A színpadon
A színpadon
Thury romantikus színműkísérletei és opera-színpadra írt, egyébként sikertelen librettó-kísérletei után fog hozzá a Katonák megírásához. Már 1897-ben készen van, de a Nemzeti Színház visszautasítja, s csak egy év múlva mutatja be a Vígszínház (1898). A siker nagy és széles körű, a főváros után egy sor vidéki színház tűzi műsorra: Temesvár, Szabadka, Szatmár, Debrecen, Szeged, Nagyvárad. Sőt, külföldi, osztrák, német és olasz színházak is érdeklődnek.
E darab, mint ahogy Thury is joggal remélte, valóban hivatva lett arra, hogy kiemelje őt az ismeretlenségből. A hivatalos fórumok, a katonaság tiltakozása a reagálás a darabra az egyik oldalon. A másik oldal, a haladó polgári irodalom pedig örvendezve mutat reá a darab értékeire. A fiatal Ady Endre a debreceni bemutató alkalmából azt írja, hogy Thuryból olyan író lesz, aki "irányt adhat elsekélyesedett színműirodalmunknak". Thury kritikai erejét dicséri s a bátorságát, ahogyan megmutatja "a társadalom testén azokat a sebeket, melyeket a századvég legdivatosabb leple sem képes már elfedni" (Katonák, Debreceni Hirlap 1899. január 7.).
Thury "naturalista" drámát írt. Azt mutatja be, hogy a fényes katonatiszti egyenruha mögött, a magánéletben, a családban mekkora nyomorúság, milyen tragédiák zajlanak. Itt is, mint novelláiban, a millenniumi látszatok és valóság közötti ellentmondásból csihol nagyszabású drámát. A darab legfontosabb alakja a főhős, Várady Pál hadnagy. Ez a személyes emlékek nyomán, apja alakjának modellje után megalkotott drámai hős: a századvégi Magyarországon folyó "emberküzdelem" egyik legimpozánsabb alakja. Thury nagy pszichológiai elmélyüléssel írja meg a szenvedő, kétségekkel küzdő kisember drámáját. Hőse azonban nemcsak az élet nyornorúságáról beszélő, elbukó hős. Egyszersmind igazi ember is, "jóbarátja a katonáknak, szószólója, 813tolmácsa egy csomó panaszuknak", egyszóval a jövő mélyebben érző, tisztábban gondolkodó, a kiutat a nép felé kereső típusa is.
A Katonák sikere Thuryt újabb drámák írására ösztönzi. Közülük már csupán egy, az Asszonyok (1904) jutott el a színpadig. Ennek nívója azonban nem üti meg a Katonákét, s a siker is gyöngébb.
A Katonák sikere inkább csak erkölcsileg kamatozott, Thury anyagi helyzete a szaporodó család gondjával lett egyre terhesebb. Betegeskedni kezd, s ez súlyosbítja körülményeit. Szeretne végre olyan egzisztenciát teremteni magának, amely mentesíthetné a napi, krajcáros gondoktól. 1900-ban azt tervezi, hogy megszerzi magának a kolozsvári színház bérleti jogát. Egészen felgyúl. "Tiszta színpadot" akar létesíteni Kolozsvár számára. Minimálisra redukálná az operettelőadások számát, sok klasszikust adna s megismertetné a publikumot a modern szerzőkkel. A terv azonban csak terv marad. Ezután arra gondol, hogy befejezi ifjan abbahagyott tanulmányait s tanári diplomát szerez. De erről is lemond. "Rámnézve – írja Kovács Dezsőnek – most már lehetetlenség azzal eltölteni az időt, hogy egy olyan célért dolgozzam, ami a legjobb esetben is öt-hat esztendő múlva gyümölcsözik. Kenyeret kell keresnem éspedig mára. Én, a négy gyermeknek apja, nem állhatok már neki annak, hogy reggeltől estig tanuljak, mert az ma nem hoz semmit a konyhára" (Levél Kovács Dezsőhöz; Budapest, 1901. szeptember 12.).
