja meleg fészkét:
| Igy vagyok én is most Muzsáim ölében, |
Ezekkel mulatok, ezek szép versében
Ébresztem lelkemet gyakran keservében!
| Ó te szent barátság! emberi nemünkre |
Csak te nyujtsz ireket letapodt ügyünkre,
Midőn nem jön senki már segéltségünkre!
Buda, 26-dik October 1779.
