~J, (2)
~J, (2), a parancsolómód képzője, mely Révai szerint a nógató, biztató, sürgető ej! hej! s hozzá tehetjük, hi! haj! vaj! indulatszók megrövidített változata. Mi szerint pl. dob-j = dob-haj! rak-j = rak-haj! ver-j = ver-hej! ül-j = ül-hej! Mennyiben a parancsolás, sürgetés, nógatás czélja, mozgásra indítani, ezen j rokon azon i-vel, melyből mozgásra vonatkozó szók származnak, mint: i-ő, jő. A régieknél h lehelőhang hozzátétellel nyomosbíttatott: takar-jh, dicsér-jh. Így a Bécsi codexben: „Ne akarjh félned.“ (Esther XV. 12.). „Nézjh uram, mü rejánk.“ (Baruch, II. 16.). „Itéletet őrizjh.“ (Osec XII. 6.). A Tatrosi codexben: járjh, kölcsönözjh, ne gyeterjh stb. A honnan némely nyelvészek az öszvetett vajha indulatszóból rövidültnek vélik. Ragozáskor ép alakjában marad minden mássalhangzó után. Kivévén a t, és sziszegő s, sz és z betüket, mint: szab-j, ad-j, döf-j, rág-j, fogy-j, rak-j, tol-j, foly-j, nyom-j, fon-j, huny-j, lop-j, ver-j, óv-j, szív-j; származékigékben: takar-j, énekel-j, terem-j, keserěg-j stb. Kivételesen: t után s-re változik: tanít-s, szakít-s; az egytaguakban a gyök t-jét is s-vé változtatja: üt-ből üs-s, vet-ből ves-s, továbbá a tat, tet és hat, het képzőkben: jártas-s, ültes-s, maradhas-s, vethes-s, adas-s, kérhes-s. Különös képzésüek: mess (metsz igéből), tessél (tetszik-ből), egyébiránt ezek az elavult met és tetik igékből értelmezhetők. Ide tartozik veszt (vesz-et), melyből régiesen lett veszes-s. „Csoda szeretet úgy szeretni életedet, hogy elveszessed.“ (Telegdi I. R. 752. l.) „Ne veszesd el őket mindenestől.“ (Károlyi LIX. zs. 12. v.). „Azon igyekeznek, hogy életeket elveszessék.“ (De summo Bono. 313. l.).
Ha a tőige t betüjét akármely nem sziszegő betü, vagy í előzi meg, akkor csupán a j változik susogó s-re vagy sziszegő sz-, z-re, mint: bánt-s, tart-s, költ-s, fejt-s; tanít-s, boldogít-s, hevíts-, készít-s. Ezen kettő lát és lód parancsolója, láss, lóss. A susogó- és sziszegők után: mos-s, futos-s, keres-s, hoz-z, szerez-z, vesz-sz (pereas). Sajátságos kivételüek: těsz, tégy; visz (emit, accipit) végy; lěsz, légy; visz, vígy v. vigy; hisz, mintegy kettőztetve higyj. – Az aszt, eszt, oszt, öszt képzőjü igékből a t kimarad: szakasz-sz, ragasz-sz, eresz-sz, fosz-sz, fürösz-sz. Ezekben a régieknél sz helyett a rendes j is használtatott. Élesz-j-e, helyhesz-je. (Régi halottas beszéd). „Hogy feltámasz-j-ad te közelednek nevét.“ „Akasz-j-átok fel őtet.“ „Hirtelenkedetet gerjesz-j-en.“ „Leterjesz-j-e magát.“ (Bécsi cod.). „Az nap mentöket hogy el ne halasz-j-ák.“ (Tinódi). Leráz-j-átok, isz-j-a, kivonsz-j-a, hoz-j-a. (Tatrosi v. Müncheni cod.).
