A publicista
A publicista
Újságírói és lapszerkesztői tevékenysége az irodalomtörténetírás figyelmét kisebb részt eszméi, nagyobb részt írni-tudása miatt érdemli meg. Publicisztikája 274pályafutásának hű tükre: elvei eleinte a centralistákhoz, mindenekelőtt Szalayhoz kötötték, aztán a Batthyány-kormányhoz, később Deákhoz, utoljára pedig, 1875-től a szabadelvű párthoz. Útja tehát, újságcikkeinek tükrében is, harcban a korviszonyokkal, de békében önmagával, jobbra kanyarodik.
Múlt századi politikusaink közül alig volt valakinek több érzéke az irodalmi szép forma s a nyelv csínja iránt, mint neki. Írásmodorának legfőbb jellemzője a természetesség; különlegességei nincsenek, hacsak kellő határok közt tartott szenvedélyességét nem számítjuk ide.
Munkásságának egyik legfőbb eredménye, hogy a Pesti Hirlapot a hazai modern újságírás előzőjévé tette, főképp szerkesztő korában. A politikai irodalomra akkor még erősen jellemző, üresen puffogó rétori dagályt munkatársainak sem engedte meg, mintegy a legszorosabb összhangban a maga puritán egyéniségével: a szereplés viszketegét, a frázisokat és stílusbombasztokat szívből gyűlölte. Szerény és következetes szerkesztő volt, magát és munkatársait egyaránt az újság napszámosának tekintette, ezért írt és íratott, a Times mintájára, lehetőleg név nélkül. Semmi feladattól nem húzódzkodott, írt mindenfélét: vezércikket, újdonságot, irodalmi értesítőt, színikritikát, külpolitikai és megyei tudósítást meg lapszemlét, mindig azt, ami kellett.
Forradalom előtti, legjelesebb cikkeit a Hirlap 1845–47-i évfolyamaiban tette közzé. Figyelmét, centralista állásához híven, leginkább a társadalmi átalakulás formáinak: a "rendezési ügyeknek" s a nemzetgazdaság különféle témáinak szentelte. Ilyen típusú, nagyobb cikkei a kompozíció tekintetében is elsőrangúak. A szétágazó véleményeknek egy központba való egyesítését, a töredékes eszméknek egy szerves vázlatba-olvasztását és szabatos előadását mintaszerűen valósította meg; mindebben már esszéista jövője érett. Mint olykor témaválasztásaiban is; Michel Chevalier-ről, Thiers-ről és Tocquevilleről írt gondolatai Világos utáni történeti érdeklődését előlegezik (l. Nevezetesebb írók nézetei a központosításról című, 1846-i cikksorozatát).
Későbbi politikai írásai, kompozíció és stílus tekintetében, újat nem mutatnak. Forrás-értékük viszont nagyobb, mint a 49 előttieké: a megyei nemesi politika fokozatos jobbratolódását, a kiegyezés előkészítését – Kemény cikkei mellett – leginkább ezekben tanulmányozhatjuk, kivált a Pesti Napló 1860–65-i évfolyamaiban.
