Iz 2
Iz 2
Iz 2.1
Izajásnak, Ámosz fiának látomása Júdáról és Jeruzsálemről.
Iz 2.2
Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Oda özönlenek mind a nemzetek,
Iz 2.3
felé tart számos nép, és így szól: „Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg minket útjaira, és így az ösvényein járhassunk. Mert a Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása.”
Iz 2.4
Ő tart majd ítéletet a nemzetek között, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. Ők meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.
Iz 2.5
Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr világosságában!
Iz 2.6
Igen, elvetetted népedet, Jákob házát. Mert tele van jósokkal és jövendőmondókkal, mint a filiszteusok földje. Idegenek fiaival kötnek szövetséget.
Iz 2.7
Országa tele van ezüsttel-arannyal, és kincseinek se szeri, se száma. Országa tele van lovakkal, harci szekereit nem lehet megszámlálni.
Iz 2.8
És tele van országa bálványokkal... Meghajolnak kezük műve előtt, olyasmi előtt, amit ujjaik alkottak.
Iz 2.9
Az ember megalázkodik majd, s meghajlik a férfi: Ne bocsáss meg nekik!
Iz 2.10
Menekülj a kősziklák közé, és rejtőzz a porba a rettenetet keltő Úrtól, fölségének dicsősége elől, amikor fölkel, hogy megrendítse a földet.
Iz 2.11
Akkor az ember lesüti kevély szemét, és az emberek gőgjét megaláztatás éri. Egyedül az Úr lesz magasztos azon a napon.
Iz 2.12
Igen, a Seregek Urának napja megaláz majd minden gőgöt és kevélységet, és minden nagyravágyást.
Iz 2.13
Megalázza Libanonnak minden cédrusát, Básán minden tölgyét,
Iz 2.14
mind a magas hegyeket, és mind a kiemelkedő dombokat,
Iz 2.15
mind a büszke tornyokat és mind az erős várfalat,
Iz 2.16
Tarsis minden hajóját és az összes értékes holmit...
Iz 2.17
Meggörnyed az emberi nagyság és az emberek gőgjét megaláztatás éri. Egyedül az Úr lesz magasztos azon a napon,
Iz 2.18
és a bálványok mind elenyésznek.
Iz 2.19
A kősziklák barlangjaiba menekülnek az emberek és a föld hasadékaiba a rettenetet keltő Úrtól, fölségének dicsősége elől, amikor fölkel, hogy megrendítse a földet.
Iz 2.20
Azon a napon az ember odaveti majd a vakondoknak és a denevéreknek ezüst- és aranybálványait, amelyeket azért csinált, hogy imádja őket,
Iz 2.21
és a kősziklák hasadékaiba menekül, s a sziklák üregeibe, a rettenetet keltő Úrtól, fölségének dicsősége elől, amikor fölkel, hogy megrendítse a földet.
Iz 2.22
Ne bízzatok hát emberben, akinek mindene a lehelet az orrában. Ugyan mi nagyot tarthattok felőle?
