Politikai költészetének újravirágzása
Politikai költészetének újravirágzása
Társadalomszemlélete a nyolcvanas évek elején megint harcos kedvében mutatja. A dzsentri anyagi és erkölcsi lecsúszása ekkoriban válik véglegessé, 614a parasztság viszonyainak leromlása súlyossá, az Általános Munkáspárt tevékenysége pedig erősebbé. Vajda, aki eddig a nemesi politika háttérbe szorítását, megdöntését tartotta legfontosabb feladatunknak, észreveszi a polgárság retrográddá válását és a nyomort, melybe a kapitalizmus a proletariátust taszítja. Tovább harcol félfeudális állapotaink ellen, de e küzdelem közepette most már távolabbi perspektívákat is lát. Nem volt szocialista, csak önérzetes, becsületes, humanista polgár, de épp ezért eltávolodott a polgárságtól. Ellentmondásos, tragikus felfogás volt az övé: látta, hogy a polgárság szükségszerűen egyre reakciósabb Európa-szerte, s a magyar polgár még annak a polgári önérzetnek is híjával van, amivel a nyugati demokrata polgárság rendelkezik, és mégis, polgárságot várt, áhított.
A Luzitán dal (1867-1869) óta csak most, a nyolcvanas évek közepén lép fel új politikai költeményekkel. Ezek, egy-kettő kivételével, a Tisza Kálmán kormányzása alatt kialakult magyar viszonyokat, s a főurakat majmoló középosztályt, a gőg, a here élet, a korrupció világát mutatják be.
Vajda politikai költészetének ez az új kivirágzása a Jubilatéval (1884), e szinte teljes társadalmi képet adó maró szatírával kezdődik. A nép oldaláról s az utálattól fuldokolva nézi az úri rétegeket, amelyek, mint hazatérő csürhe a vályúhoz, rohannak "pár hüvelyknyi hitvány rongy után", mely jogot ad nekik "megvetni mélyen másokat", kiknek "komisz" dologban fárad karja, s ez feljogosítja őket arra, hogy vörös kabátban, paripán hajszolják a szegény paraszt vetésén át a rókát vagy nyulat. De Vajda mondanivalója nem merül ki a sznobizmus kritikájában. Ez mintegy csak kiindulópontul szolgál, ahonnan rávilágíthat az uralkodó osztályok here dologtalanságára, életük ürességére, közömbösségükre a művelődés iránt, élvhajhászásukra, korruptságukra, a németül vezényelt hadseregre, amelynek az a feladata, hogy a nemzetet megvédje önmagától, a hiányzó polgárságra s arra, hogy mindezzel szemben egyetlen ép része van a nemzetnek: a nép.
Az osztálytársadalom iránti megvetése nemcsak kifejezetten politikai költeményeiben jelentkezik. Az Emlékek III. darabjában (1886) például az ifjú vándor irigyen nézi a madarakat, mert nem kérdik egymástól: van-e a vőlegénynek rangja, kutyabőre. A kor politikai viszonyai iránti gyűlölete legizzób-ban Sodoma (1887) című költeményében lobog. Ez a vers nem intellektuális jellegű, mint a Jubilate (1884), a Credo (1888) vagy a Lenni vagy nem lenni (1892), csak érzelmi tartalma van: utálat a hazát kifosztó, kapzsi politikai szélhámosok iránt, a végpusztulás kárörvendő sóvárgása s a büszke öntudat, hogy ő mint a hű, valódi római, mozdulatlanul megmarad őrhelyén, késő évezredek bámulatára. A politikai gyűlöletnek erre az izzására a magyar lírában csak Petőfinél és Adynál találunk példát.
Egyetlen nagy politikai költeménye van e korból, amely nem kritikát mond, hanem nemzeti büszkeséget fejez ki s korholás helyett buzdítást tartalmaz: a fentebb említett Lenni vagy nem lenni. A költemény alapgondolata, hogy a nemzetek többé nem a csatatéren, hanem az ipar és kereskedelem terén mérkőznek meg egymással, már előbb megszólal Arany László Hunok harca című költeményében. Vajda azonban a kapitalizmusra nemcsak ösztönöz, a tőkés rendet már bírálja is.
Feltűnő, hogy Vajda ifjúkora óta aránylag kevés politikai verset írt; évtizedek alatt kevesebbet, mint a szabadságharc idején másfél év alatt. 615Ennek magyarázata részben az, hogy politikai aggodalmait és felháborodásait heti lapszemléibe sűrítette. Nyilván e cikkekben tombolta ki haragját a hitvány arisztokrata-uralom, a kapitalizmus aranyborjú-tánca, aggodalmát a háború fenyegető réme miatt, s együttérzését a kommünardok harcával. Vajda nem is politikai verseiben látja költészete jelentőségét: szerelmes versei alapján bízik halhatatlanságában. Valóban, politikai versei nem adják oly mélyrelátó képét a kiegyezéskori Magyarországnak, mint Petőfi vagy József Attila költészete az övéknek. Valaha szemére vetette a konzervatív írócsoportnak, hogy csak a haza s a nemzet ügyével foglalkoznak, de soha az emberiség nagy kérdéseivel. Nos, ez a szemrehányás őrá is illik. Politikai tárgyú öregkori lírájából csak a Jubilate, a Lenni vagy nem lenni és a Sodoma tartozik java alkotásai közé; az első kettő a szellemesség sűrű villámaitól vibráló széles kompozíciója, az utóbbi pedig érzelmi tűztől fűtött, nyelvi ereje miatt. De ha nem is politikai költészete a lírája csúcsa: életének és költészetének magyarázatával politikai felfogása szolgál.
