Víg elbeszélései és színművei

Full text search

Víg elbeszélései és színművei
Nagy sikert aratott Fáy egyéb szépirodalmi munkáival is. Igy mindjárt A különös testamentum című (1847.) humoros társadalmi elbeszélésével, mely első e nemű kisérlet irodalmunkban, a mennyiben Kisfaludy Károly csak később írta víg elbeszéléseit és rajzait. Már az első sora: »Csörgey tanácsos nagyot prüsszentett és megholt!« (melyet később Kovács Pál, Tóth Lőrincz s mások többfélekép utánozták) – megüti azt a derűlt hangot, mely az egész elbeszélésen uralkodik, s az első két lapon mindjárt három pompás alak domborodik elénk: a nyugalmazott ezredes, a vén leány és a házi orvos. A későbbiekben is élénken rajzolja az akkori magyar házi életet, különösen az elhanyagolt nőnevelést. A Kedvcsapongások közt ismét jelent meg három elbeszélése, s ezek oly kapóssá tették, hogy félév alatt a kiadásnak minden példánya elkelt, a mi irodalmunk akkori viszonyai közt a legnagyobb dicséret. Új oldalról mutatta be magát ugyanott közölt: A régi pénzek Erdélyben című öt felv. vígjátékában. E téren is megelőzte Kisfaludyt. A darab főmeséje az, hogy báró Tordayné fia a Hóra-lázadáskor elvész; ifjúvá fejlődve mint zenetanító kerűl házához s beleszeret a báróné nevelt lányába; utánuk megy Pestre s meggyőződik, hogy a lány is szereti; mikor pedig feltalált nevelőanyját a nyakában hordott római aranypénzekkel akarja az uzsorástól megmenteni, Tordayné fiára ismer benne s neki adja a lányt. E komoly, sőt helyenkint érzékeny történet hatását nagyban ellensúlyozzák a víg elemek. Tordayné házában lakik Kardos uzsorás, ki épen házasodni készűl, s előbb a báró-családra, majd egy ős családból származó ezredesnére veti szemeit s utoljára régi gazdasszonyát veszi el, kinek még ő rimánkodik, hogy ne hagyja el. E mellékjelenetekben pezsgő elevenség uralkodik; az életből vett komikus alakok, az ötletekben gazdag párbeszéd nagy hatást keltettek a színpadon is. Ugyanez időtájt (1827.) írt Két Báthory című szomorújátéka azonban komoly páthoszával s korrajzi érdekével sem tudta feledtetni a mese hosszadalmasságát s a szerkezet gyengéit.

Fáy András arcképe és névaláírása.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit