Kettétört pálya
Kettétört pálya
Iványi A püspök atyafiságát már betegen írta; akkor is súlyos beteg, amikor elhagyja Aradot, hogy szülővárosába visszatérve, elvállalja a Nagyvárad szerkesztését. 1891-et írunk, a Tisza-éra, amelynek közéleti viszonyait regényében bírálta, véget ért: az ország egy új korszak küszöbén áll. A program, amelyet beköszöntő cikkében megfogalmaz, a lap mögött álló liberális váradi polgárság igényeit fejezi ki, s mindazt célul tűzte ki, amit a szabadelvű kormányzat korábban csak szavakban vállalt, a gyakorlatban megcsúfolt: jogegyenlőséget, demokráciát. Írói munkásságra megint kevés ideje van. Mindössze egy vékony kis novellás kötetet jelentet meg, Apró regények (1893) címmel. A kötetben egy új, uralkodó motívum és hang jelenik meg; főtémája a halál, hangja a rezignált szomorúságé, szorongásé. Egy csalódott, kifáradt embernek a portréja rajzolódik ki a novella-hősök arcában, akik valamennyien megcsalódott, a korai halál által letiport lények. E mellett egy új regény tervét dédelgeti, ez azonban csak terv marad.
Tüdőbaja egyre súlyosabb; egy megfázás ágybadönti, s 1893. október 19-én meghal. Az akkor már országoshírű, a pesti és vidéki irodalmi körökben egyaránt megbecsült írót az egész ország gyászolja; Nagyvárad, Arad, Szeged, Debrecen és Budapest sajtója tele van, még hetek múltán is, a róla szóló visszaemlékezésekkel. Az emlékezők az egyéni tragédiát gyászolják, de valamennyien érzik, hogy Iványi kettétört pályája nemcsak egyéni sors, hanem egy nehezen kibontakozó, számos akadállyal küzdő nemzedék szimbóluma is. S ezt az érzést mondja ki – egy neki tulajdonított cikk alapján, úgy hihetjük, Ady Endre, aki nagyváradi újságíró évei alatt nemcsak Iványi nevével, hanem munkásságával is találkozik, s publicisztikája rajta is nevelődik: "Hajh, hajh! Szörnyűséges nézni. Harminc éves alig múltam, s egy isteni generáció veszett ki mellőlem. Reviczky Gyula, Justh Zsigmond, Iványi Ödön, Hrabovszky Lajos, Fóris Pista és még egy egész csapat… És én gondolkoztam rajta, miért halt ki ez a dicső gárda? Miért élt boldogtalanul? Miért élő halott, aki még ittmaradt?:.. Valamennyit az ereje tette boldogtalanná. A mai magyar társadalom összetör minden erős egyéniséget. Nádszál derék, nem önálló fej. Ami forrongó zavaros viszonyaink közt megbecsülhetetlen adomány. Persze, ezt hiába is magyarázták volna szegényeknek!" (Ady Endre összes prózai művei I. 1955. 368.).
848Mikszáth még vállalkozik arra, hogy A püspök atyafiságát a Magyar Regényírók sorozatába felvegye (1905), s szép előszóval tisztelegjen Iványi emlékének, aztán –. mint annyi pályatársáé – Iványi neve és műve ötven esztendőre feledésbe merül.
