Zsolt 2
Zsolt 2
Zsolt 2.1
Miért háborognak a nemzetek? A népek miért kovácsolnak hiú terveket?
Zsolt 2.2
A föld királyai fölkelnek, nagyjai összeesküsznek az Úr ellen és Fölkentje ellen:
Zsolt 2.3
„Törjük össze bilincsüket, tépjük szét rabláncukat!”
Zsolt 2.4
Aki az égben lakik, az mosolyog rajtuk, kineveti őket az Úr.
Zsolt 2.5
De egyszer majd haraggal fordul feléjük, és kemény szót intéz hozzájuk:
Zsolt 2.6
„Én szenteltem fel Királyomat a Sionon, szent hegyemen.”
Zsolt 2.7
Az Úr végzését hirdetem; Ő így szólt hozzám: „A Fiam vagy, ma adtam neked életet.
Zsolt 2.8
Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, birtokodul a föld határait.
Zsolt 2.9
Vasvesszővel verheted őket, és mint a cserépedényt, összetörheted.”
Zsolt 2.10
Nos, királyok, térjetek észre, föld urai, hadd intselek benneteket!
Zsolt 2.11
Szolgáljatok az Úrnak félelemmel,
Zsolt 2.12
csókoljátok meg a lábát rettegéssel! Nehogy fölgerjedjen ellenetek, és elvesszetek az úton, ha hirtelen fellobban haragja. De boldogok mind, akik hozzá menekülnek.
