96. IGNOTUS (1869–1949) (NÉMETH G. BÉLA)
96. IGNOTUS (1869–1949)
(NÉMETH G. BÉLA)
(NÉMETH G. BÉLA)
A kilencvenes évek felélénkült s a századelő egyre hevesebben zajló irodalmi életének és mozgalmainak egyik kulcsfigurája; A Hét vezérkritikusainak egyike, majd a Nyugat alapító szerkesztője. Bár verset és novellát is írt, munkásságának súlya s fejlődéstörténeti jelentősége egyaránt a kritika s még inkább az irodalom-közéleti publicisztika területére esik. Nevét a modernek ellen irányuló konzervatív támadások pergőtüzében állandóan ott találjuk; gyakran Adyé mellett s Adyéval összekapcsolva, jóllehet, a sok rokonvonás és a mély, kölcsönös megbecsülés ellenére a szemlélet, a társadalmi magatartás és célok, sőt az irodalmi ízlés tekintetében is mély különbségek választják őket el.
Ignotus a jómódú, ipari és kereskedelmi meg szabadfoglalkozású értelmiségi polgárság, általában a középpolgárság művészi, művelődési törekvéseinek képviselője. S mivel e polgárság tetemesebb része az ekkor asszimilálódó rétegből került ki, szemléletének problematikája elválasztatlanul összefonódott az asszimiláció kérdéskörével. Mindazonáltal ez a második elem, a gyakori ellenkező látszat ellenére, csak színezője az elsőnek, a polgáriságénak. A polgárságnak ezek a rétegei megnövekedett vagyoni, gazdasági s közéleti súlyuknak megfelelő részesedést követeltek a közízlés alakításában; a maguk ízlésének 997és műveltségének bevételét, adaptálását, egyenrangúsítását, miközben – ezáltal is – gazdasági s közéleti lehetőségeik és szerepük további kiterjesztésén is munkálkodtak. Azonban úgy, hogy a kiegyezés utáni társadalmi rend és politikai élet "szabadelvű" konstrukcióját legföljebb csak átrendezni óhajtották – a maguk érdekeinek megfelelően, nem pedig radikális módon vagy éppen forradalmi úton gyökeresen újraformálni. Ignotus szemléletének mély ellentmondásai ebből a felemás, kompromisszumos magatartásból következtek; az ellentmondások feloldatlanságából, feloldhatatlanságából pedig kritikai irányzata: impresszionizmusa, meg ízlésének és modorának legfőbb jegye: szecesszióssága. S együtt valamennyiből az, hogy munkásságából, erős tehetségéhez, sokrétű tájékozottságához, szenvedélyes irodalomszeretetéhez és hajlíthatatlan egyéni tisztességéhez képest, meglehetősen kevés önértékű mű született és maradt fenn, s hogy munkái nagy részének csak irodalom-közéleti, irodalom-történeti jelentősége volt és van.
Élete
A konzervatív esztétika ellen
Esztétikai elvei
A kritikai impresszionizmus ellentmondásai
A szecessziós modor
Kiadások
Irodalom
