DR. JÁRAI ZSIGMOND

Full text search

DR. JÁRAI ZSIGMOND
DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Bocsánatot kérek, elnök úr, a technikai zavarért, olyan érdekes volt a vita, hogy nem tudtam megállni, hogy ne szóljak hozzá. Megpróbálom összefoglalni a vitát - nagyon nagy jelentőségű volt.
Az 1. pontban 9 millió forint technikai változtatásról vitatkoztunk, amelyet a költségvetés kapcsán a tisztelt Ház többször megtárgyalt, és különböző bizottságok megtárgyaltak, és a bizottságok javaslatait és a Ház döntéseit figyelembe véve átvezettük a társadalombiztosítási költségvetésen ezt a 9 millió forintos összeget.
A 2. pontban, amiről nagyobb vita zajlott, illetve ez a harmadik javaslat volt, a határidő módosítása a kényszerértékesítés kapcsán. Ez kétségtelenül egy érdekes pont, azért került be, hogy ne kelljen a társadalombiztosításnál kényszerértékesítéseket végrehajtani. December 31-éig szeretnénk értékesíteni a vagyont; nagyon nehéz megmondani a vagyon tőzsdei értékét.
Még egyszer: úgy gondolom, hogy az összes módosítás technikai jellegű volt, a költségvetésben elfogadott módosításokat vezettük át, érdemi módosítás a törvényjavaslaton nem történt. Tehát kérem a tisztelt Házat, hogy fogadja el a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit