Királyok királya: a megvetett pénz
Királyok királya: a megvetett pénz
Nincsen olyan király, de talán még nő sem ezen a világon, aki annyi galibát tudott volna csinálni, mint a pénz csinál egy évtizede még ezen az árva kis Magyarországon is. Mi abban nőttünk föl, hogy a pénznek csak egy másodrangú, szükséges rossz szerepet szabad betölteni, de különben a művelt emberek előtt csak megvetésre érdemes. Ezt hallottuk apáinktól, ezt tanultuk az iskolában, a társadalomban: mindazok, akik a tizenkilencedik századból jöttünk. Most aztán előállott a pénz, és megmutatta az elkultúrásodott világnak, hogy mit tud ő voltaképpen. Egy olyan fejezetét írta be történetével az ember históriájába, amelyről fogalmunk se lehetett. A pénz megmutatta, hogy királyok királya.
Don Kihóte harmadik útja, ha ma csinálná, nem az elátkozott kisasszonyok kiszabadítása érdekében, vagy más hasonló lovagregények eljátszására irányulna, hanem a pénz megszerzésére – mondja az olvasmány, amelytől tanácsot kérünk a nehéz időkben.
Ugyancsak a pénz előteremtésére indulnának a keresztes lovagok, akik a Szentföldért harcoltak és a történelem többi lovagjai is, akik királyokért, hitekért, eszmékért, nemzeti szabadságokért, de néha csak a háborúskodás művészetéért vitték vásárra a bőrüket, kockáztatták az életüket, gyűjtötték a sebeket és a harci kalandokat: manapság, ha élnének, ugyancsak a pénz meghódítására tennék szablyájukat, mert ő lett az a hatalom, amely mindnyájunk fölött uralkodik – mondja a mindennapi élmény –, amely megvilágítaná előttünk sorsunkat.
Amiről a filozófusok, a bölcs elmék, az idealisták századokon át sohasem álmodtak; aminek ellenkezője volt minden műveltség, fölvilágosodottság; amit megvetett, mint valami babonát az emberiség464 magasba törő lelke: a pénz hatalma lett úrrá a világon. Szinte századok bölcsességének és gondolkozásának eredményeit jelentő tornyokból zuhantunk alá a hétköznapiságba, amikor kiderül, hogy az életnek legértékesebb része a pénz, holott ezt még tegnap, tegnapelőtt jóformán senki sem merte bevallani.
Emlegettük őt mint az emberi élet megvetettjét, amely aljas bűnöknek, hibáknak, jellemtelenségeknek inkább okozója, még a romlott nőnél is. Emlegettük mint átkozott élet-megrontót, bűnre csábítót, alkalomcsinálót, ártatlanság árát, Júdás díját, hűtlenség okozóját, szemérmetlenség előidézőjét, bűnök öreganyját, jellemek megrontóját; az utcán heverőt, gyilkosságszerzőt, lelkek elsötétítőjét. Emlegettük őt mint téboly és gonoszság szülöttét, jámborság megtörőjét, hitek összeomlasztóját, kufárok eszközét, kalmárok verejtékét, uzsorások szolgáját, nők megrontóját, férfiak hamis útmutatóját, ládák büdös fiát, ragályok terjesztőjét. Szennyes markok zsákmányát, kalandok célját, börtön felé vivő út kövezőjét, jó szándékok megrontóját, a hóhér díját, az akasztófák szállítóját, a halál barátját, a pokol kapukulcsát és angyalok megrágalmazóját. Nem volt olyan emberi csúfság, amit a pénzre rá ne mondottunk volna, hogy magasba törő életünket minél jobban eltávolítsuk bűvköréből. Nem volt olyan aljasság, amit a pénzről föl ne tételeztünk volna. A lelkek harca éppen olyan örökös volt ellene, mint az ördög ellen.
Most pedig, amikor azt hittük, hogy a pénz többé sohasem emelkedhetik az emberi lélek és gondolat fölé, visszakergettük őt megillető helyére, a szükséges, megtűrt rosszak közé, a pokol tornácába: most a pénz lett legkegyetlenebb királya az életünknek, szinte letörli a csillagos eget felőlünk, elsüllyeszti a gondolatokat, embert eszik, lelket iszik, és miután a vér már elfogyott belőlünk, könnyet omlaszt mindenütt, amerre világhódító útjában megy.
(1931)465
