Jób. 41
Jób. 41
Jób. 41.1
Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik: már a puszta látásától is összeroskad.
Jób. 41.2
Nincs olyan vakmerő, aki fölverje. Ki merne kiállni ellene?
Jób. 41.3
Ki szállhat szembe velem úgy, hogy sértetlenül hagynám? Minden az enyém az ég alatt.
Jób. 41.4
Nem hallgathatom el, milyenek a tagjai, mekkora az ereje, mily szép az alakja.
Jób. 41.5
Ki húzhatná le a bőrét, ki mer benyúlni két fogsora közé?
Jób. 41.6
Ki meri kettényitni a száját? Fogai körül rémület lakik.
Jób. 41.7
Büszkén sorakoznak pikkelyei, mintha szoros pecséttel volnának lezárva.
Jób. 41.8
Egyik a másikhoz olyan közel van, hogy a szél sem juthat közéjük.
Jób. 41.9
Egymáshoz tapadnak, egybe kapcsolódnak elválaszthatatlanul.
Jób. 41.10
Tüsszentése fényt sugároz, szemei olyanok, mint a hajnal sugarai.
Jób. 41.11
Szájából fáklyák jönnek elő, tüzes szikrák sziporkáznak.
Jób. 41.12
Orrlyukaiból füst száll ki, mint valami gőzölgő forró üstből.
Jób. 41.13
Lehelete lángra lobbantja a parazsat, szája lángot lövell.
Jób. 41.14
Nyakában erő lakik, rémülten futnak szét előle.
Jób. 41.15
Testének alsó része is kemény, mozdíthatatlan, mintha rá volna öntve.
Jób. 41.16
Szíve kemény, mint a kő, kemény, mint az alsó malomkő.
Jób. 41.17
Ha fölemelkedik, megriadnak az erősek is, ijedtükben fejüket vesztik.
Jób. 41.18
Ha el is találja a fegyver, nem árt neki, a lándzsa, a kopja és a nyíl sem.
Jób. 41.19
Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát, a rezet, mint a korhadt fát.
Jób. 41.20
A nyílvesszőtől nem futamodik meg, pozdorjává törnek rajta a parittyakövek.
Jób. 41.21
Semmibe se veszi a dorongot, nevet a dárda suhogásán.
Jób. 41.22
Hasán mintha éles cserepek lennének, mint a cséplőszán, úgy kúszik az iszapban.
Jób. 41.23
Nyomában fortyog a mély víz, mint a fazékban, fölkavarja a tengert, mint a kenőcsöt.
Jób. 41.24
Csillogó ösvényt hagy maga után, mintha megőszült volna a mély víz.
Jób. 41.25
Nincs a földön hozzá hasonló, úgy van teremtve, hogy ne rettegjen.
Jób. 41.26
Szembenéz minden hatalmassal, ő a királya minden vadállatnak.
