Játék a témával; idill
Játék a témával; idill
Az első siker után Mikszáth fejlődésének egyik útja az idilltípusú elbeszélés és regény. Tovább él írásaiban az első kísérletekre jellemző detektív-story (A lohinai fű, 1885; Kísértet Lublón, 1892–93). Jókaihoz hasonlóan Mikszáth is érdeklődéssel forgatta a Pitavalt; a nyomozandó titok izgató, rejtelmes elemként épül bele a cselekménybe, s rendszerint meglepő fordulat leplezi le. Folytatódik A jó palócokból (1881) ismert kísértet-história, de most már nagyarányúvá dúsítva, s mentesen a korábbi, naivan hivő, azonosuló magatartástól (Kísértet Lublón). Írói törekvése: végig megőrizni a kísértet rejtélyességét s csak az utolsó fordulattal leplezni le a mögötte lappangó csalást. Vannak valóban súlytalan anekdoták, amelyek dúsítás, bővítés árán növekednek nagy-novella terjedelművé (Farkas a Verhovinán, 1892; Páva a varjúval, 1894). Realitás-fokuk minimális, a kor társadalmi valóságához nem sok közük van; tipikus esetei annak, amikor az anekdota odaékelődik az író és a kor életanyaga közé, s gátolja a valóság művészetbe való beáradását. Legfeljebb a Farkas a Verhovinán visel némi korszerű színezetet. Nagyiday Ferenc szolgabíró adomai ötlete mögött ott lappang már az a dzsentritípus, amelyből kiégett minden hivatástudat, minden egyetemesebb eszme, követelmény. 717Tovább él A jó palócokban megáradt fiatalkori élményvilág. A Prakovszhy, a siket kovács (1895–96) különös ferdesík-perspektívával ábrázolja a fiatal katonatiszt tragikus szerelmét, az apai szeretet telepátiába csúcsosodó összeomlását s néhány kiegészítő, dúsító anekdotát. Ám ez az anyag bájos, naiv kamaszszerelem prizmájából dereng fel; kezdetben ferdén töri a valóságot, önnön vonzalmai szerint értelmezi a dolgokat, s ahogy lehull a gyermek szemétől az érzelmek szőtte hályog, úgy bontakozik ki a tényleges való: a másik szerelem s a családi viszályok terhes-nevettető, a sejtetés varázsával beárnyalt világa. Az emlékek rajzása oly erős, a költő lírai feloldódása oly teljes, hogy mindent beragyog a fény, s az otthonos jókedv meleg derűje aranyoz meg helyzeteket, jellemeket, miliőt.
Két nagyobb igényű, rokon téma emelkedik ki a fejlődés eme ágából. Mindkettőben ott van az adomai mag, de teherbírásuk szélesebb horizontok viselésére is képes. Az eladó birtokban (1893) a hozományvadász gazdag feleséget keres, ám csak szerelmet talál, s kénytelen még saját birtokát is eladni. A Szent Péter esernyőjében (1893) az örökségkeresés motívuma fonódik össze az érdekházassággal, ám itt is őszinte szerelembe torkollanak az érzések, itt is szétfoszlik az illúzió, de vissza is adja a fiatal ügyvédet önmagának. Megszabadul a fantomtól, amely megkeserítette életét, s az összeomlás pillanatában új világ tárul fel előtte: a szerelemé. Kétirányú lehetőség rejlik a témákban. Erős lelki konfliktus, hiszen önmaguk ellentétébe csapnak át a jellemek. Illúziók foszlanak szét, szenvedélyek zuhannak bele a maguk teremtette csapdákba, s át kell alakulniok a szerelem misztériumában. Ezen túl ott van még a társadalomábrázolás, a bírálat lehetősége is. Az érdekházasság motívuma szinte magába sűríti a lelki élet, a társadalmi állapotok, az erkölcsi, eszmei övezetek konfliktusának csíráit. E lehetőségek azonban nem tudnak kibontakozni a művekben.
