Elysium
Elysium, ’Ηλυσιον πεδιον (az elköltözés mezeje), később már csak ’Ηλυσιον, Νησοι υαχαρων, Insulae beatorum, fortunatorum, Ins. fortunatae. Homerus csábítóan szép képét rajzolja (Od. 4, 553 skk.), szerinte van egy hely a földnek nyugati szélén, az Oceanuson innen, a hol az emberek minden fáradság és baj nélkül, zavartalan boldogságban élnek. Nincs ott hóvihar, se téli zimankó, se zápor, csak a langyos Zephyrus fuvallat által az Oceanus felől, hogy az embereket lehűtse. Ott laknak Zeus kedvenczei (Rhadamanthys, Menelaus), a kik fájdalmas haláltusa nélkül jutottak ebbe a boldog országba. Eurip. Hell. 1676. Hesiodus (opp. 167 skk.) az E. helyett a boldogok szigeteiről beszél (νησοι μαχαρων), melyet az Oceanus mentén vannak. Itten Cronus az úr és az ő főhatósága alatt boldog elvonultságban élnek a negyedik emberöltő hőseinek elköltözött lelkei. Pindarus (Ol. 2, 61 skk.) megkülönbözteti a boldogok szigeteitől az E.-t, mely utóbbi szerinte a föld alatt van. Vonzó az orphikusok és pythagoreusok tanának idevágó része. A mely lélek a születés és meghalás körforgásában a felső és alsó világot háromszor megjárta, jutalmul a boldogok szigeteire, a legnagyobb boldogság színhelyére kerül. Ott van Cornus istennek földalatti vára, a ki Rhadamanthyst választván birótársúl, törvényt lát az elköltözött lelke felett. – A latin költők (különösen Vergilius, Aen. 6, 541 skk.) az E. leirásában egészen a görög világnézetre támaszkodtak. Mellékesen azonban azt is megpróbálták, hogy az E.-nak illetve a boldogok szigeteinek a létező világ cosmographiájában helyet szorítsanak. Keresték a mai Kanári szigetek táján, Madeira szigetén, sőt még azt is lehetőnek tartották, hogy oda kivándoroljanak. Hor. Epod. 16, 41. Plut. Sert. 8. L. M.
