Réteg,
Réteg, a geologiában minden vizeredésü vagyis üledékes táblaforma kőzettümeg, melynek két felülete egymással majdnem egyközös. A vizből az anyagok (kavics, homok, iszap) ugyanis nem össze-vissza, rendetlen halmazokban rakódtak le, hanem szabályos, egymástól megkülönböztethető fekvésekben, mintegy vastag táblákban, u. n. R.-ekben. A R.-ek eredeti helyzete vagyis települése vizszintes, de csak nagyon kevés esetben maradtak meg az eredeti helyzetükben, legtöbbször a hegységképző erő kimozdította őket abból; azt mondjuk; a R. zavarodást szenvedett. A hegységképző erő a föld szilárd kérge összehúzódásának következménye, melynek folytán a felületi R.-ek öszszetolatnak és összetorlódnak, süllyednek és emelkednek, általában pedig eredeti helyükből kimozdíttatnak. A zavarodás, az eredeti helyzetből való kimozdítás nyilvánulhat a R. felemelésében hajlott vagy pláne függőleges helyzetben, a R. gyürődésében, ráncosodásában és a R. vetődésében. Leggyakoribb a hajlott R., melyről ugy általános geologiai, mint gyakorlati szempontból nagyon fontos tudni, hogy milyen irányu vizszintes vonulásuk és hogy milyen szög alatt hajlanak. A vizszintes irányban való vonulása a hajlott R.-nek annak csapása, a szög pedig, mely alatt a szintes síkhoz hajlik, annak dülése (hajlása). A csapás és a dülés a hajlott R.-en vonalakkal is jelezhető; a csapás irányában vont vizszintes vonal a csapás vonala, a dülés, vagyis a legnagyobb hajlás irányában vont egyenes vonal a dülés vonala. A két vonal egymásra mindig merőleges. A geologus, a bányász a csapás meghatározására a mágnestűt, a dülés meghatározására a fokívet használja; mind a két műszert magában egyesíti a bányász-kompasz. A R.-eknek nemcsak egyszerü felemelése, kisebb-nagyobb hegyes szög alatt való hajlása szokott előfordulni, hanem az is, hogy egészen függőleges helyzetbe kerülnek, vagyis mint mondják, a R. «fejre áll», sőt a R.-ek egészen meg is fordulhatnak, amikor azután a fiatalabb R. kerül a régibb alá.
