Ányos Pál: Bessenyeinek
Bessenyeinek
| A szeléd egeknek látlak árnyékában |
Melly noha tornyokat képez hullámjában,
Leszáll mégis végre, s csendesül magában.
| Igy vitettél te is a sors hatalmátul, |
Hányszor vérzett szived fájdalmid sullyától?
S hányszor dobbant ismét vig buzgóságától?
| Magán panaszoltad Junggal életedet, |
De mosolygás festé azonnal képedet,
Mihelyt barátidra szöktetted szivedet.
| Mennyi változások egy ember kedvében, |
Mégis szüntelen nyög titkos keservében,
Mig az igaz hitnek nem nyugszik ölében.
| Ez, barátom, rende természet sorsának, |
Mig fénnyét nem láttya örökös tárgyának.
Mellyre rendelve volt karján dajkájának.
Buda, 13. November 1779.