Bár e témák valóban jelentéktelenek: művésziekké formálja őket az író, s ezek az írások Mikszáth életművének bizonyos rejtett vonásairól vallanak. Mindenekelőtt rámutatnak az egyéniség egyik spontán védekezésére, s egyúttal hangoltságának tárgyakat alakító szerepére. A feldolgozás irányát mindig a témát birtokba vevő hangulat szabja meg. Az epikus írók személyességének arról a ritka esetéről van itt szó, amely az "én" belső hangoltságához idomítja az objektív életanyagot. Eljárása tehát semmiképpen sem realista, inkább a romantikus alanyiságnak egy higgadtabb, egyéni változata. Amikor a most tárgyalt témákhoz közeledik Mikszáth, egyéniségében oldott, könnyed, egynemű érzések uralkodnak: anekdotázó kedv, nevetésvágy, humoros feloldódás, az emlékezés szubjektív lírája, az egyéniség szakadatlanul ható szépség-igénye, derült életkedv, optimizmus, életszeretet. Önmagán szűr át mindent ez az érzelmes, vidám színezetű hangoltság; csak az önmagával összehangzó helyzeteket engedi kibontakozni, de elnyomja az ellentéteset: a témában rejlő tragikus, nyomasztó elemeket. Nem tud önmagából kilépni, nem képes a tárgyhoz idomulni, ezért átsiet a lelki drámákon, hogy a számára rokonszenves közegben időzzék.
A lohinai fű történetének lényege a bosszúvá silányuló szerelmi szenvedély, amely bűncselekmény árán akarja megbosszulni sérelmeit. Mikszáth nem vállalkozott arra, hogy megjárja a lélek mélységeit, hogy a szenvedélyek riasztó tusakodását s a nő kriminalitásig torzuló lobogását ábrázolja. A nyomozás 718kedélyes és izgalmas történetét állítja előtérbe; mondanivalóját feloldja adomákkal, a léha, kiélt dandy (Sótony) érzéki sóvárgásának felélesztésével, a Szekula-Bakula adoma beépítésével, a különc Hrobák családnál tett látogatással (Az apám ismerőseiben Majgó a nevük), lírai tájrajzzal, humorral és sejtetett érzékiséggel. A tragikus lelki dráma csak a háttérből ködlik fel; inkább sejteti, inkább beszél róla az író, de nem ábrázolja, mert nem vág össze a témát birtokba vevő hangulatával. Ugyanígy siet át Iliána tragédiáján a Farkas a Verhovinánban; inkább az ötletes csalás színpompája érdekli, a királyi bevonulás forgatagát, a rókabőr-csalást, a lánykiválasztást festi, s eljátszadozik a témában rejlő pikantériával.
Az egyéniség spontán védekezése – említettük korábban. Messze mutató jelenség ez, s kapcsolatos azzal a kiábrándulással, amelyet Mikszáth a hetvenes években élt át, midőn csak félig győztesen került ki élete első nagy megpróbáltatásából. Megőrizte életszeretetét, vonzotta a szépség, a líra, de humora egyben védekezés a megrázkódtatás, a kellemetlen, a nyomasztó ellen; az egyéniség maga-óvása ez, megőrzött lelki-eszmei értékeinek féltése. A szokványos Mikszáth mögött tehát volt egy másik, rejtett, titkolt egyéniség, aki mélyen belelátott az ellentmondásoktól terhes időkbe. Éles tekintete mindent szétboncolt, de szinte szenvedett, gyötrődött a nyers, túlzottan reális látásmódtól. Műveiből azonban – elsősorban a most tárgyaltakból – teljesen hiányzik ez a szemlélet, mert "amikor ír, amikor ihletbe jön, éppen szabadulni akar ettől a látásmódtól. Háttérbe szorítja a sötét sejtelmeket, szabadjára engedi a kedélyt, a naivságot, a meleg életszerűséget" (Barta János: A magyar irodalom története 1849–1905. 1961. Egyetemi jegyzet. 433.).
