Az arisztokrácia magatartása a Bach-korszakban
Az arisztokrácia magatartása a Bach-korszakban
Az arisztokraták jobbára ókonzervatív meggyőződésűek voltak, a 47-esnek mondott plattformot vallották helyesnek s tekintették az osztrák–magyar "kiegyenlítés" alapelvéül. Koncepciójuknak két vezéreszméje volt. Az első az, hogy a 48-as választójog elvben nem helyteleníthető, de túl széles; a második, hogy a parlamentáris felelős kormányzati rendszer az adott körülmények között nem lehet célravezető. Vagyis az ókonzervatív arisztokraták a 47-es állapotoknál közjogi téren, osztályérdekeiknek megfelelően, kevesebbet akartak, társadalmi tekintetben viszont többet, nem éppen önzetlenül, inkább a "kor szellemében". Innen van, hogy bár ellenzékinek számítottak, hisz szemben álltak az abszolutizmussal, a bécsi politika legmérsékeltebb, leglojálisabb bírálóinak is ők bizonyultak; míg egyrészt az alkotmányos állami élet visszaállítását tűzték ki célul, mégpedig a legkisebb követelmények árán, másrészt azon fáradoztak, hogy visszaszerezzék 48 előtti szerepkörüket és befolyásukat. Bécsbe küldött emlékirataikat (1849, 1850) e taktika jegyében szövegezték, 1857-i memorandumukat szintén. Az előbbi kettőben javaslataikat 15mindenekelőtt a forradalomnak dinasztia-hű, osztályszempontú kritikájával egészítették ki, az utóbbi okmányban, mintegy "a közvélemény nevében", a Bach-rendszer hibáinak feszegetésével. Akcióikban s folyamodványaikban ezért találkozunk nemcsak bírálatra méltó, hanem olykor progresszív mozzanatokkal is. Mindenesetre, mivel végső céljuk az volt, hogy a nemzeti mozgalmakat s a demokratikus irányzatokat a maguk uszályába vonják, valamint hogy akcióik sikere érdekében tömegeket állítsanak maguk mögé, törekvéseikben és taktikájukban a jó és a rossz elem általában egymásba indázva, megtévesztő külsőben jelentkezett. Az osztrák információs szolgálat azonban így is rátapintott tömegmozgósító, népszerűség kereső manővereik titkolt céljára. Egy bizalmas feljegyzésben olvassuk: "a fenyegetett nemzetiség ürügyén híveket [kívánnak] szerezni a lakosság minden rétegében – a magyar nemzeti érzésnek minden törvénybe nem ütköző eszközzel kifejezést adni – így tért nyerve arra, hogy alkalmas pillanatban – a nemzeti egység akaratára hivatkozva – engedményeket erőszakolhassanak ki" (Protmann, pesti rendőrfőnök fogalmazványa). A kormányzat ehhez tartotta magát, közeledési kísérleteiket, míg ez módjában állt, nem méltányolta, emlékirataikat mellőzte.
