Meséi
Meséi
Írói jellemét leghívebben meséi fejezik ki, a mely műfajban nálunk senki sem múlta felül, s a világirodalomban is kevesen. Abban a hatszáznál többre menő mesében és aforizmában van lerakva Fáynak egész életbölcselete, mindaz, a mit fejlődő gyermekkorától fogva a családi élet, nevelés, tudomány, hivatalos és magánélet körében, a hazafias és irodalmi küzdelmek körül látott, a miről gondolkodott, az emberi gyarlóságok, hibák, szenvedélyek egész özöne, melyeket erélyes komolysággal, majd mosolygó gúnynyal ostoroz, elevenünkre tapintva az éles vágással, de vérig sohasem sértve. Mennyi korszerű eszme, mennyi józan bölcsesség, mennyi emberismeret, életkedv és emberszeretet van e mesékben! Találékonysága az állatmese, parabola, hasonlat különböző formáiban nagy változatossággal és eredetiséggel alkotja meg eszméihez a képeket és helyzeteket, s a mi még becsesebbekké teszi e meséket, az, hogy minden ízökben magyarok: a szereplők a mi embereinket példázzák, a helyzetek a mi viszonyainkra céloznak, oly jellemzetesen, hogy a képletes formában is mindenki egyszerre megértette. A haza és a társadalom sebeit, a köz- és magánéletnek legégetőbb bajait tárta fel bennök Fáy, s erkölcsi fensőbbsége, szabadelvű őszintesége, játékos humora ellenállhatlanúl hódított; úgy hogy a könyv több kiadást ért s németre is lefordították. Termékenyítő hatására elég annyit említenünk, hogy utóbb a nagy Széchenyi István pestmegye egyik gyűlésén (1838.) nyiltan vallotta, »hogy a honi reform teendőire nézve az első eszmét, akaratot, önelszánást Fáy András meséi ébresztették föl benne!«