Az írói idomulás korlátozottsága teremtette meg e novellák izgalmas ellentmondását: a téma és az elbeszélő hang gyakori ellentétét. A megrendítő, a mélyebb, megrázóbb benyomások előtt becsukódó írói lélek nem mozdul ki saját életeleméből, s így hiányzik e művekből az, amit hagyományosan állásfoglalásnak szoktunk nevezni. Egyformán jellemzi ez A lohinai fűvet és a Farkas a Verhovinánt. Az utóbbiban, a becsapott rutén parasztok és a meggyalázott hajadonok történetének végén száz hónapi fogságra ítélte Ferenc császár Nagyidayt. "Nagy idő így összesen – olvashatjuk –, de részletekben nem ijesztő. Egy lány – egy hónap! Biz isten megéri…" Csak a történet csiklandós érzékisége hatott az íróra, ezért zárja a mesét ezzel a cinkosan nevető mondattal. Ilyenkor érzi az olvasó, hogy az önmaga védelme önmaga korlátozása is; ezért nem lehet idilljeiben sem csupán a szépségvágy, s különösen nem az eszményvágy áttételes megnyilatkozását látni.
A mese és az előadásmód élteti e novellákat. Az epika őstípusa csillan vissza bennük, amelyben a tiszta elbeszélésen, az előadáson van a hangsúly, s az epikumot nem terheli sem lélekrajz, sem filozófia. Az előadásmód azonban Mikszáthé, s épp ez avatja a novellákat egyéni művészetté. A romantikából öröklődött az a vonásuk, hogy a jellemek alá vannak rendelve a mesének, s könnyedén idomulnak a történet fordulataihoz. Népmesei képességekkel bírnak, át tudnak változni, módosulni, ha az események úgy kívánják. Nemcsak a mélyebb lélekábrázolás hiányzik belőlük; nem törődik Mikszáth a modern, hézagtalan lelki motiváció követelményével sem. Amolyan kicsinyítő humorral emlegeti a "lélektani problémát" Az eladó birtokban; látszik, hogy e novellatípusnál maga is megmosolyogja az ilyen követelményt. A mesélő hajlam 719nem korlátozza tehát magát lélektani meggondolásokkal, szabadon, pillanatnyi szükséglete szerint alakítja jellemeit. Marjánszky Mihály (Az eladó birtok) valóságos szerelmese a földnek. Feléje se nézett ügyvédi diplomájának, mert csak a birtok érdekelte, csak a föld szíve dobbanását leste. Tökéletes különccé rajzolja alakját Mikszáth. Külsejével mitsem törődik az ifjú; apjától örökölt ruhákat alakíttat át magának ostoros béresével, aki valamennyire a tűhöz is ért. A peresznyei szabó mindig halálra nevette magát, ha megpillantotta különös gúnyáiban. Amikor meghallotta Marjánszky, hogy eladó a Bogárka, a szomszéd birtok, lebírhatatlanul támadt fel benne a vágy: megvenni, hozzácsatolni azt saját gazdaságához. Sóvárgása belevetítődött a tájba a szél illatába, a pattogó káposztafejekbe, a fák zúgásába. Ekkor született az ötlet: házasodni – s az asszony hozományán vásárolni. Lélektanilag persze, abszurd elképzelés, hogy ez a végletes jellem egyetlen utazással, néhány nap alatt formálódjon át hősszerelmessé, s az önzetlenség ritka példáját produkálja. Mégis, utóbb lemond a férfi a hozományról, még saját birtokát is eladja, hogy megmentse szerelmese apját a gyalázattól. Az eladó birtokban olyan mesei metamorfózist él át az olvasó, amelynek irodalmi előzménye a Vándory Ilonkák és a Baradlay Jenők csodálatos átalakulása Jókai művészetében. Annyira benne él ugyanis Mikszáth saját lelke közegében, hogy még a viszonylagos motivációra sincs gondja, s különösen nincs a lélek belső csataterére, ahol csak nagy robbanások vetkeztethetik ki az ilyen hősöket eredeti énjükből. Inkább a sokszor megfogalmazott hit nyilatkozásai e típusok, a szerelem hatalmába vetett hité: "a szerelemnek oly nagyszerű, nemes érzelemnek kell lennie, mely olyan, mintha halál volna… és olyan, mintha föltámadás lenne… mely akkor beszél, amikor hallgat… mely akkor lát, amikor behunyja a szemeit… mely oly büszke, mint a felhő és oly szerény, mint a sóhajtás… olyan rossz, mint a kárhozat és olyan jó, mint az isten" (Levele Mauks Ilonához, 1872. június 25.).
