Hymen
Hymen, Hymenaeus, ’ϒυενατος (a ’ϒμην alak csak bizonyos szólásmódokban jutott reánk), a házasság istene, kinek nevét leghelyesebben a υ tőből (v. ö. υιος) származtatják. A hitrege szerint szülei Apollo és valamelyik múzsa (Callipe, Urania, Terpsichore), testvérei Ialemus (a róla elnevezett panaszos énekeknek szerzője) és Orpheus. Más mythusokban szülei Magnes és Calliope, Dionysus és Aphrodite; szerelmes társa volt Apollónak, Hesperusnak, Thamyrisnek; barátja és kisérője Erosnak, a szerelem istenének. A házasság védője és pártfogója vagy azon a réven lett, hogy szép fiatal halandó volt, a ki épen nászának napján halt meg, vagy (és ez az elterjedtebb fordulat) hogy mint athenaei ifjú attikai szűzeket mentett meg pelasgus kalózok kezéből és hazájukba visszavezette, hogy ott törvényes frigyre léphessenek. Daczára annak, hogy H. különleges tiszteletéről csakis Argosban van tudomásunk (neve is csak a nászénekekben szerepel), kétséget sem szenved, hogy maga a tisztelet régi és hogy H. mint istenalak Aphroditénak és Dionysusnak köréhez tartozik. Apollónak és a múzsáknak környezetébe H. csak akkor juthatott, mikor a nászéneknek (υμενατος) személyesítéséből a dalnok H.-nak fogalma alakult ki. A képzőművészetben H. alakja és felfogása erősen hasonlít az ifjú Dionysushoz. Szép szőke ifjú, a kit fályával, rózsa- vagy majoránna-koszorúval, ritkábban fuvolával ábrázolnak. Igy fordul elő a pompejibeli falképeken (legszebb a Casa di Meleagor falképe, kiadta Helbig, Campanische Wandgemälde, 855. sz.; l. a 468. ábrát: Hymen pompeji falkép után, jelenleg a napolii nemzeti múzeumban), továbbá sarcophagusokon, a hol elvétve szárnyasan is feltünik. A római irodalomban kiváló szépségű a Catullus nászéneke, melynek refrainjében H. ismételten előfordul (magyarra ford. Csengeri János). L. Schmidt, De Hymenaeo et Talasio (Kiel, 1886). L. M.
468. Hymenaeus, pompejii falkép (Nápoly, Musei Nazonale).
