KÜSZÖB
KÜSZÖB, (küsz-öb) fn. tt. küszöb-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Kicsinyezve: küszöböcske. Mai értelemben jelenti azon alapdeszkát vagy gerendát, mely az ajtó vagy kapuközben, a padlón vagy fenéken fekszik, s melyen előbb át kell lépni, hogy az illető térbe, pl. udvarba, szobába, terembe mehessünk. Ez értelemnél fogva, úgy látszik, hogy küszöb annyi, mint köz öb, vagyis azon öb, mely a külső és belső tér között van, s mintegy köz gyanánt szolgál. Ha pedig azt teszszük fel, hogy e szó már akkor is divatozott, midőn eleink még sátorok alatt laktak; úgy még inkább illik rá az öb alapfogalom, mert a sátornak, mint kerekgömbölyü alkotványnak csakugyan öbe, öble van, és pedig belső öbe, mely belterületét teszi, és külső öbe, azaz nyilása, mely ki- s bejárásul szolgál, és ha még azt is veszszük, hogy a sátoroknak néha kidudorodó pitvarféle bejárásuk van, akkor így elemezhetjük, küsz am. küs, azaz külső, és öb; tehát külső öböl a sátoron. Törökül: isik v. esik. Átv. ért. jelenti valamely teendőnek, kivált tanulmány tárgyának első kezdetét, alapját. Még alig ért a tudományok küszöbéhez.