Többször megfogalmazta Mikszáth azt a szerkesztési eljárást, amely munkásságát egy időben jellemezte. "Valamikor – mondja – (tíz év előtt) úgy írtam az elbeszéléseket, hogy két-három témából tákoltam össze egyet; az egyik szüzsémet, mert rövid volt, hozzáragasztottam egy másikhoz, s a kettőből mégiscsak kitelt egy jókora történet" (Galamb a kalitkában, 1891). Másutt így ír: "csak regényírók keze alatt támad némelykor hasonló csoda; a csekély szövet, egy mellénykére való, kinyúlik a tollukból egész végekre." Bár kezdő korára vonatkoztatja őket, kitűnően jellemzik megállapításai a tárgyalt idill-típusú novelláit is. Legfőbb szerkesztő elve: a téma-dúsítás. A szerény terjedelmű eset vagy anekdota növekedni kezd a feldolgozás során, kitérőkkel, betétekkel gyarapodik s kezdi megközelíteni a nagynovellák terjedelmét. Az eladó birtok legfontosabb dúsító eleme az a kényszerű látogatás, amelyet utazó hőseink tettek a gazdag juhásznál, Kártony Józsefnél. A juhász-lakodalom ötlete színes tablót illeszt a soványka események közé, s megnyitja az anekdoták bővizű forrását. A már beépült esetek, az ollóval kivágott pecsétfolt, a juhnyíró ollóval és csorba borotvával kicsinosított vőlegény, a "makacs negyvenévesek" anekdotája mellé felsorakozik a csizmába dugott és széttáncolt pénz esete s a juhászvilág nyersebb, groteszkebb tréfái: a kalap alá rejtett tojás, az asszonyok inge alá dugott egér stb.
Több témát olvaszt egybe a Prakovszky, a siket kovács (1895–96) is, ráadásul 720laza asszociációval, teljesen szervetlenül szövi bele a cseh muzsikusok álmát. Itt bukkan fel a folytatásokban, átgondolt terv nélkül írt mű, a pillanat ihletére alapozott alkotásmód Mikszáthnál is oly gyakori problémája. Ilyen értelemben szintén utódja Mikszáth a Pickwick Club Dickensének vagy Jókainak. Ez az alkotásmód tette lehetővé a kitérőket, az epizódok beáramlását, a mozaikok fürtszerű összetapasztásának technikáját, a jellemfejlődés töréseit, a nevek s a dolgok összecserélését. A művek legfontosabb kötőanyaga a témával játszó, a témát önmagához hasonító írói hangoltság. Gyakran külső tényező is jelzi a jelenlétét. Több elbeszélésében megfigyelhető (A lohinai fű, Kísértet Lublón, Farkas a Verhovinán stb.), hogy játékos hangulati keretbe ágyazza a témát; a befejezés ugyanazokat a szólamokat idézi vissza, amelyekkel indult az elbeszélés. A lohinai fű intonációja a tudás füvének népi hiedelmét eleveníti fel. Játékos kérdések sugallják a könnyed, a valóság és a mese között lebegő atmoszférát; hol található a fű és milyen lehet? Ki keresi és miért? Miért keresik a lányok, miért a menyecskék? A záró sorok újból e regei-mesei világot csillantják vissza, de áthajlanak egy gonoszkodó, sejtető, kissé frivol, poénszerűen ható kérdésbe: az még csak hagyján, ha a lányok keresik! De miért keresik a menyecskék? Ugyanígy öleli át a Kísértet Lublónt az a naivan játékos, mosolyogva ijesztegető hangnem, amellyel a szülők szokták csendre inteni pajkos gyermekeiket. "Jön a Kaszperek!… Huh, csattog is valami ott künn a levegőben… Talán a lovának a patkói." A befejezés aztán pontosan megismétli az idézett mondatokat. Hasonlóan hangzik fel Az eladó birtok kezdő és záró mondataiban a váratlanul, újságokkal érkező, a híreket előadó, okokat és fordulatokat találgató csevegő hangja. Minden esetben a szubjektív hangoltság egyik nyilatkozási formája e keretes technika, s gyakran rejti magában a mű lényegéhez tartozó ellentétet: a tárgy és az előadás különös bájú disszonanciáját.
