19. SALAMON FERENC (1825–1892) (SOMOGYI SÁNDOR)
19. SALAMON FERENC (1825–1892)
(SOMOGYI SÁNDOR)
(SOMOGYI SÁNDOR)
Bár alapos képzettségű és nagytudású kritikus, bár logikus észjárása, érzékeny ízlése erős temperamentumával és szuggesztív erejű, magvas stílusával társul, bár kritikai rendszere szigorúan zárt, akárcsak markáns egyénisége is, életművének emlékét főképp a történettudomány s a kritikatörténet őrzi, nem pedig eszméi.
Munkássága jobbára negatív irányú. Eszmerendszere, eltérően például Erdélyiétől, Gyulaiétól és Gregussétól, a reformkorral s 1848-cal semmi rokonságot nem tart. Magát ugyan szabadelvűnek mondja, liberalizmusa nagyon is konzervatív színezetű, már Világos után is olyan, mint Gyulaié a hatvanas évek végén s még később.
Irodalmi tevékenysége tízenegynéhány évre terjed, irányát a társadalmi és szociális problémáktól megfosztott valóságszemlélet, s az erre épülő, mindenkiénél következetesebb "nemzetirodalom"-koncepció határozza meg. Pályafutása 223az ötvenes, hatvanas évek irodalmának s írói mozgalmainak megértéséhez, éppen negatívumainál fogva, hasznos fogódzókkal szolgál.
