Élete
Élete
Nemzetiségi vidéken, Krassószörényben, Szatumikon született, 1845-ben. Intellektuális légkörű, tudósokat is adó nemesi család sarja. Nagyapja a híres keszthelyi Georgikon első igazgatója, apja hadmérnök, a szabadságharc tábornoka, nagybátyja az emigráns Kossuth bizalmasa, majd amerikai tábornok, az északiak oldalán, a rabszolgaháborúban. Apja sok évi nehéz várbörtönt szenvedett Világos után; később, 1860-61-ben újra elfogták, majd az Almássy-féle összeesküvés fölszámolásakor megint, mégpedig mint e szervezkedés egyik, Kossuthtól is javallott katonai vezetőjét. Csakhogy ez az utolsó elfogatása éppen úgy, mint reá következő pöre is látszat, színjáték volt csupán: ekkorra már a bécsi rendőrségnek – nem tudni: önkéntes vagy kényszerített – besúgója volt. Ezt azonban csak az utókor derítette ki, fia, Asbóth János soha nem tudta meg. Már csak azért sem, mert őt magát is, 498mint az összeesküvők futárját s a tüntetések részesét, hadbíróság elé állították, és – hite szerint – csak fiatalkorára való tekintettel mentették fel.
Szülei a pör után Zürichbe küldték, műegyetemre; mérnök lett, de nem szerette s nem is gyakorolta foglalkozását. A porosz-osztrák háború idején Párizsba sietett: itt a tervezett magyar felkelés egyik vezetőjének segédtisztjéül szemelték ki. Az emigráció torzsalkodása kiábrándította, reménytelensége, kilátástalansága megalkuvásra, illetőleg politikai felfogása gyökeres átformálására, függetlenségi nézetei föladására késztette; olyannyira, hogy hazatérve Kemény Zsigmond Pesti Naplójához szegődött, belső munkatársnak. Hazatérte előtt egy, a korhoz s a maga életkorához képest a társadalmi kérdésekre szokatlanul élénken reagáló, finom megfigyeléseken alapuló útirajzot tett közzé (Egy bolyongó tárcájából, 1866). Svájcban parasztgyűléseket, Németországban Rajna menti gyárakat s kölni munkásegyleteket és mulatságokat látogatott, s egy liberális állam meg egy patriarkális parasztdemokrácia ellentmondásos követelményével tért haza. Itthon aztán közelről látta az Andrássy-féle "wirtschaftot", a közéleti szereplők elvtelenségét s régi módi, szűkös műveltségét, a kiegyezés lehetőségeinek eljátszását. Csalódott újra, s a kiutat keresve, az angol-amerikai liberális teoretikusokra vetette magát; megírta, huszonhatéves fejjel, A szabadság című, négyszáz lapos társadalomelméleti művét (1872), Stuart Mill On Libertyjének szellemében. A történeti determinizmus szélsőséges értelmezését igyekezett összeegyeztetni a szabadakaratú erkölcsi tettel, a társadalmi kötelességteljesítéssel – az elméleti, a polgári individualizmus szélsőségeit, illetve a mill-i, spenceri evolucionizmust a "fönnálló érdekeket", azaz a birtokos osztály érdekeit tekintetbe vevő, konzervatív-reformeri gyakorlattal. Kemény Zsigmondra hazatértétől szinte áhítattal figyelt s később egy rövid esszéjében mint mesteréről emlékezett meg. A morális indítású társadalmi tett kötelezettsége s a "fönnálló érdeket" respektáló konzervatív-reformeri attitűd már e művében is Kemény intenzív hatására mutat, mely idő múltán folyvást mélyült is. Kemény és Eötvös legfőbb különbségét, értékkülönbségét abban látta, hogy Eötvös csak átvette, Kemény viszont át is hasonította a Nyugat polgári eszméit. Maga is ebbe helyezte elméletírói becsvágyát s ez lett tönkrejuttatója: az áthasonítást ugyanis mindig a "fönnálló érdekek" szemszögéből végezte el.
A szabadságról szóló művét a hazai polgári német sajtó nagyobb érdeklődéssel s elismeréssel fogadta, mint a magyar. A nemesi közvélemény pedig oly lekicsinylő, fintorgó furcsálással tekintett rá, tudományosságára, mint egykor a centralisták műveire. Az ország belpolitikai válsága időközben elmélyült, s véle az ő helyzete – Andrássy elleni kíméletlen kirohanásai következtében – egyre lehetetlenebbé vált. A hazai s a kontinensi liberalizmusból ily körülmények közt ábrándult ki végképp, a szabadelvű párttal ilyen előzmények után szakított. A párizsi kommün után, Kemény munkáinak s a német jogtörténeti iskolának, meg a retrográd irányban fejlődő Taine-nek hatására, kiutat keresve az európai társadalmi-politikai konzervativizmus polgári s részben még nemesi eszmevilágába hátrált, miközben a napi politikában és a konzervatív mozgolódásokban, főképp Sennyey Pál csoportjában próbált törekvéseinek, tevékenységének hátteret biztosítani, majd 1875 és 1880 között megteremtette végleges ideológiáját.
